Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1972

1972. január 29.

Io úgy érezte, hogy a teljesség érdekében fel kell vetni azt a kérdést is, hogy a szervezet várhatóan hogyan alakitható ki, felhivni a figyelmet, hogy az oktatás komplex vctülete­­ként megfelelő szervezetet kell kialakítani. Röviden ismerteti, hogy ezt az anyagot a vállalati szinten legszorosabban kapcsolódó képzést nyújtó Számviteli Főis­kolával egyeztették, s érdekellentétet nem látnak a két képzés között. Egy területen van kérésük, hogy ez a képzés a képesítésben üzemmérnöki megjelöléssel szerepeljen, mivel az szorosan a termeléshez kapcsolódó vetületet jelent, s megkülönböz­tetést is jelent a Számviteli Főiskolán végzett szakemberrel szemben. Dr.Pethö György: Mégegyszer felhivja a figyelmet, hogy a lo-es pontban szereplő kérdéseket most nem tárgyalta az , ovt Egyetemi Tanacs.tehat »^tegyenek fel kerdeseket azzal kapcsolatban. Kéri, hogy az első 9» ponttal kapcsolatban tegyék meg a kérdéseket. Dr.Lőkös László: Uj tárgyakat kell kialakítani és komplex tárgyakat. Ezeknek a kialakítása természetesen elég nagy feladat. Megvan-e a személyi feltétele annak, hogy ezeket az anyagokat meghatározott, rövid időn belül el tudják ké­szíteni? A következő dolog nem teljesen Zsámbékhoz tartozó, de meg­ragadja az alkalmat, hogy a Főosztályvezető elvtárs itt van: ökonómiai képzés makro és mikro szinten három helyen folyik az országban, alapos ismeret kell hozzá, hogy az ember el tudjon igazodni, hogy a különböző végzettségű okonómusokat hová tegye. Nem régen hallották Gergely elvtárs előadásában, hogy lehetetlen rosszul állunk a ter­melőszövetkezeti könyvelők végzettségét illetően. Nem le­hetne erőteljesebben igényelni azt, hogy ez az oktatás egy kézbe kerülne, hogy a Számviteli Főiskolán képzett üzem­gazdász szorosabban kapcsolódna egyetemünk oktatásához? össze lehetne-e kapcsolni a következőkben a mérlegképes 12)

Next

/
Thumbnails
Contents