A Hét, 1924 (1. évfolyam, 1-42. szám)

1924-12-20 / 41. szám

2 A HÉT SZOMORÚ MAGYAR KARÁCSONY A HÉT számára irta: JÁSZI OSZKÁR (Wien). AZ emigráció hatodik kará­csonya közeledik, egy idő­pont, amikor az embert különös erővel borítják el a régi emlékek, az elveszett haza elhalványuló színei s képei s a mikor a mosto­ha magyar sors kínzó problémái megújuló hevességgel ostromol­ják a sok eredménytelen küzde­lemben kimerült agyunkat. A mi emigrációnk tragédiája mélyebb és sötétebb, mint a Kossuth' Lajosé volt, mely a mienket időbelileg s eszmeileg megelőzte volt. Kossuthék min­dig hihették s remélhették, hogy egy nap’on viszontláthatják a ré­gi országot, a régi népet, a régi közleiket. Mi azonban még ha visszatérnénk is valamikor, egy jóformán teljesen uj országgal fogunk találkozni, melynek nem csak a területe s a népe csonkult meg, de a lelke is teljesen átala­kult, hisz a magyar kultúra leg­hatalmasabb bástyái szakadtak le róla. Ép a legeliparosodottabb, a legvárosiasabb részeket vesz­tettük el, azokat, ahol a polgári élet csirái a legéletképesebbek voltak, ahol a különböző nemze­tek érintkezéséből s keveredésé­ből a legmozgékonyabb, a leg­sokoldalúbb, a legszínesebb kul­túráiét jöhetett volna létre. De a nyegle s lármás hazaffyak oly sokáig ordítoztak, hogy Ma­gyarországon csak egy nemzet, egy nyelv számára van hely, hogy okot és ürügyet adtak el­lenségeinknek ezt a szerencsét­len országot csakugyan egy­nyelvűvé s fajmagyarrá tenni. Azt le'het mondani, hogy ebben a nagy történeti átalakulásban a falu elnyelte a várost s a pusz­ták kulturátlansága betört Bu­dapestre. Az a kultúra, melyért két évtizeden át dolgoztunk és verekedtünk, nem létezik többé, mert kirántották alóla azt a né­pies talajt, melyben az gyökere­zett. Ezért lett kétszeresen honta­lan a mi emigrációnk. Az az or­szág, melybe visszavágyunk, voltakép nincs többé sehol és azoknak a kulturemberek'nek az élete, akik odahaza maradtak, talán még sötétebb, sivárabb, mint a számüzöttek élete. Sza­badsághoz s emberi méltóság­hoz szokott lények ezt a leve­gőt alig bírják elviselni. Ép ezért az amnesztia problémája nemcsak hazug, de hiábavaló is. Mig ez a mai atmoszféra tart, hiába adnának amnesztiát. Nem tudr ink vele mit csinálni. Oly országban, ahol notórius gyilko­sok vezető szerepet játszanak; ahol egy maffiaszervezet a bíró­ságot kezeiben tartja; ahol a csongrádi haramiák számára diszbanketteket rendeznek s a Károlyi ‘Mihály birtokait elra­bolják; ahol az ébredőket álla­milag felfegyverezik s a szabad­­kőmives páholyokat fegyveres legények bitorolják; ahol ko­moly tudósok rendőri felügyelet alatt tartanak előadásokat a szo­ciológia problémáiról, a mikor duhaj fickók rendőri ellenőrzés nélkül izgathatnak; ahol a gró­fok a detronizációs törvény elle­nére szabadon készülődhetnek royalista puccsaikra, ellenben a Szász Zoltánok a börtönbe ke­rülnek és a Veér Imrék ott meg is vakulnak, mert köztársasági meggyőződésüket nem titkol­ták; ahol terrorbandák választa­nak képviselőket, mig a nép iga­zi bizalmi embereit szuronyok­kal toloncolják ki; áhol a szegény zsidó hallgatókat véres fejjel kergetik ki az iskolákból, mialatt a nagy zsidó bankárok­kal együtt börzéznek a miniszte­rek feleségei, s járják ki a szál­lítási engedélyeket; hol örökö­sen Istenről s Jézusról szaval­nak, de ugyanakkor újságjaik­ban és szószékjeiken gyűlöletre, háborúkra s faji harcokra uszí­tanak. . . . egy ilyen országban nem lehet komolyan amnesztiát adni, mert maga a kormány te­hetetlen azokkal a szellemekkel szemben, melyeket ő maga idé­zett fel oly célból, hogy a gró­fok, a szolgabirók s a Habsbur­gok régi uralmát helyreállítsa. íme a régi Magyarország go­nosz szellemei megerősödve s felduzzadva állják el a világos­ságot a nyomorgó nép szomorú karácsonya elől. S hiába itt min­den politikai sakkjáték vagy propaganda, hisz Gömbös, a fe­lelőtlen kormány feje megizen­­te, hogy ha a budapesti polgá­rok mégis mernének meggyőző­désük szerint választani, úgy ő fegyverrel fogja őket a városhá­zától távoltartani.... .... Közel s távolban semmi fény..... A régi politikai recep­tek itt teljesen csődöt monda­nak. Hiába csinálnak uj párto­kat, uj politikai társasköröket s szövetségeket....... Magyaror­szágnak nemcsak a politikája beteg, de az egész lelke is. Nem­zedéken át oly gazul s álno­­kul mérgezte meg a nép lelkiis­meretét a nagybirtok, a klerika­­lizmus s az uzsoratőke hármas szövetsége, hogy ez az ország engedelmes rabszolgája lett minden zsarnokságnak: úgy a fekete-sárgának, mint a vörös­nek, mint a fehérnek. Egy magasabb történelmi vártáról nézve a dolgokat, talán a jövő historikusa úgy fogja látni, hogy erre a rengeteg szenvedésre, koplalásra, erkölcsi megaláztatásra, szejlemi lekla­­csonyitásra azért volt szükség, mert csak egy ilyen szörnyűsé­ges katasztrófa árán lehetett a magyar nép lelkét kiszabadítani évszázados kábultságából s tes­­pedésből.... Vajha a mai sötét karácsony nyomora s feketesége immár a legmélyebb pontot jelentené szerencsétlen népünk kálváriá­jának történetében! Karácsony, Candel Victor rajza.

Next

/
Thumbnails
Contents