A Hét, 1924 (1. évfolyam, 1-42. szám)

1924-03-15 / 1. szám

AHÉT I. évfolyam, 1. szám NEW YORK, 1924, MÁRCIUS 15 Köszönti az Olvasót a HÉT amelynek első számát szeretettel, Wzaíbmmal, ragasz­kodással adjuk az amerikai magyar Olvasóközönség ke­zébe. Ennek a közönségnek akaiumk öblgozni, ezt a közönséget akarjuk szolgálni: ez A HÉT prögrammja, hivatása, célja és élete. Az amerikai magyarság új­ságja akar lenni A HÉT, amely mögött nem állanak titkos pénzügyi “backer”-ek, politikai csoportok vagy kormánypénzek; az erőforrás, amelyből meríteni akar, a közönség érdeklődése, az alap, amelyre építeni fog, az olvasók tömegének bizalma. Újságot akarunk adni, amely híven és becsülettel szolgálja a közönséget, amelynek íródik és hiven és becsülettel kitart azok mel­lett az elvek mellett, amelyekért dolgozni és harcolni akar. Akik A HÉT hasábjait Írják, minden tudásukat, minden lelkesedésüket és rajongásukat, mesterségük minden szeretetét adják ennek a lapnak és e lapon ke­resztül a közönségnek. Akik A HÉT hasábjait Írják, hadat üzennek annak a furcsa elvnek, amely az ameri­kai magyar vállalkozások nem kis részét elkorcsosi­­totta, hogy t. i. az amerikai magyar közönségnek iga­zán jót pedig nemcsak hogy nem lehet adni, de nem is szabad. A HÉT azt hiszi, hogy akik nem akarnak jót adni a közönségnek, azok a valóságban nem tudnak jobbat adni, mint amilyet tényleg adnak. Vájjon igazi művész, igazi iró, igazi újságíró sáfárkodhatik-e tehet­ségével, mérlegre teheti-e tudását, vagdalgathatja vagy méricskélheti azt a talentum-mennyiséget, amit alkotó munkájába belevisz? Játszhat-e a jó színész rosszul, még ha akar is, irhat-e az igazi költő szándé­kosan rossz verset, csinálhat-e az igazi újságíró rossz újságot — készakarva? És szabad-e lenéznie' a közön­séget annak, aki a közönségből él?.... A HÉT szerkesz­tősége az egész erejét, az egész lelkét, az egész szivét beleteszi ebbe az újságba, amely becsületes újságírók becsületes újságjának készül. A HÉT amerikai újság, tehát törhetetlenül, radiká­lisan szabadelvű, törhetetlenül, radikálisan demokrata. A HÉT magyar újság, tehát foglalkozik magyar poli­tikával is, mert úgy érzi, kötelessége végül hangot adnia a liberális és demokratikus magyarság felfogá­sának is és mert meggyőződése, hogy a szélső kommu­nista és a szélső reakciós politika között kell még egy útnak lenni, amely bizonyára a helyes utV. A HÉT nem csinál magyarországi politikát Amerikában s fel fogja emelni a szavát minden alkalommal azok ellen, akik ezt az amerikai magyar tömeget, amely. uj. hazájában élni, dolgozni és boldogulni akar, ki.akarja szolgáltatni egyéni érdekekből, üzletből vagy hiúságból akár a min­denkori magyar kormányoknak, akár‘bármiféle ma­gyarországi rendszernek, kurzusnak vágy pártnak. A HÉT amerikai politikát csinál és amerikai ideálokat képvisel a magyarországi politikai pártokkal és rend­szerekkel szemben is. A HÉT meggyőződéses és becsü­letes köztársasági, aminthogy amerikai ember csak a köztársaságot tarthatja ideális államformának, utálat­tal és megvetéssel fordul el mindenféle szinü terror­tól, megrendülve nézi a magyarországi politikai élet borzalmas elvadulását; katasztrófának tartja Magyar­­ország szempontjából a reakciót, amely a szerencsétlen ország ellen hangolta az egész kulturvilágot; végzetes őrületnek tartja a numerus clausust, amely méltatlan a magyar nemzethez és elitéli azt. a rendszert, amely önzetlen politikusokat, kiváló közéleti férfiakat az emigrációba kerget politikai meggyőződésükért olyan időkben, amikor a felépítés munkájához minden erőre szükség van. A HÉT politikája legelső sorban amerikai magyar politika, ha ugyan politikának lehet nevezni azt a tö­rekvést, hogy végül ez az amerikai magyarság találja meg önönmagát, vesse ki magából a férgest, a tisztá­talant és ahelyett, hogy hazafelé felkinálkozó strébe­reknek a hátaslova legyen, foglalkozzék végre önmagá­val, a maga jólétével, boldogulásával, anyagi és kultu­rális fejlődésével. A HÉT meggyőződése, hogy az ame­rikai magyarság óriási erkölcsi és anyagi erőt jelent, de ezt az erőt az amerikai magyarságnak legelső sor­ban önmaga számára kell kihasználnia és kamatoz­tatnia. örömmel üdvözöl és támogat A HÉT minden olyan mozgalmat, amely az amerikai magyarság üzleti vagy kulturális érdekeit szolgálja, de távol marad min­den olyan mozgalomtól, amely az amerikai magyarsá­got örök fejőstehénnek tekinti és tőle távol álló célokra pénzt akar belőle kisajtolni. A HÉT meggyőződése, hogy minden becsületes ember segíti és támogatja azo­kat, akik az óhazában élnek és az ő támogatására szo­rulnak, de tiltakozik az ellen, hogy minden magyaror­szági egyesületet, szervezetet az amerikai magyarság pénzén akarjanak fenntartani. A HÉT maga semmi­féle gyűjtésben részt nem vesz, és semmiféle pénzt semminemű gyűjtési célra el nem fogad. A HÉT nem folytat személyi politikát, nem lesz ug­ródeszkája egyeseknek és nem. támad személyeket. A HET-et nem a személyek érdeklik, hanem az elvek. De amikor nagy elvekről van szó, A HÉT nem is fog visszariadni attól, hogy a tömegek érdekeit megvédje, bárkinek a személyéről vagy az üzletéről legyen is szó. Ezzel a programmal indul"meg útjára A HÉT. Tá­mogatást nem kér, csak bizalmat, azt a bizalmat, amely a tisztességes, becsületes "és meggyőződése? újságírói munkának kijár.

Next

/
Thumbnails
Contents