A Hét, 1924 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1924-12-27 / 42. szám
A HÉT 3 A MAGYAR SZÍNHÁZ PROBLÉMÁJA MIÉRT NEM ÉLHET MEG A MAGYAR SZÍNHÁZ AMERIKÁBAN? A magyar színházi üzlet egészségtelen alapokra van fektetve. — A vállalkozó, a manager és a sajtó szégyene. — Miért bukik meg minden magyar színházi válllakozás? Meg kell reformálni az amerikai magyar színházi üzletet. FEDÁK Sári és Nádor Jenő a múlt héten visszautaztak Bu dapestre, a nagy színházi veszekedéseknek, harcoknak legalább egy időre vége van és az amerikai magyar színészet folytathatja tovább a vegetálást. Társulat nincs, vállalkozó nincs, a színészek ülnek tovább az Abbáziakávéházban, kiosztják mindazok nak a daraboknak a szerepeit, amelyeket Budapesten játszanak és amelyek bizonyára soha nem fognak szinre kerülni amerikai magyar színpadon. A tervek, kombinációk, amelyek a szinházi asztalok mellett születtek meg, elvetélődtek és a reménység, hogy valamennyire mégis életben lehet tartani a magyar színházat, mint annyiszor: ezúttal is szétfoszlott. A színészeink tovább nyomorognak és a legnagyobb eredmény, amit a magyar színészet felmutathat, az, hogy egy-egy kisebb, osztalékra dolgozó társulat valóban faluról-falura járván, nagy nehezen meg tud élni, fenn tudja tartani magát. Valahányszor egy-egy nagyobb vendégszereplés véget ér, mindig felmerül az a kérdés: miért nem lehet állandóan életben tartani egy nagyobb magyar színtársulatot, amikor a vendégszerepléseknél azt látjuk, hogy sokkal nagyobb a magyar szinházi közönség, mint ahogy azt általában gondolják. Amikor egy Fedák-turnén negyvenhárom nap alatt be lehet venni 53,000 dollárt, akkor szinte érthetetlen, hogy ez a közönség vagy ennek a közönségnek egy része nem képes eltartani egy magyar színtársulatot akkor is, amikor történetesen nincs ven-, dégszereplés. Érthetetlen, hogy miért kell az amerikai magyar színészeknek ugyanazt az életet élniök, amit a régi magyar színészek éltek 'Magyarországon százötven évvel ezelőtt, amikor ekhós szekéren járták be a városokat és a falvakat és könyörögtek a közönség pártfogásáért? Az amerikai magyar színészet majdnem ugyanabban a helyzetben van, mint volt a magyarországi színészet Déryné korában, azzal a különbséggel, hogy a színház ma megszokottabb valami Amerikában, s hogy a közönség is nagyobb. Szinte 'hihetetlen, hogy az amerikai magyar színészek még csak arra is képtelenek, hogy egy hat-héthónapos szezont kibírjanak esztendőnként és hogy akkor, amikor Amerikában három magyar napilap, vagy félszáz hetilap mégis csak megél és létezik, akkor egyetlen magyar színtársulat ne legyen képes végigjátszani egy szinházi szezont. A magyarázat nem lehet más, mint az, hogy az amerikai magyar szinházi üzlet egészségtelen alapokon nyugszik és ezért lehetetlen ezen az egész ségtelen alapon egészséges üzletet felépíteni. Abban, hogy ezek az egészségtelen viszonyok kifejlődtek, egyformán része van minden tényezőnek: a váltakozóknak, a managereknek, a sajtónak, a színészeknek és a közönségnek. A vállalkozó egyik főbünöse ezeknek az áldatlan állapotoknak. Eltekintve attól, hogy az amerikai magyar szinházi vállalkozásokba legtöbbnyire olyan emberek mentek bele, akiknek a szinházi üzlethez semmi közük, akik ehhez az üzlethez nem értenek és akik nem tudják, hogy egy színházat máskép kell vezetni, mint egy vaskereskedést, rendszerint azt látjuk, hogy a vállalkozó majdnem rizikó nélkül vagy aránytalanul kis rizikóval megy bele a magyar szinházi üzletbe. Ez az az üzlet, amelyhez alig kell tőke. Két-háromszáz dollár előleg a színészeknek, pár száz dollár az újságoknak hirdetésre, és a jóakarat biztosítására és némi pénz a színházak lefoglalására: ez az egész. Ezer dollár tőkével már meg lehet kezdeni egy amerikai magyar szinházi bizniszt; bizonyára kevesebbel is, mert az osztalékos társulatok 3—400 dollárral kezdik. Már most az első két-három előadás után két eshetőség van: vagy megy a biznisz és akkor a vállalkozó keres, vagy nem megy és akkor egyszerűen adós marad a szinészek gázsijával. Minden más üzlet Amerikában olyan, hogy az üzletember el van készülve arra, hogy kitartásra van szüksége, hogy fel kell dolgoznia az üzletet, hogy az első hetek vagy hónapok alatt nem keres, sőt valószínűleg ráfizet azért, hogy a második esztendőben keressen. Az amerikai magyar színházi biznisz kártya, lóverseny ,ahol a vállakozó mindent egy lapra tesz fel: az első előadás anyagi sikerére. A magyar szinházi vállalkozó anyagilag rendsezrint teljesen felelőtlen ember, aki édes- keveset törődik azzal, hogy a biznisz végén adós marad, mert az adósság őt, akin megvenni amúgy se lehet semmit, nem igen bántja. Annál furcsább, hogy ezek a vállalkozók még csak nem is gavallérok a színésszel szemben, aki igy abba a lehetetlen helyzetbe kerül, hogy ha jó az üzlet, akkor keres 50—60 dollárt hetenként, tehát nem többet, mint egy kőmives, ha rosszul megy, akkor neki egyszerűen adós marad a “tőkés.” Ilyen vállalkozók nem csinálhatnak se színházat, se semmiféle más komoly vállalatot, amely a siker leghalványabb reményével akar megindulni. A másik súlyos baja a színházi vállalkozásoknak a manageri rendszer. A managernek az a feladata, hogy “bedolgozza” az előadást és jegyeket adjon el. A manager ezért a munkájáért a brutto bevétel tiz százalékát szokta kapni. A nyomtatványokat, a hirdetéseket ném a manager fizeti, hanem a vállalkozó: Már most: ha egy nagy előadásra a Manhattan Operában a vállalkozó elhirdet ezer dollárt és reklámnyomtatványokért kiad még ötszázat, a szinházért fizet 1300 -at, a színészeknek fizet 600 dollárt, akkor belekerül neki ez az előadás 3400 dollárjába. Tegyük fel, hogy a bevétel 4000 dől lár. Ebben az esetben a manager, aki egy pennyt nem kockáztatott, keresett 400 dollárt, a vállalkozó, aki beletett az üzletbe ezer dollárt, keresett — kétszázat. Még élesebb a példa, ha azt tételezzük fel, hogy a bevétel csak 3400 dollár. Ez esetben 340 dollárt keres a manager és ez a háromszáznegyven dollár az előadás tiszta vesztesége. Rendben lenne a manageri százalék, ha a manager azok után a jegyek után kapna tiz százalékot, amiket ő adott el. Ehelyett azonban az történik, hogy a manager tiz százalékot kap akkor is, 'ha ő maga öt jegyet sem ad el. Ha a Manhattan Operában végignéz egy színházi előadást 3000 ember, akkor legfeljebb — ami szinte fantasztikus — ezer embernek adott el jegyet a manager, aki azonban a százalékot mind a háromezer ember jegye után kapja. A managerek arra szoktak hivatkozni, hogy ez az amerikai szinházi életben is igy van. Ez nem igaz. Az amerikai szinházi életben előfordul, hogy egy vállalkozó fix összegért megvásárolja az első ötven előadás jegyeit. Egészséges üzlet lenne a magyar szinházi bizniszben is, ha a manager megvenné készpénzért az előadás jegyeit, mondjuk: harminc százalékkal olcsóbban és ezzel a pénzzel a vállalkozó tovább dolgozhatna. A manager azonban egy vasat nem reszkíroz és ő az, aki rizikó nélkül a legjobb üzletet csinálja, jó üzletet csinál akkor is, ha a színház megbukik. A sajtó ugyancsak nagy mértékben járul hozzá, hogy lehetetlenné tegye a szinházi üzletet. A napilapok teljesen nyers üzleti alapon kezelik a színházat és a támogatást nem a produkció művészi
