A Hét, 1924 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1924-03-15 / 1. szám
A H É T 5-ik oldal is aszerint osztogatják, hogy ki mennyira grata persona egy bizonyos rendszernél.... “Mindenki tudja, — folytatja Victor Hugo, — mily ritka eset, hogy egy levél, amelyet valamely száműzött nevére tesznek postára, megérkezzék rendeltetési helyére, miután a rendőrség szinte vallási kötelességének tartja az elcsipését. Ez nem uj dolog, már a száműzött Descartes is panaszkodott miatta. Történt azonban, hogy a nagy David egy belga újságban némi neheztelésnek adott kifejezést, amiért nem kapja meg a neki irt leveleket, amelyeket ellopnak és jó pénzért eladnak, ami a királypárti sajtó előtt nagyon mulatságosnak tetszett és alkuimul szolgált arra, hogy kigunyolják a számüzöttet... Hol történt ez? Franciaországban? Mikor? 1817- ben? A történelem nem változik, csak megismétli Önmagát ? “Picard, a színész, — Írja tovább 1817 Franciaországának krónikása, — ki tagja volt, az Akadémiának, melybe Moliére nem tudott bejutni, színre hozatta A két Philibert cimü darabját az Odeonban.” Valóban Picard-ról van szó és nem Pékárról, aki tagja lett az Akadémiának, amelybe Kiss József nem tudott bejutni és valóban A két Philibert cimü darabról és nem a Dantonról, amelyet Pékár ur előadott a Nemzetiben? “... A törvényszék sorompói elé idézett egy embert, aki mikor Artois grófot belépni látta a Notre Dame templomba, hangosan megjegyezte: Az áldóját! De szép idők voltak, mikor Napóleon és Talma karöltve sétáltak itt!. . . Lázitó szavak. Hat havi börtön. Az árulók vidáman jártak-keltek, oly emberek, akik a csata előestéjén szöktek át az ellenséghez, nem rejtegették jutalmukat és fényes nappal, gazdagságuk és arcátlanságuk szemérmetlenségével mutogatták magukat, jól megfizetett gazságukkal meztelenre vetkőztetve tárták közszemlére hódolatukat az uj rendszer iránt, feledve a figyelmeztetést, mely Angliában a nyilvános illemhelyek falán olvasható: Please adjust your dress before leaving. ..” Barátaim, vájjon ráismertek-e az emberekre? Nem járnak-e a fórumon ma is, nem élnek-e közöttünk, előttünk azok, akik nem rejtegetik jutalmukat, amit az árulásért kaptak és gyalázzák mindazt, ami előtt valaha leborultak? A MAGYAR márciusnak, a magyar felszabadulás igazi ünnepének el kell következnie, de el kellett volna következnie már régen. Sajátságos, hogy a fejlődés és visszafejlődés Magyarországon ugrásszerűen váltakoztak és az igazi polgári demokráciához Magyarország még nem jutott el. 1848 előtt a rendi alkotmány volt érvényben a maga jobbágysorban sínylődő parasztságával és teljes jogegyenlőtlenségével. Az abszolituzmus, amely nyomon követte a forradalmat, elkobozta a nemzeti szabadságokat, a monarchia Magyarországa kizárta a szavazati jogból a nemzet túlnyomó többségét és ma is az a helyzet, hogy az “alkotmány sáncaiból” ki vannak zárva a nagy tömegek. A magyar márciusnak azzal kell kezdődnie, hogy a nemzet önmaga, a maga teljes egészében, irányítja sorsát, hogy a nemzet minden egyes tagjának joga van az ország dolgaiba beleszólni. A magyar március útban van és feltartóztathatatlanul közeledik. A természetben semmi nem állhat meg, ami természetellenes. Nem élhet meg a csehoszlovák állam a mai formájában, mert természetellenes alakulat, mert képtelen megemészteni azokat a sok milliós idegen tömegeket, amelyeket elnyelt; a reakciós Románia természetellenes alakulat és természetellenes az a magyarországi politikai rendszer, amely a tömegek csak kis töredékének adja meg a politikai jogokat. A magyar márciusnak azzal kell kezdődnie, hogy Magyarország is belekapcsolódik végre a világ uralkodó nagy politikai rendszerébe: a demokráciába. A MÁRCIUSOK jönnek és múlnak és az idők örök körforgásában újra meg újra megjelennek a diadalmas és gyönyörűséges márciusok és az elnyomatás, a reakció szomorú márciusai. A világ a szomorú márciusok korát éli ma. Európában dühöng a reakció; Franciaországban hallgatnak a szabadság barátai és hangosak a tábornokok, Németországban fáradt a munkásság és vakmerő a császárpárti reakció, Itáliában fascizmusnak hívják az elnyomatást, Magyarországon “ébredő magyarságnak” és “kurzusnak” a reakciót, Amerikában Ku Klux Klan-nak a kezdődő faji gyűlöletet. De a történelem forgása nem áll meg. A márciusi ünnep visszatér még sokszor a magyarság életében; a nemezt meg fogja még ülni a március tizenötödikét szebb és jobb időkben, amikor milliónyi magyar nem fog szenvedni idegen iga alatt és a hét és fél millió otthon békében és szabadságban élhet. A “szent tavasz” örök és örökkön élő valami, nemzetek megdönthetetlen hite a felszabadulásban, a szabadságban, amit a márciusi ünnep jelképez. COPELAND SZENÁTOR ÜDVÖZLI A HÉT MEGJELENÉSÉT A HÉT szerkesztője a következő levelet kapta Copeland szenátortól: KEDVES DÉRI UR: Arról értesülök, hogy a napokban Ön magyar nyelvű hetilapot indít. Fogadja üdvözletemet és legjobb kívánságaimat, amelyekkel A HÉT megindulását és előre látható sikerét köszöntőm. Nagyon sok kiváló magyar polgára van ennek az országnak, akik nagy mértékben járultak hozzá Amerika fejlődéséhez és felvirágzásé,hoz. Bizonyos vagyok benne, hogy A HÉT-nek sikere lesz és a mi kiváló magyar népünk méltányolni fogja az Ön munkáját. Szívélyes üdvözlettel Washington, február 2U. ROYAL S. COPELAND. New York kiváló demokrata szenátorának üdvözlete és elismerése Amerika magyar születésű polgáraival szemben annál értékesebb, mert az utóbbi hetekben egyre sűrűbben emlegetik .Copeland szenátor elnökjelöltségének egyre növekvő eshetőségeit. A republikánus és demokrata elnökjelöltek legnagyobb része közvetve vagy közvetlenül kompromitálta magát az olajbotrányban; a demokrata jelölt, akinek a legnagyobb eshetőségei voltak, Mr. McAdoo, ugyancsak kellemetlenül közel jutott Mr. Doheny olajforrásaihoz és igy most a demokrata pártban Copeland szenátornak a csoportja egyre erősödik. A szenátor magyar szimpátiáit egyébiránt a múlt évben a Kamara egyik lakomáján mondott beszédében is kifejezésre juttatta.
