Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1972

1972. január 29.

9 3. napirendi pont; Javaslat az üzemgazdasági, Üzemmérnöki Szak tantervére. Felhívja az Egyetemi Tanács figyelmét, hogy az előterjesztés lo pontjában szereplő "Oktatás főbb szervezeti kérdései" c. részt most nem tárgyaljuk, ezt a márciusi tanácsülésen tűzzük napirendre. Vannak még véle­ményeltérések és nem volna célszerű, hogy ezek tisztázását megelőzve, tárgyaljunk erről. A javaslatot Előkészítő Bizottságának és a szükebb állami vezetésnek ugyanis hom­lokegyenest ellenkező az álláspontja, ezért majd március­ban, több szervezeti kérdéssel együtt tárgyaljuk ezt meg. Kiegészítésre Bálint elvtársnak, illetve Manczel elvtársnak adja meg a szót. Dr.Manczel Jenő: Néhány gondolatot fűz az anyaghoz. A fel­­terjesztés abból a felelősség-teljes vizsgálatból indul ki, hogy a szakember struktúrában a vállalaton belül hol a helye a zsámbéki Üzemgazdasági Üzemmérnöknek. Alapvető az volt, hogy megteremtődjék a kapcsolat a vállalaton belül elhelyez­kedő pénzügyi és számviteli, valamint a termeléshez szorosan kapcsolódó üzemgazdász munkakörében. Ennek figyelembevételével történtek meg azok a feladatkörben! elhatárolások, melyek az előterjesztett anyagban megtalálhatók. A tanterv kialakításánál az volt célkitűzésűnk, hogy a mezőgazdasági ismeretek, anyagok komplexen egymásra épüljenek, tehát nem enciklopédikus okta­tást kivántüftfcmegoldani. A komplexitás ilyen értelemben biztosítsa a mezőgazdasági ismeretköröknél, hogy a hallgató szintetizálóan, egészen a végtermékig befejeződően lássa az anyagot, kapja meg azokat az ismereteket, amelyek az ő munkájának kapcsolódnak. Feltűnő, hogy meglehetősen magas gyakorlati óraszámmal jelent­keznek az ökonómiai tárgyak, de a termelési tárgyak is. A gyakorlat arányát emeltük, hiszen olyan képesség kialakítása szükséges, hogy az üzemmérnök rendkívül sok változat közül ki tudja választani azt, ami az adott üzemben megfelel. Rektor elvtárs előzetes bejelentésére utalva: a szakbizottság

Next

/
Thumbnails
Contents