Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1974
1974. március 1.
Elmondta ait is, hogy hallgatókat vonnak be a tanszékek adminisztrativ tevékenységébe azért, hogy a tanszéken felvetődő oktatási, nevelési és tantervi vitákban részt vehessenek. Szerinte a Karok együttműködése a KISZ Bizottsággal jó. Minden dékáni tanácsülésre meghivják a KISZ Bizottság megbízottját, és az aktiv résztvevője a tanácsülésnek. Az esetleges javaslataikat komolyan veszik, és amennyiben indokolt, módosításokat is hajtanak végre. A nevelőmunka erödményét továbbra is figyelemmel kell kisérni. Megemlítette, hogy a legutóbbi Dékáni Tanácsülésen igen tartalmas vita folyt a tanterv uj változtatásairól, az uj tantervi célkitűzésekről. Véleménye szerint a nevelő munkának szerves része,hogy az ifjúság meg legyen győzve a nevelés helyességéről, ellenkező esetben az ifjúság körében kedvezőtlen visszhangot váltanak ki. Az ifjúság mint kívülálló, nagyon sokat tud segiteni egyes tantárgyak "reális mederbe " tereléséhez. A tanszéki munkához tartozik a diákköri munka is. Jó hatással volt a diákköri ff <>t>- c ■ munkára, hogy a jo diákköri dolgozatot betudjak,, di^oma tervnenek kisebb változtatásokkal, vagy eredetiben. Mikecz et. helyesnek talá.ja azt a módszert, hogy a hallgatók véleményét rendszeresen kérik a tanszékek oktatóiról. / Barcsák et. kérdésére,hogy milyen az oktatók részvétele a politikai nevelő munkában, azt válaszolva, hogy ezzel kapcsolatosan nagy változtatásokról nem tud beszámolni,de megnehezíti a dolgot az/, hogy a tanárok nagy része nem Gödöllői. Mikecz et. végezetül elraondta, hogy szerinte a nevelési rendszer jó, ami a változtatásokat illeti, konkrét javaslatot nem tud tenni. v. Udvari et. köszöntötte az Egyetemi Tanácsot és a KISZ Bizottságot. Bagyinka elvtársnak válaszolva elmondta, hogy nem tartaná helyesnek a nevelés é'ífolyam.onkénti célkitűzését, hiszen a nevelés végső célja megvan. A karok együttműködését jónak tartja, bár nanaak ugyan külön intézkedések, melyek nem egyformák a Karokon, de nagyobb nevelési problémáknál a dékánok és dékánhelyettesek összeülnek. A KlüZ-szel való együttműködést is jónak tartja. Megkérdezték például a hallgatókat, kiket részesítenének fizetés emelésben az oktatók közül.- 2 -*