A Hét, 1924 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1924-12-20 / 41. szám
14 A HÉT kezete nem egészen normális. Az őserő az évezredek folyamában elkallódott. Az ember szelídült, surlódott, megpuhult, elvesztette legmarkánsabb jellegtüneteit, kiszögelléseit — de mindezt csak látszólag; mert a nagy és veszedelmes őserök fékezetlenül és függetlenül megmaradtak és lappangnak a rend alatt, melytől korlátozva látszanak; de ha valami nagy veszély mutatkozik, ha forradalom tör ki, azok is kitörnek oly borzasztóan, mint kezdetben. Az ily korszakokban most is minden ember hős és minden ember poéta. Aki ilyenkor a kifejezés hatalma, a szenvedély fokozott láza és a felkorbácsolt hangulat teljesebb átérzése által a többi közül kiválik, azt mint a Kaulbach képén — Walkürök szállítják káprázatos fényű paizsokon Odin fénylakába és Freya az örök ifjúság és tavasz istennője az örök dicsőség csókjával érinti fenkölt homlokát. Ilyen egyetlen költői alak irodalmunkban Petőfi! A poézis tehát őserő. Lássuk, miként megy végbe az alkotás vegyi processusa a költő agyában. A költő vagy a művész tapasztalatai, hajlamai, vágyai képezik a nyers anyagot, melynek a teremtő képzelő erő kohójában fel kell olvadnia. A vérmérsék és a szív érzése adják meg a tűz hőfokát. Minél szilajabb, hevesebb, annál tisztább, átlátszóbb lesz a mü jegecedése. Az ész számitó, szigorúsággal obszerválja a műveletet; ha a véralkotás szertelenségekre ösztönzi a képzelő erőt, ott terem és megfékezi a rakoncátlankodót. Milyen baj támadna abból, ha a lombokban túlságosan kiterjeszkednék a feszerő, ha az örök éber őr, az ész egy pillantásra abbahagyná éberségét, önuralmát! A költő alakjai elvesztenék szilárd consistenciájukat, felhők, kisértetek, árnyak, fényes de testnélküli délibá.b, vagy ködalak válna belőlük. Hol a költő a végtelenbe néz, Könyvét tanácslom, tedd le hirtelen: Mit meg nem ért a józan emberész, Hiányzik abban egy: az értelem. De hát első sorban mi az, ami a nagy költőket jellemzi? Első sorban a képzelő erő. Lássuk, mit jelent e szó. Ha mi közönséges emberek, írja Heine, valami dologra gondolunk, annak csak egy részére gondolunk; látjuk egyik oldalát, egyik elszigetelt vonását, néha együtt két vagy három tulajdonát. Ami ezen túl van, odáig nem ér el szemünk; elkerüli figyelmünket végtelenül elágazó sokszorozott tulajdonságainak roppant hálózata; csak homályosan sejtjük, hogy van még valami, a mi rövid ismeretünkön túl is, Olyanok vagyunk, mint a természetrajz tanulói, békés korlátolt emberek, akik, ha valamely állatot akarnak elképzelni, nevét és fiókja feliratát idézik maguk elé, szőrének és arcának valami határozatlan képével együtt; de szellemük itt megállapodik; ha talán véletlenül tökéletesíteni akarják ismeretüket, szabályos osztályozások segélyével keresztül vezetik emlékezetüket az állat főbb tulajdonságain és igy végre lassan darabonként összeállítják hideg anatómiáját. Képzeljük ellenben e szegényes, száraz mérnök-logikán alapuló eszme helyett egy teljes képet, az az oly gazdag benső képzelést, mely valamely tárgynak minden külső és belső tulajdonát és vonatkozásait kimeríti, még pedig egy pillanat alatt; mely egészen maga előtt látja az állatot, színét, a fény játékát szőrén, alakját, megfeszült tagjainak szerkesztését, szemének villámát, és ugyanekkor látja e pillanatban uralkodó szenvedélyét, izgatottságát, lendületét s mindezek mögött ösztöneit, ezek alkotását, okait, múltját; úgy, hogy azon százezernyi vonás, mely állapotát és természetét alkotja, mind összpontosul és visszatükröződik a képzeletben. Ez a művészi, a költői felfogás, mely végtelenül magasabb mint a logikusé, az egyszerű tudósé vagy a nagyvilági emberé; mert egyedül ez képes a lények legméyebb bensejéig hatolni, kiismerni a belső embert a külső ember alól, rokonszenv által érezni és erőltetés nélkül utánozni az emberi képzelmek és benyomások rendetlen összevisszaságát; az életet végtelen hullámzásaival, látszólagos ellenmondásaival, rejtett logikájáával feltüntetni, szóval úgy teremteni, mint mag a természet. Ilyen képzelő tehetsége volt Shakespeare-nek, Dante-nak, Jezsaiásnak. De hatalmas képzelő erő nélkül objectiv költő, művész egyáltalán nem gondolható. A logikus, ki csekélyebb eszközökkel dolgozik, kevesebb adaggal is beéri. De hát — kérdezik Önök, tisztelt hallgatóim, — hol veszi a poéta a nyers anyagot müveihez ? *Egy kedves női ismerősömnek, aki erre kiváncsi volt, a következő négy sorral feleltem meg: Ott szedem a gyöngyöt, ahol találom, Lopáson érnek, azt se nagyon bánom; Tetőled is loptam sok jót és szépet, lm itt a könyvem, visszaadom néked. Azonban elég. Már igen sokáig vettem igénybe becses figyelmüket. Nem azért jöttem, hogy a költészet derűs tájaira vigyem Önöket. Grau ist alle Theorie. A világ összes aesthetikusainak összes elméletei nem fogják kimagyarázni a kimagyarázhatlant és nem fognak annyi élvezetet nyújtani, mint egy parányi Heinei költemény, amelyben voltaképen nincs több mint egy szemernyi kis jászi gondolat, finom zenei taktus és elringató édes hangulat! Sokszor emlegetik ezt a szót, hogy hangulat, és méltóan, mert a költő egyéniségének signaturáját jelenti. A gondolatot kölcsönözni lehet, a hangulatot soha! Ez az az aetheri áramlat, mely kétségbe ejti a tudósokat. Honnan jön? Hogy támad.? Ez a lélek illata. Ami a finom chablisnál bizonyos speciális kellemes földiz, az a költeménynél a hangulat. Elárulja eredetét. Hogy föltett kérdésünkhöz, mely még mindig megfejtve nincs, visszatérjünk: hát voltaképen mégis hogy készül a költemény? Engedjék, hogy egy adomával feleljek. Mikor Schopenhauer világra szóló bölcsészeti elméletét az akaratról befejezte és Párisba készült, meglátogatta Drezdában a királyi melegházakat. A csodálatos vegetációt bámulva, kutatni kezdte, hogy a növényélet melyik funkciójába helyezze az akarat nyilvánulását és fennszóval gondolkozni kezdett. A kertész darabig gyanúsan nézi, azután megszólitja: Kicsoda Ön Uram? — Azt magam is szeretném tudni! — felelte Schopenhauer. Hogy készül a vers? Tisztelt közönség, Önök igen leköteleznének, ha megmondanák. Én nem tudom. KÁROLYI MIHÁLY GRÓFNÉ magyar nyelvű előadását 1924. ÉVI DECEMBER HÓ 28-ÁN, VASÁRNAP DÉLUTÁN 3 ÓRAKOR TARTJA a CENTRAL OPERA HOUSE-ban 205 East 67th Street, New York City “FORRADALOM ÉS ELLENFORRADALOM MAGYARORSZÁGON” cimen a N. Y. Magyar Köztársasági Part és a Károlyi-b-izottság rendezésében. Jegyárak: Páholyülés $1.65. Belépőjegy 75 cent. JEGYEK KAPHATÓK: “A Hét” szerkesztőségében, 205 East 85th Street; Varga és Erős Patika, 79th St. and Ave A; Ruttkay Bankháza, 106 Avenue B; John M. Weiss, 350 East 87th Street; Hermann Arthur, 67th Street és First Ave., Swabach Bankház, First Ave. és 72-ik utca, Hoffman virágüzlete, Second Ave. és 79-ik utca, Mrs. Mendelsohn virágüzlete, 1341 Second Avenue, Garden Restaurant, Second Ave. és 79-ik utca, Létán vendéglőjében, 1591 Second Ave., Szívós Testvéreknél, 36 First Avenue.
