A Hét, 1924 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1924-12-27 / 42. szám
4 A HÉT értékéhez, hanem a hirdetések nagyságához mérik. Ami más szóval azt jelenti, hogy ha egy színházi vállalkozás egy turné alatt elhirdet egy lapnál két-háromezer dollárt és rendel nála ezer dollárért nyomtatványt, akkor a legbotrányosabb produkciót is az egekig magasztalják, ha ellenben alakul egy társulat, amely nem tud nagyban hirdetni, adhatja a legjobb előadásokat, az előzetes reklám minimális lesz. A nyers üzleti alap nak ez az éles és gyakran Ízléstelen kidomboritása annyira megy, hogy például köztudomás szerint az Amerikai Magyar Népszava érdekelt volt a második Fedák turnén, a regressziódon. a vigasz-előadásokon. Vájjon mit várhatunk egy olyan laptól, amely anyagilag érdekelve van egy vállalkozásban : vájjon gyakorolhat-e kritikát az előadás fölött és vájjon betöltheti-e a biró szerepét? ‘Merjük állítani, hogy a színházi ügyeknek az a nyers Üzletszerű kezelése, amely az amerikai magyar lapoknál divatban van , azt eredményezi, hogy egyes lapok a hirdetéseket egyenesen kikényszerítik a színháztól és hovatovább odáig jutunk majd, hogy a színház egy-egy újság kizárólagos üzlete lesz majd. Nyugodtan állíthatjuk, hogy Belasco, Shubert, Savage vagy Ziegfeld rég megbuktak volna, ha az amerikai lapokban olyan arányban kellett volna hirdetniük, mint ahogy a magyar vállalkozóknak muszáj hirdetni. Konstruktiv tanító kritikával az amerikai magyar sajtóban soha nem találkozunk és ezért nincs művészi fejlődés az amerikai magyar színpadon. Papanek Dani klasszikus remekművé rukkol előre, ha pár száz incset hirdet és különösen ha a hirdetést előre megfizeti, ellenben ha 'holnap egy szinésztársulat előadná a Bánk bánt és csak keveset hirdetne, a lapok tiz sorban emlékeznének meg a produkcióról. A következő számunkban folytatni fogjuk azoknak az okoknak a vizsgálatát, amelyek az amerikai magyar színészet fejlődését lehetetlenné teszik. Örömmel vennénk, ha ehhez a kérdéshez hozzászólnának minél többen, az érdekeltek is, a közönség is. A HÉT minden hozzászólást szívesen közöl, mert hiszen ezzel a cikksorozattal azt akarjuk elérni, hogy talán közös jóakarattal mégis kimozdíthatjuk a magyar színészet kátyúba ragadt szekerét és egészségesebb állapotokat Tehet teremteni. DÜHÖNG A JOGREND MAGYARORSZÁGON Miért kobozták el Károlyi birtokait? — Hogy is vagyunk csak azzal az internálással? Magyarország Horthy Miklós kormányzása és Bethlehen István miniszterelnöksége alatt óriási léptekkel közeledik a tökéletes jogrend állapota felé. A legújabb bizonyítéka ennek a nagyszerű jogrendnek a magyar királyi kúria Ítélete, amely végleg elkobozza Károlyi 'Mihály vagyonát és a rendelet, a mellyel a kormány feloszlatta az internáló-tábort Zalaegerszegben, ellenben az internálást nem szüntette meg és az internáltakat ezentúl a tolonc házba csukatja be Zalaegerszeg helyett. Károlyi Mihályt hazaárulásban találta bűnösnek a bíróság. A hazaárulást többek között abban a tényben látta a bíróság, 'hogy Károlyi a háború folyamán, mielőtt Olaszország belépett volna a háborúba, tárgyalt Sonnino olasz külügyminiszterrel és azt az ajánlatot tette neki, hogy amennyiben Itália nem fog fegyvert a monarchia ellen, akkor ő oda fog hatni, hogy Olaszország háború nélkül is megkapja azokat az osztrák területeket, amelyekre igényt tart. Miután pedig Ausztria szövetségese volt Magyarországnak, a biróság Károlyi ebben a tényében a hazaárulást látta fennforogni. Károlyi birtokait tehát elkobozták azért,, mert Károlyi osztrák területeket ígért el az ellenségnek, annak az ellenségnek, amelynek Magyarországgal soha semmi baja nem volt és igényt sem tartott abban az időben magyar területre. Ez az ítélet a legszomorubb bizonyítéka annak, hogy a bírói függetlenség megszűnt Magyarországon. Nem Károlyit büntette ezzel az ítélettel a biróság, hanem Károlyi gyerekeit. Azért kellett ezeket a birtokokat elkobozni, hogy a kurzus hősei 'hatalmas üzleteket csináljanak a Károlyibirtokkal, mint ahogy eddig is milliókat loptak, harácsoltak össze a Károlyi-birtokra kinevezett állami kezelők. * Nagy garral jelentették pár héttel ezelőtt Budapestről, hogy a kormány feloszlatta a zalaegerszegi internáló tábort és az internálás intézményét megszüntette. A most ideérkezett budapesti lapok megállapitása szerint ennek a hírnek csak a fele igaz. Az internáló tábort beszüntették, de internálásokat fentartották. A ‘‘Világ” a következőket írja a miniszteri rendeletről : A ZALAEGERSZEGI TÁBOR HELYETT — TOLONCHÁZ A Magyar Távirati Iroda jelenti : A belügyminiszter elrendelte, hogy a zalaegerszegi internálótábort 1924. évi december 15. napján szüntessék meg. A rendelet értelmében ezután az internálásokat csak a legszükségesebb esetekben fogják foganatosítani és az internálandókat a rendelkezésre álló toloncházakban fogják elhelyezni. Ily módon — bár az internálás lehetősége a közbiztonsági állapotok megszilárdulásáig továbbra is fennáll, — mig egyrészt a tábor fentartásával felmerülő költségektől az államháztartás mentesülni fog, másrészről a “zalaegerszegi internáló tábor” megszűntével a már alig számbavéhető közbiztonsági és gazdasági okokból veszé*lyes egyének illetőségi helyükhöz közel nyerhetnek elhelyelyezést. A miniszter rendeletéből Diószeghy János miniszteri tanácsos december 6-án Zalaegerszegre érkezik és ott azokat, a kik a mai 118 főnyi létszámból a közbiztonság veszélyeztetése nélkül szabadlábra helyezhetők, azonnal szabadlábra helyezi, azokra nézve pedig, akiknek őrizetben tartása még tovább is indokolt, intézkedni fog, hogy az illetőségi helyükhöz legközelebbi toloncházba szállíttassanak át. A zalaegerszegi internálótábor teljes felszámolása egyidejűleg kezdetét veszi. Jó négy év után Zalaegerszeg elveszti tehát azt a szomorú internacionális hírnevet, amelyre szert tett és december tizenötödikétől fogva már csak emlékeket fog idézni ez a név : Zalaegerszeg. De lelkesedni igazán nem tudunk a ma közzétett rendeletért. A belügyminiszteri rendelet még mindig fentartja azt az elvet, hogy a biróság által kiosztott ítélet határán túl is lehet büntetni: vagy lehet büntetni akkor, amikor a biróság felmentést adott a vádlottnak. A boldog emlékezetű Tomcsányi Vilmos Pál főpecsétőr állította fel egyszer azt a csodálatosan szép tételt, hogy az amnesztia nem terjedhet ki az internáltak táborának lakóira, mert amnesztiát csak bűnösök kaphatnak és az internáltak táborában van akárhány ember, aki a biróság által adott felmentés után került oda .... Aki bűnös, annak szabadulnia kell .amint letelt a reá kimért büntetés és akit felmentett a biróság, az nem eshet büntetés alá: ez az elv nézetünk szerint sokkal inkább fedi néhány évezred joggyakorlatát, mint Tomcsányi főpecsétőr csodálatos kijelentése. Itt a kezünkben egy régi névsor 1922 végéről a régi internáltakról: Idézzük betűrend szerint az első neveket: Miért internálnak Magyarországon? Ács Károly cipőfelsőrészkészitő. Háborúból visszatért katona. Feleségével és hatéves kisfiával 16 hónap óta internálva. Andorka Dezső húsz hónapja van internálva. Éhségsztrájk miatt hosszabb ideig a zalaeger-
