Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1971
1971. május 14.
- 4 -Nem egyértelműen jelentkezik általában a probléma a kádermunkával, mert a múlt években ugyanis az voxlt a legtöbb gondunk, hogy nem tudunk fiatalítani. Ez a probléma egyelőre megoldódott, de nem mindenütt alakult ki még a professzorok mögött második garnitúra, hiányoznak a tapasztalt káderek, s ennek megoldása igen lényeges kérdés. Véleménye szerint az oktatók és a hallgatók kapcsolatának a problémája sokszor igen élesen vetődik fel, s ennek vizsgálata szintén igen fontos feladat. A kollégiumi önkormányzat és az állami vezetés kapcsolata a másik, probléma. Jelen pillanatban nem megfelelő a kollégiumi vezetés, a KISZ vezetés nem ismeri el, kivéve egy-két kollégiumi igazgatót. Hogyan kellene az ifjúságpolitikai feladatot megoldani. Erre nagyon nehéz és talán nem is tudna egyértelműen válaszolni. Minden szervnek feladatává tette ez a határozat: Párt, KISZ, gazdasági igazgatók. A pártnak a feladata a közvetlen koordinálás és a közvetlen szervek ellenőrzése és irányítása. A KISZ tagoknak a pártmunkába erőteljesebb bevonása. Alapvetőnek tartja, hogy jóval szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni szervezetileg is a párt és a KISZ alapszervezetek között. Ez jelenleg nem mondható jónak. A KISZ alapszervezeteknek a párt irányítása, ellenőrzése sokkal konkrétabb kell hogy legyen. Az anyagi érdekeltség. Hogyan lehetne az oktatást jobban előtérbe helyezni. A múlt évben sok párttag le volt maradva tudományos fokozat szempontjából a pártonkivüliekhez viszonyítva. Az előléptetés, a jutalmazás elsősorban ennek a lemaradásnak a felszámolását kivánta ösztönözni. Ezen a téren is történt változás, s kezd megváltozni a korábbi szemlélet. Pl. jegyzetirói célprémiumok, stb. Er.Bálint Andor Tisztába van a kari vezetés az oktató-nevelő munka fejlesztésének fontosságával is az ezen a téren jelentkező problémákkal. A Karon a helyzetet úgy látja, hogy lényegében az uj tantervxk megfelelő kereteket teremtett, csak ezeket megfelelő tartalommal kell megtölteni.