A Hét, 1924 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1924-03-15 / 1. szám
12-ik oldal A HÉT ur — mondta a nő. — Sokat dolgozom. Ma kimerült vagyok, tehát otthon maradtam. Egész nap irodában vagyok, este varrók, sohsem szórakozom, a szegény özvegyen bizony nem könyörülne meg senki. Oh, azok a férfiak!.... — Bántják? — Sok mindent akarnak, arra azonban nem vagyok hajlandó. — Jól teszi, méltóságos asszonyom. Szörnyen bűnös az élet és nagyon kell ügyelni az erkölcsökre. — A férfiak mindenütt egyformák. — Kérem — szerénykedett a tanár — van kivétel is. — ízlik a tea? — Nagyon. A tanár arca elpirult a lelkes igenléstől. Kopott, elhasznált ruha volt rajta, puha kalapját, amelyet izgatottságában összegyűrt, már más is hordhatta. Hol keresztbe rakta a lábát, hogy nagyot nyelt, ideges volt, nyugtalan, az élet mérgezett tűket szurkált bele s azt le akarta tagadni. — Milyen a sorsa? — kérdezte a nő. — Dolgozom, kérem. Habár nem végzek szellemi munkát, mégis azt mondom, hogy szépen élek. A fizikai munka is nemesit. Tanítványaimnak mindig azt mondottam: aki dolgozik, az előbb-utóbb boldogul. Kérem, aki nem hisz a munkában, annak az anarchiában kell hinnie és mi lesz a társadalmi renddel, ha az anarchia elve érvényre jut? Nincs igazam? — Igaza van. — Kérem, a mosodában lenn, a mosópincében, az élet gödrében, látom, hogy mi az ember hivatása. Dolgozni. Dolgozni. És úgy örülök annak, hogy méltóságos asszonyomnak is ez az álláspontja. — Miért is jött ki Amerikába, tanár ur? — Tetszik tudni, minket, magyar tanárokat roszszul fizettek. Ezt mindenki tudja, csak a közoktatásügyi miniszter nem. Erről a gazdasági nyomorról beküldtem egy cikket a Tanáregyesületi Közlönynek, de nem közölték le. Erre feltettem magamban, hogy ki megyek Amerikába. Nem a dollár hivott, tessék elhinni. — Engem sem — vágott közbe a nő. — Nem a dollár, hanem az a tudat, hogy szabad országban élhetek, ahol a munkát megbecsülik. — És nem sajnálja, hogy kijött? — Nem én, kérem. Gyönyörű dolog ám a munka. Fehérneműt cipelni is nemes hivatás. A munka elve a fontos. Minden munkát, amelyet eddig magamra vállaltam, lelkiismerettel végeztem. Dolgoztam gyárban, voltam edénymosogató, sőt inas is voltam, a mostani munkakört a minap kaptam s úgy örülök annak, hogy a Gondviselés elvitt a méltóságos asszonyhoz. — Én is örülök, hogy eljött. Két intelligens magyar találkozik Amerikában és lelkesednek a munkáért. Nem megható?. . .. — Egyenesen megindító, kérem szépen. Elhallgattak. A nő már beleunt a férfiba. A férfi lázas szeméből nővágy csurgott ki. — Az a baj, — mondta a tanár, — hogy odahaza nem tudnak az emberek őszinték lenni egymáshoz.... De itt igen.... Ön méltóságos asszony hazulról, én meg tanár s nem tagadjuk, hogy hiszünk a munkában. Nem egyszer gondoltam arra, hogy egész Magyarországot kellene áttelepíteni Amerikába.... hadd becsülje meg a munkát!.... — Nagyszerű eszme, tanár ur -— mosolygott a nő s felkelt, — foglalkozni kellene vele. A tanár is felkelt. Elpalástolhatatlan vággyal szíttá magába a nő parfümjét. Fantáziájában a legszebb női szobákat látogatta meg. Idegei gyönyört sóhajtottak, vére pirosra festette az elképzelt életet. — Nehéz ám őszintének lenni, méltóságos asszonyom. — Nehéz. — De Amerikában megtanultunk őszinték lenni. — Meg. A nő a fehérneműt elhelyezte a fiókban s szórakozottan visszaadta a csomagoló papirost. — Ez benne van a számlában, kérem, a papír ára is, — mondta a tanár. — Oh, még nem fizettem. Tessék. — Hát megyek — mondta a tanár. — Kedves tanár ur, látogasson meg máskor is. — A legnagyobb örömmel. A tanárnak reszketett a hangja, amikor ezt mondta. És amikor kilépett az ajtón, kezet csókolt a nőnek. Tisztességtudóan. Mint egy félénk udvarló. Amerikai életében ilyen fehér kézhez még nem ért az ajka.... — Boldognak érzem magam, hogy itt lehettem. Hogy végre őszintén kitárhattam a lelkemet. — Én is — mondta a nő. A tanár lement a lépcsőn, a nő utána nézett, majd betért a szobába és becsapta az ajtót. — Szamár!. .. . A tükörbe nézett. Arca merev volt, léleknélküli, még a mosoly is lekopott róla. — Legalább nem kellett neki borravalót adnom — mondta. — S a sütemény már amúgy is emészthetetlen volt.... Arca eltorzult. — Képes még egyszer idejönni. Az állat miatt most elhurcolkodhatom. Hogy ebben a New Yorkban éppen az én fehérneműmet kellett hoznia ennek az ökörnek !.... Üres szemmel meredt a levegőbe. Mint a dollár a szívre.... A HÉT egyes száma 10 centbe kerül a standen. Öt dollár és húsz centjébe kerül egy évben A HÉT állandó olvasóinak, ha számonként vásárolják a lapot. A HÉT előfizetési ára egy évre csak négy dollár, félévre csak két dollár. Aki tehát egy évre előfizet A HÉT-re, az egy dollár húsz centet takarít meg. A HÉT kiadóhivatalának cime 205 East 85th Street, New York.
