A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-05-23 / 21. szám
A HÉT S KONYITÁSOK A ZENÉHEZ E sorok írója előre is kegyes elnézést kér a zeneművészektől, nem annyira az exekutivektől, mint inkább theoretikusoktól. Azoktól, akik a zenének nemcsak a technikájához, de a leikéhez, a filozófiájához, a gyökérszálaihoz is alaposan értenek. A zene (s az igazándi muzsikusok tudni fogják, hogy mi mit akarunk érteni zene alatt) oly fenséges valami, anynyira a legfönségesebb sarjadzása ennek a földgömbnek, hogy amit e sorok Írója tud róla, s amennyit ért hozzá, az csak konyitás, kissé radikálisan szólva. Ennélfogva nagyon lehetséges, hogy ebben a cikkben lesznek holmi téves fölfogások, sőt talán naiv kijelentések is, s az iró félve nyúl ehhez a témához, mert hiszen oly régen volt, amikor végleg szakított a muzsikával, s most már legfölebb csak közepes laikusnak érzi magát. Vagyis alapos helyreigazításokra nemcsak rászorul, de hálásan meg is köszöni. KORUTAZASI JEGYEK LESZÁLLÍTOTT ÁRON $192*5° NEW YORKBÓL BUDAPESTRE és vissza (U. S. Revenue Tax beszámítva.) Egy kitűnő alkalmat ajánlunk önnek: ellátogathat az óhazába leszállított 3-ad osztályú körutazási kiránduló jeggyel. Utasainkat külön vonat viszi Hamburgból utazásuk céljáig, tapasztalt vezetők felügyelete alatt. Itt lakó idegenek, akik 12 hónapon belül visszatérnek, nem esnek a kvötatörvény korlátozásai alá. Foglalja le most helyét. Visszatérési engedélyért és más felvilágosításért forduljon bármely helyi ügynökhöz, vagy United American Lines (Harriman Line) Joint Service with Hamburg American Line 35-39 Broadway, New York. A Hét számára irta: YARTIN JÓZSEF A mi igen kedves kartársunk az Urban és A Hét-ben, nevezet szerint az “előnyösen ismert” humorista és pompás zeneművész, azaz ötvös Adorján azt mondá a minap a magyar zenéről, Kodályról és Bartók Béláról szóló kitűnő cikkében, mely egy angol zenefolyóiratban jelent meg, hogy a magyar nép (a köznép) a legunmuzikálisabb népe a világinak. Fájdalom, igaza van és azt is tudja hogy miért, de nem mondta meg, mert talán tulhosszura nyúlt volna a cikke. Megpróbáljuk eltalálni, kisütni, hogy ő mit hallgatott el. Elhallgatta azt, hogy a magyar nép, valamikor (a históriája legkezdetén) absolute unmuzikális volt. Nemcsak a köznép, de az egész náció. Később már nem volt teljesen az, most pedig csak féligmeddig az s ez az állapot már csakis a köznépre vonatkozhatik. Végiül pedig (a távoli jövőben) muzikális lesz, a fejlődésnek, az evolúciónak kérlelhetetlen menete szerint. S ez az evolúció épp úgy visszavezet minket Ázsiába, s annak is a végtelen lapályaira, nem pedig a hegyei közé, mint a nyelvtudások nyomozásai és az ornamentikának népies motívumai, mint a magyar falvak terjengő beosztása. A magyar köznép még most is unmuzikális, és sokáig az lesz. Hogyne lenne az, mikor keleti fajzat, aki végtelen pusztaságokról vándorolt be Európába. Ázsia lapályain pedig szótlan, szófukar, csak a szemeikkel beszélő népek laknak, akiket szinte agyon nyom, megnémit a puszta áhitatos csendje. A magyar köznép az uj hazában is az ázsiai hortobágyokra emlékeztető síkságokat foglalta le, amelyek századokig legelők s irdatlan földek maradtak s egyik falu napi járásra esett a másiktól. A magyar nagy Alföld lakói, a csikósok, gulyások, juhászok, Tiszán halászok most is a legszófukarabbak Magyarország minden népsége közt, mert ha a fajnak tisztaságáról lehet beszélni, ők a legturániabbak, legázsiaiabbak. Olyanok, amilyenek a többi középázsiai és délszibériai népségek még mai napig is, vagyis nincs zenéjük, s ha nótáznak, ez még nagyon esetlenül, primitivül megy náluk. Hogy egyáltalán dalol a juhász vagy a gulyás (ha ugyan teszi), ez európai ragadmány. Hogy pedig nagyon esetlenül cselekszi, ez még atavizmus, s ázsiai “terheltség.” A kivételeket és az ősi népkaraktert megrontó európai befolyást leszámítva, mely csak néhány évtized óta kezd jelentkezni, Ázsia s a Közel-Kelet nem muzsikált, nem dalolt, nem táncolt. A táncot Tokio Yoshivarájától (a mulató negyed), a gésáktól kezdve a sziámi pötty kis táncosnőkön, a hindu bayadéreken, a mohamedán hurikon keresztül Marokkó hastáncosnőiig mindig csak nők “eszközölték”, soha férfiak. A mongol, mondsu, hindu, török, perzsa, turkomán, tatár, üzbég, kirgiz, kinai, japán férfiak soha nem táncoltak s most sem teszik. Hogy japánok és filippinók itt New Yorkban már ugyancsak “ropják” a táncot a hírhedt mulatóhelyeken, exoticumra vágyó fehér lányokkal, ez degeneráltsága, megmételyezettsége az ősi ázsiai karakternek. Ázsiában a tánc a nőknek föladata, hogy a férfiakat gyönyörködtessék s szórakoztassák, azaz Ázsia és a Kelet férfiai a táncot csak “nézik”, de maguk nem gyakorolják. A zene? Ázsia s a Kelet, melynek oly fejlett az iparmüvészete, művészete, építészete, irodalma, a zenében koldusszegény. Nem a müveit japánokról van szó, akiknek már zeneakadémiájuk van, s az európai hangszereket mindenfelé megtalálni náluk, sőt már ezelőtt húsz évvel a tokiói chrysanthenum-kiállitás megnyitásakor a császári parkban a Lohengrin nyitányát játszotta, hanem a köznépről. Ennek hangszerei, a tam-tam, a japán szamizen, a török egyszálu hegedű, s a többi számos ázsiai muzsikacsináló szerszám nem érdemlik meg a hangszer nevet. A mongol világban ezeket a hangszereket gésák s egyéb erre nevelt némberek nyaggatják, s “legfejlettebb” hangszerüknek a japán szamizennek húrjait berovátkolt fadarabbal reszelik és mar cangiolják. Szerencse, hogy igen enyhe kis hangja van. A hangszer nevet egész Ázsia valamennyi szerszáma közt a cimbalom, ez az ősi hindu hangszer érdemli meg. Alakja s beosztása szakasztott az, mint a magyar cimbalomé, de kisebb, s a cigányok magukkal hozták Magyarországba. Ahonnan hozták, ahol divatos volt, a cigányok Keletindiának annak a vidékéről valók. (A magyarnak tartott ősi hindu cimbalom egy példánya a Metropolitan Museum of Arts “Régi hangszerek” osztályában látható.) A mohamedán világban nem nők, hanem férfiak a “muzsikusok”, Perzsia keleti határától Marokkóig. De nem a köznép muzsikál, hanem csakis egy külön rész, vagy kaszt, vagy micsoda. És ennek a résznek földön guggoló, toprongyos tagjai a “zenéjüket” nem mint öncélt eszközük, hanem mint “kíséretet.” És nem “dalt” kisérnek vele (a mohamedán nem dalol, legfölebb a mesemondó-regősei dünnyögnek), hanem hastáncosnőknek, és mindig csak arab nőknek, azaz fátyolt nem viselő mohamedán némbereknek a táncát. A magyar köznép ebben a tekintetben is “terhelt”, mert ke-MINDEN NO SZÉP ÉS ÜDE ARCBŐRT SZEREZHET A CSODÁS HATASU AMERIKAI PORCELAIN CREME használata^ által, mely minden arcbőr tisztátlanságot: szeplöt, pattanást, mitesszert, májfoltot eltávolít és a bőrt fehérré és bársony simává teszi. Ara 50c. Porcelain szappan 50c. Kapható egyedüli árusítójánál: GOODMAN JÓZSEF Gyógyszertárában 1578—1st Ave., Cor. 82 St. IV. Y. Postán utánvét mellett pontosan küldünk T
