Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1974

1974. március 1.

- 3 -Kifejtette véleményét, hogy nem tudnak olyan kiváló eredményeket elérni, mint a zsámbékiak, de ez annak tudható be, hogy Zsámbékon sokkal kisebb a hallgatók létszáma, miit Gödöllőn. Lökös et-nak válaszolva elmondta, hogy az Mg. Karon a tanszéki képviselet szintje nem éri el a Gm.Kari szintet. Meghivják a-hallgatókat tanszéki értekezletre is, de van olyan terület, ahol az ő részvételük nem volna célszerű. Barcsák et. kérdésére azt válaszolta, hogy oktatója válogatja, ki milyen mérték­ben veszi ki részét a nevelő tevékenységből. Véleménye szerint nem volna célszerű, ha az oktatók sűrűn látogatnák a kollégiumokat, mert ez zavarná a diákokat. 'A jelenlegi nevelési rendszert jónak tartja.Ezt mutatja az is, hogy a végzett hallgatók közül sokaVÓelentős szerepet játszanak munkahelyükön a KISZ és Párt­­bizottságon.Örvendetes, hqgy nemcsak szakmai, hanem társadalmi tevékenységet is folytatnak. Udvari et. végül elmondta, hogy a jelentésben a gyakrolati oktatást,nevelést az I. évre érti. Ő maga is hosszú esztendőkön keresztül vett részt gyakorlaton, és tudja, hogy a hallgatók között élni, lakni, nemcsak jó szakembernek kell lenni, hanem pedagógusnak is. Ez jó hatással van a hallgatókra. Rektor.et. Elmondta, hogy az utóbbi 9 étoben a nevelő munkáról általában központi (karok adnak)jelentest. Mz egyetemi vezetés elkészítette a nevelési célokat és a nevelési programot. Ezután a Karoktól és a KISZ vezetőitől közvetlenül kérnek tájékoztatást. Bánházi et.a jelentés rövidségét - melyre, mint hiányosságra aa anyag előkészí­tésénél már felhivták a figyelmet - azzal magyarázza,hogy az egyetemi vezetés ifjúságpolitikai határozatban kért a Karoktól jelentést, rengeteg nevelési jellegű kérdés szerepelt, és sokat egyetemi fórumokon már megtárgyaltak. A hazafiságra való neveléssel kapcsolatosan megjegyzi, hogy az elmúlt időszakban nem volt ilyan nagyazabásu felhivás, mint aost a ”3 tavasz" felhivás. Az idén a Pártbizott­ság nagy segítséget kért a hallgatóktól. Felhivta a figyelmet olyan hiányosságokra, mint az elmúlt évben történt, amikor március 15-re készülődtek, az oktatók figyelmét felhivták rendezvényekbe, ők fel is készültek, de a rendezvények elmaradtak a hallgatók készületlensége miatt. Lokös et. szerint a jelentés kívülállónak elég szegény képet fest - bár ő tudja, hegy mi van a jelentés mögött - mert nehéz arról beszélni és irni, amit az ember csinál. Felhívta a jelenlévő hallgatókat, moddják el véleményüket az ifjúságpolitikai határozatról, hiszen ők a fő érdekeltek, és jó volna tudni

Next

/
Thumbnails
Contents