A Hét, 1924 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1924-12-20 / 41. szám
10 A HÉT képen belekapcsolódott a magyar bányász. A bányatelepek baseball csapatait közadakozásból tartják fenn és rendesen a superintendent vagy a foreman gondoskodik róla, hogy a szükséges pénzt megszerezzék. A magyar bányász eleinte kénytelenségből járult hozzá a baseball, basketball, stb. költségeihez, de mikor a saját fia is bejutott a baseball csapatba, csak elment a bányász a pénze után a baseball mezőre; és bizony ma ezerszámra vesznek angol lapot a magyar bányászok, akik angolul nem tudnak olvasni, de akik megtanulták már, hogy ‘hol és hogy nézzék meg a zországos mérkőzések eredményét. A magyar bányászok most már felserdült amerikai gyermekei természetesen jó barátságban vannak az amerikai származású, velük egykorú fiatalsággal és téli estéken éppen olyan gyakori az amerikai “candy pulling”, stb. házi estély a magyar szülők házainál, mint az amerikai bányászoknál. De találkoznak a magyar bányászok az idősebb amerikai munkástársaikkal a szervezet kebelében is, ahol szintén jut alkalom a társas érintkezésre és szórakozásra. Nagy része van a társasélet fejlesztésében a bányászok közt annak a csoportnak, amely talán a magyar bányászok egynegyed részét alkotja, s amely évenként vagy két évenkét eltávozik egy időre a bányák közül. Detroitban, Bridgeporton, South Bethlehemben, Clevelandban és az ország többi magyar központjaiban ezerszám élnek olyan magyarok, akik ráuntak a bányamunkára, vagy jobb sorsot reméltek a gyárak állandóan forgó kerekei mellett, vagy városról hozták az asszonyaikat, akik a városokba vissza vágynak. Ezek a vándor-bányátezok a városokból a szórakozások, számtalan uj nemeit hozzák haza közénk s igy a társas érintkezés sem unalmassá, sem egyhangúvá nem válhatik. Hogy példával szolgáljak a társasélet “zajlásáról”, engedtessék meg a himlervillei egyes alakulatokat felsorolnom. Van Himlervillen 'három magyar betegsegéyző egyletnek osztálya, s ez három gyűlést jelent havonta és évente legalább két nagyobb mulatságot. Van osztálya az angol “Moose” egyletnek, s ez heti egy gyűlést és legalább egy mulatságot jelent évente a lakosságnak. Nálunk kivételesen a Moose mind a hatvan tagja magyar ember. Van egy úgynevezett “Műkedvelő Egylet”, amelynek a telep úgyszólván minden lakosa tagja. A Műkedvelők két rézbandát tartanak fenn (egy hivatalos karmestert tartanak e célból) s havonta egy műkedvelő előadást és bált rendeznek. Van a fiatalságnak egy “jazz” bandája, s ezek minden olyan vasárnap kisebb táncmulatságot rendeznek, mikor a Műkedvelők nem tartanak “nagy” bált. Van két baseball csapat, s a mig a “nagy” csapat sorra veri a vidék bányászcsapatait, addig a “kis” csapatban nevelik az uj embereket a nagy team számára. Van football csapat, amely azonban még nem elég gyakorolt a nyilvános küzdelemre. Természetes, hogy ezek a sport csapatok nemcsak vasárnaponkinti szórakozást, de évközben való külön-külön bálokat is jelentenek. Van a telepen katholikus és református egyház, s tartanak fenn katholikus és baptista magyar nyelvű vasárnapi iskolát. Van angol esti iskola a felnőttek számára és van polgárosító tanfolyam azok számára, akik azt igénybe óhajtják venni. Van tánciskola és van a katho likus nők számára “Rózsafüzér” egylet. * Mindenki megtalálja a neki tetsző társaságot és a neki tetsző időtöltést ezeknek a csoportoknak a kebelében s úgy érezzük, hogy az itteni, körülbelül száz család igazán él olyan társadalmi életet, mint pl. a new yorkiak. Természetes, hogy meg van a telepnek a mozija s hasonló szórakozási lehetősége, mert amig pl. a mozi a városban csak szórakozást jelent, egy ilyen kis helyen, ahol mindenki ismeri a másik embert, részben az is társas érintkezés a látogatók számára. (f-í ■ A Lehetséges, hogy Himlerville esetleg vezet ezekben a dolgok-" ban a magyar bányászok közt,1’ de ne higyje senki egy percre^l sem, hogy a nagyobb magyar-^ lakta bányatelepek valami meszsze mögötte maradnak Himlervillenek. Mindezek után pedig senki ne képzelje, hogy azok a magyar bányászok, akik kisebb telepeken, vagy kevesebb magyar által lakott telepeken élnek, ki vannak zárva ebből az élénk társas életből. A kisebb magyar csoportok nagyon gyakori vendégei a nagyobb magyar telepeknek, s a hogy pl. a himlervillei messze földön hires sylvesteri jelmezbálon megjelenik tizenkét-tizenöt kisebb telep magyarsága, éppen úgy átlátogat mondjuk a windberi magyarokhoz egy-egy jelesebb napon annak a vidéknek a bányászsága. Meg azután, ha ezeken a kis helyeken lakó magyarok unják az egyedüllétet, egyszerűen becsomagolnak a box-caréba és átköltöznek egy nagyobb telepre ; ezt elég sűrűn megcselekszik. Mindent összevéve, megállapíthatjuk, 'hogy az amerikai magyarság kebelében a bányászok élik a legintenzivebb társadalmi életet és talán ez az oka, hogy sem más munkára, sem állandó lakosnak a városokba nem vágyódik. jj Az sem lehetetlen, hogy én elfogult vagyok a bányászok és a Ibányászélet javára, viszont azt laz olvasók nem igen tudják “levcsekkelni.” EGY AMERIKAI MAGYAR ASSZONY A HÉT egy nagyon kedves olvasója, aki névtelen akar maradni, arra kéri a melegszívű amerikai magyar nőket, hogy amikor egymást ajándékozzák meg, gondoljanak azokra is, akiket nem ajándékoz meg senki. Nincs nagyobb öröm, mint örömet szerezni azoknak, akiknek nem jutott az élet javaiból, az élet örömeiből. FOGADJÁK MEG OLVASÓINK A NEMESLELKÜ AMERIKAI-MAGYAR ASSZONY KARÁCSONYI ÜZENETÉT.
