Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1964-1965
1964. október 31.
- 2 nek legjobban megfelelő tantárgyi programok kidolgozása volt. Ezt a munkát folyamatosan 2 év alatt végeztük el és az idén fejeztük be. Az uj, illetve átdolgozott programok alapján általában véve kevesebb anyagot, de azt alaposabban, mélyebben kívánjuk elsajátittatni a hallgatókkal, ami bizonyos erőpróba elé állitja a hallgatóságot. A megnövekedett követelmények miatt intenzivebb munkára igyekeztünk serkenteni a hallgatóságot. Tanszékeinknek az a véleménye, hogy a hallgatókat sikerült rászoktatni az alaposabb és maradandóbb tudást adó elmélyült munkára. A munkára nevelés eredményességét bizonyltja, hogy a megnövakedett követelmények ellenére a tanulmányi eredmények nem romlottak, hanem javultak. ti Az elmúlt félévben 'értük el a Kar fennálása óta a legjobb átlag .eredményt: 5 *ó9-et, * Az elmúlt tanévben végzett nevelőmunka nemcsak a tanulmányi eredményekben, hanem a tanulmányi rend és fegyelem megtartásában is éreztette hatását. Ennek eredményeként könyvelhető el, hogy az előző tanévhez képest mintegy lo %-al csökkent a bukások és 4 al a halasztott vizsgák száma. Lényegesen kevesebb volt a mulasztók és ezen belül az igazolótlanul mulasztók száma. Javulás volt tapasztalható a kiadott feladatok /rajzok, házi feladat ok, naplók stb. / határidőre történő beadásában. Tapasztalataink szerint a munkára nevelésnek igen hatékony módja i r a kon^jltáció. Sajnos a hallgatóság egy része nem helyesen értelmezi a konzultáció szerepét és ahelyett, hogy a folyamatos tanulás közben felmerült problémák megbeszélésére igénybevenné a konzultációt, csupán vizsga előtt jelenik meg néhány lényegtelen kérdéssel, úgynevezett "bemutatkozásra". Munkára nevelés folyik végsősoron minden oktatási órán és különösképpen a gyakorlatok alkalmasak erre a célra. A gyakorlatokon végzett ellenőrzéssel és időnkénti beszámoltatással biztosítjuk a tananyag folyamatos elsajátittatását. TM.