Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1972
1972. január 29.
8 Az elmúlt évek tapasztalata az, hogy fenn kell tartani a külföldi gyakorlatokat, ha nem is jelentenek szakmailag annyit mint egy >-4 hetes hazai gyakorlat, mert a szocialista népek megismerése, a látókör tágulása nagymértékben elmélyíti az internacionalizmust,Nemcsak olvassa, hanem közelről is látja az illető ország életét. Készüljön felterjesztés, vázolva külföldi gyakorlatok szakmai kihatását, az ifjúságpolitikában betöltött szerepét^és kérjük a Minisztériumot arra, hogy ennek elsősorban költségvetésileg teremtse meg a lehetőségét. Ez azt a régi célkitűzést is megvalósítaná, hogy a hallgatóknak az az 5o-6o %-a vegyen részt a külföldi gyakorlatokon,amely a hallgatók legjavát képviseli, s ne azok, akik az anyagi oldalát viselni tudják. Dr.Pethő György: Javasolja, hogy zárják le a költségvetési előterjesztés vitáját. A Rektori Bizottság egy egésznapos ülésen, tételesen, igen körültekintően megvizsgálta a Gazdasági Főigazgatóság előterjesztését és a legteljesebb egyetértésben hagyta jóvá a Rektori Bizottság azt, ami itt az Egyetemi Tanács elé került.A korábbi évektől eltérően ezért ment viszonylag lényegesen gyorsabban ennek az anyagnak az elfogadása. A két utólagos javaslatot elfogadja. Javasolja, hogy az Egyetemi Tanács is értsen vele egyet. Tegyünk felterjesztést a Minisztériumhoz, hogy a cseregyakorlat költségeiből mit hogy tudnak megoldani. Javasolja, továbbá az Egyetemi Tanácsnak, fogadja el, hagyja jóvá a költségvetés felosztását az előterjesztésnek megfelelően. Szavazásra teszi fel a kérdést: ellenvélemény, tartózkodás nincs. Megállapítja, hogy a javaslatot egyhangúlag elfogadják. A gazdasági vezetőknek, az anyag összeállítóinak munkáját meg' köszöni.