A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-01-03 / 1. szám
8 A HÉT Politikai, társadalmi és művészeti hetiszemle. Szerkeszti: DÉRI IMRE és KENDE GÉZA. Megjelenik minden szombaton. Előfizetési ára: Egész évre: ....................................................... $4.00 Fél évre ................................................................ $2.00 Egyes szám ára ...................................................—.10 Szerkesztőség és kiadóhivatal: — Edited and published at: 205 East 85th Street, Suite 202 New York City. Telefon: Lenox 3374 A HÉT mai számában van valami kis változás, annyira jelentéktelen, hogy az olvasók észre se veszik. A lap fején, ahol eddig az volt, hogy I. évfolyam, a római egyes fiiggőlges vonalkája mellé még egy ugyanolyan fiiggőlges vonalka került és az I. évfolyamból II. évfolyam lett. Második évfolyamba lépett A HÉT. Mikor ez az újság megindult, a hivatásos augurok bizony nem jósoltak hosszú életet a számára. Vájjon megélhet-e egy olyan magyar lap Amerikában, mondották, amely a közönség intelligens elemeit akarja meghódítani, amely rémregények és véres szenzációk helyett szellemi táplálékot akar nyújtani a közönségnek és amely hangban, gondolatban magasabb nivó és emelkedettebb felfogás felé törekszik? A HÉT szerkesztői és munkatársai többre becsülték az amerikai magyar olvasóközönséget, bíztak és hittek ennek a közönségnek az intelligenciájában és az a meggyőződés fütötte őket, hogy ez a közönség ma már elég érett arra, hogy meg tudja különböztetni a jót a rossztól, az irodalmat a ponyvától, a meggyőződés tisztaságát és becsületességét a demagógiától. Hogy nekünk voltigazunk, akik hittünk, akik bíztunk a közönségben, annak a bizonyítéka az, hogy ez az újság itt van, él, napról-napra erősödik, fejlődik és fennállásának rövid ideje alatt bizonyos súlyra tett szert nemcsak a közönség, hanem laptársai körében is. Nyugodtan elmondhatjuk, minden kérkedés nélkül, hogy ennek a lapnak nemcsak olvasói és előfizetői vannak, hanem hívei és barátai is, hogy ez az újság összeforrott a maga közönségével, amely úgy érzi, hogy A HÉT minden sora az ő érdekeit szolgálja, az ő gondolatainak ad kifejezést, az ő meggyőződését hirdeti. Ezért apellálunk most, A HÉT második évfolyamának a küszöbén, A HÉT közönségéhez: szeretetüket, ragaszkodásukat ne vonják meg ezentúl se attól a laptól, amelynek nincsenek titkos támogatói, amelyet nem pénzelnek kormányok, egyletek, egyházak, vállalatok, amelynek egész ereje a közönségben van és amelyet naggyá csak a közönség agitációja * tehet. Mi úgy érezzük, hogy A HÉT minden egyes olvasója a fejlődésnek, az amerikai magyar kultúra fejlődésének a katonája. Uj katonákat ennek a pompás hadseregnek csak a régi katonák lelkessége szerezhet. Minden uj előfizető közelebb visz bennünket a célhoz; A HÉT minden olvasója, aki egy uj előfizetőt szerez ennek az újságnak, az amerikai magyarság kulturális fejlődését is szolgálja. KÁROLYI Mihály birtokait elkobozták Magyarországon. Az ítélet Károlyit hazaárulásban és felségsértésben találta bűnösnek. Felségsértésben azért, mert lemondásra kényszeritette a királyt és mert kikiáltotta a köztársaságot. A magyar biróság ítélete szerint tehát Károlyi Mihály felségáruló és hazaáruló. Sajátságos módon azonban ugyanakkor, amikor ez a súlyos ítélet kimondatik a Károlyi Mihály fejére, ugyanakkor jelenik meg Kari Werkman-nak, Károly király titkárának és bizalmasának a könyve, amely többek között szószerint a következőket mondja: “Mikor Károly király 1921-ben váratlanul megjelent Budapesten, Horthy ezt kérdezte tőle: “Mit ad nekem felséged, ha átadom a hatalmat?” Károly azt válaszolta, hogy kinevezi Horthyt a magyar haderő főparancsnokává. “És mit még?” — kérdezte Horthy. “A hercegi méltóságot.” “Én azonban még többet akarok” — mondotta Horthy. — “Mit?” “A magyar flotta parancsnoka akarok lenni.” “Nos, ha újra lesz magyar flotta, Ön lesz a parancsnoka.” “Azonban én még többet kívánok: Felséged tüntessen ki engem valami igen magas rendjellel.” — “Rendben van, — felelte a király, — meg fogja kapni az aranygyapjas rendet.” Ezzel aztán Horthy meg volt elégedve, később azonban ezenfelül még a Mária Terézia rendet is kívánta. A király ebbe is beleegyezett, de Horthy mégis elárulta őt és árulásának következménye volt az hogy Károlvnak távoznia kellett Magyarországról. Ezt irja Károly király bizalmasa és titkárja Horthyról. Horthy azonban nem menekül a külföldre, Horthyt nem Ítéli el a kúria felségsértésért és hazaárulásért; Horthy, az áruló, aki nemcsak elárulta a királyt, hanem lövetett rá, nyugodtan és vidáman ül a budai királyi várban, az ő rendeletére pedig a biróság árulónak jelenti ki Károlyit és elkobozza a birtokait. Úgy látszik, Magyarországon azt a kort élik, amikor az árulóké a hatalom és az igaz embernek menekülnie kell. A KÖLNI hídfőt tehát nem ürítik ki a francia seregek és Köln városából nem vonulnak ki, dacára annak, hogy szerződés és megállapodás kötelezi őket a kivonulásra. Ők azonban bent maradnaak. Miért? Azért, mert harmincezer “elrejtett” puskát találtuk Németországban. Ez az, mondják ők, Németország nem fegyverezte le hadseregét, Németország titokban háborúra készül, Németország, miután most már van harmincezer puskája, olyan veszedelmes ellenség, hogy Köln városából nem vonulhat ki a francia hadsereg. És ha vájjon a harmincezer puskát nem találták volna meg? Mi lett volna akkor? Akkor találtak volna harmincezer revolvert, vagy furkósbotot vagy konyhakést vagy akármit. Nekik nem az a fontos, hogy valóban lefegyverzett-e Németország, mert ezt ők ép oly jól tudják, mint ahogy tudja az egész világ, nekik az a fontos, hogy bent maradhassanak Kölnben, hogy ne ürítsék ki a megszállott területeket, hogy felfalják a bárányt, aki akárhogy védekezik, a farkas mindig talál rá ürügyet, hogy felfalja. Szegény Sylveszter Ezerkilencszázhuszonnégy december 31-ike. Este hét óra. Szilveszter apó, az egykor oly vidám, vörös orrú, vörös arcú és fehérszakállu bácsi,, akit itt Amerikában Mr. Sylvesternek hívnak, felvette szép fehér ruháját és miután hóval fújta be az utakat és jókedvet parancsolt az emberek leikébe, nekivágott a Broadwaynak, hogy még egyszer igazában kimulathassa magát. Elegáns vendéglőhöz ért és benyitott az ajtón. A főpincér a tenyerét nyújtotta felé, azt kérdezte tőle, hogy rezervált-e helyet magának. Mit? Hát nem tudja, hogy ki vagyok? My name is Sylvester! A főpincér végignézte a listát, csóválta a fejét és kijelentette, hogy sajnálja, de ilyen nevű ur részére nincs asztal lefoglalva. Megint az utcán volt Sylvester. Sok-sok vendéglőben, kabaréban próbálkozott, de mindenütt ugyanazt a feleletet kapta: “Sorry, no reservation — no tables.” Fázott szegény Sylvester és éhes is volt nagyon. De sehol se kapott helyet. Már csak 15 perc hiányzott az éjfélhez. Valahol a Bowery közelében bandukolt. Látta, hogy egy elsötétített helyiségbe egymás után mennek diilöngő, rossz ruháju, gyűrött arcú emberek. ö is utánuk ment És mert a hidegtől nagyon meggémberedtek a lábai — csakúgy mint a régi, szép időkben — egy pohár whiskeyt kért. Épp amikor lenyelte az italt, élesen sípolni kezdtek a gyárak, a vasutak, tülköltek az autók, orditott az egész város, hogy happy New Year. Sylvester kiment az utcára. Csak pár lépést tett, azután tánmolyogni kezdett. Forgott vele a világ és hányát vágódott a kövezeten. Kendőr jött és megrugdalta: “He is drunk.” Ambulaneot hivott. Bevitték a Bellevuebe, de már nem segíthettek rajta. Másnap megírták a lapok : “Egy fehérszakállas öreg embert, akinek az irataiból megállapították, hogy 1924 volt a neve, halva találtak pontban éjfélkor az utcán. A Bellevue kórházban megállapították, hogy a rossz whiskey ölte meg.” így halt meg szegény Mr. Sylvester ezerkilencszázhuszonöt január 1-én, pontban éjfél után egy perccel. DK. LENGYEL EMIL fog szabad előadást tartani A HÉT első vacsoráján amely január 8-ikán lesz a Létán vendéglőjének külön termében. Kende Géza és Déri Imre is mondanak majd valamit, művészek és művésznők is lesznek elegendő számmal, úgy hogy igazán kedves, közvetlen intim hangulatú estére van kilátás.
