Agrártudományi Egyetem rektori tanácsának jegyzőkönyvei, 1958

1958. december 15.

Gyorsírói feljegyzés a Rektori Tanács 1958 december 15.-i üléséről. Rektor: Üdvözli a megjelenteket, az első tárgysorozati ponthoz meghívott Fekete Lajos tanszékvezető docens elvtársat, akit az Állatte­nyésztési Enciklppédia c. fhü. késésének körülményei ismertetésére kértünk ide. A hallgatók körében régi téma ez, Keresztes miniszterhelyettes elvtárs előtt is felvetették, amikor november hónán közene táján itt járt. Kéri Fekete elvtársat, hogy tájékoztassa a*tanácsot a mü kiadásának jelenlegi állásáról és a késés okairól. Fekete Lajos: Elmondja, hogy 1956-ban kantak megbízást a könyv megírására. A kézirat beadásának 1956. szentemben 3o.-a volt a határideje, •de ez szokás szerint a szerzők miatt eltolódott. Az események miatt azután csak 1957. februárban adták le első lektorálásban a kéziratot a kiadóban. Kattinger elvtárs felső lektorálásra az FM-be küldte, ahonnan 1957 nyarán került a nyomdába. Akkor a ' nyomda részéről háromszori halasztás történt, mig vég-Ul kb. 3 hónappal ezelőtt, 1959 május, vagy júniusra állanodtak meg a könyv megjelenésében. A halasztásnál nyomda-technikai okokra hivatkoztak, amit részletesebben nem indokoltak. Az I. kötet tördelt lenyomatát e hó végére kell visszaadni, a II. kötet hasábos levonata most van kézben, a III. kötetét kb. 2 hét múlva kapják meg. A hallgatók részére a könyv sürgős biztosítása céljából folyta­tott tárgyalásokat Rektor elvtárs megbízásából, hogy kefelenyo­matban kapják meg korábban, a kfedó hozzájárult, de a nyomda nem vállalta, mert szerintük a kefelenyomat 1-1 lanja 1-2 nercig készül, így egy példány elkészítése mintegy 3-4 órai munka, amit nem vállalhatnak, emellett nagyon rongálja a technikai berendezést Másrészt a nagy költségkihatás miatt a hallgatók sem vállalják meg vételét, annál is inkább, mert a kollokviumot mér letették, leg­közelebb csak egy év múlva vizsgáznak belőle, addig nedig úgyis megjelenik. Rektor: Felveti, hogy ha nekünk nem is, de az akadémiáknak most van szük- ~ sége a könyvre, ezért nem közömbös, hogy mikor jelenik meg. Kéri Fekete elvtársat, hogy az elmondottakat Írásban is adja be még ma délután, 3 példányban. Lázár Vilmos: Javasolja felülvizsgálni, hogy a háromszori nyomdai halasz­tás milyen okból történt, mert legtöbbször a sürgősebb munkára hivatkozás nem indokolt. Ezt taoasztalta az Intézet kiadványainál is, melyek lassan már egy éve hevernek a nyomdában, a kéziratokat viszont úgy sürgették, hogy szinte ké->telenség volt a határidőket betartani. Rektor: Ezzel ezt a oontot lezárja, megköszöni Fekete elvtárs tájékoz­tatását, m^jd adott esetből kifolyólag kéri Tanács tagjait, hogy ki-ki tájékoztassa munkatársait arról, hogy rektori és egyeteM tanácsüléseket ne zavarják különféle ügyek miatti kihívásokkal. Csak felsőbb szerv /minisztérium, stb/ kérése esetén szabad a tanácskozást megzavarni. Ugyanezt kéri, hogy Udvari elv társ kö­zölje a rektori hivatal dolgozóival, hogy ilyen természetű meg­bízásokat ne vállaljanak. Gárdos László: A községi tanács kérését tolmácsolja, hogy egy magas- feszültségű hálózat építéséhez engedélyezze az Egyetem, hogy az erdőn keresztül vezessék. 3

Next

/
Thumbnails
Contents