Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1964-1965
1965. július 9.
- 8 Ki3s Imre Elmondja, hogy a gyakorlaton igen összeforrt a gazdaság a hallgatókkal. Igyekeznek velük minél többet, minél fejlettebb szinten megtanítani. Nagy megterhelést Jelent, hogy az Agrárégyetem kivételével a többi intézmény nem biztosit gyakorlatvezetőket, Így ez igen leköti a gazdaság vezető szakembereit. Sáanon Ferenc Náluk ma mir kevés gyakorlat folyik, ezt el tudják látni. Meg— Jegyzi, hegy 11 agrármérnök volt a gazdaságban, - Jelenleg már csak egyedül van. A gazdaság munkájában visszaesés mutatkozik. Ennek oka talán ott keresendő, hogy az öntözést 1961—6?-ben a Eulturtechnikai Tanszék beindította, a terveket elkészítette. Amikor azonban kivitelezésre került a sor, már nem igényelték a tanszék segítségét, — s Így az átmenetet nem tudták eredményesen áthidalni. Az idén elkészült a gazdaság talajgenetikai térképe, segítséget kérnek az ennek alapján történő gazdálkodáshoz. A gazdaság öntöző gazdaság lesz, - állattenyésztési struktúrája megváltozik, - ezt helyileg - főleg a szakemberhiány miatt — megoldani nem tudják, kérik az egyetem segítségét. Bigyinka György Az a kérdése a gazdaságok igazgatóihoz, hogy a kommunista szakembernevelés szempontjából mérnöki szinten mennyiben megfelelők a gazdaságok káderei az oktatási-nevelési céloknak? Pogácsás György A gazdaság nagy változáson ment keresztül, de ahogy a technika fejlődött, nem úgy fejlődtek a középkáderek. Sok változtatást kell végezni a középkáderek tekintetében, hogy a feladatokat el tud iák végezni. A kiöregedettek helyett egyetem et végzetteket állítanak be, de még további frissítés szükséges. A felsőfokú káderek tekintetében Jó a helyzet, 41 egyetemet végzett szakember dolgozik a Tangazdasá ban. Kiss Imre A hajduszoboszlői gazdaságban agrármérnök és ? állatorvos dolgozik. Az gtlsó és középkáderek továbbképzése megoldott, kb. 5o #^uk tovább tanul. Azokra a szakemberekre, akik az egyetem ifjúságával foglalkoznak, különösen nagy figyelmet fordítunk. Salamon Ferenc A középkáderek mind technikumot végeztek, a gyakorlaton lévő hallgatókkal saját maga foglalkozik. Dr.Vá sellyei István Nagy örömmel hallotta, hogy a gazdaság elismerte a hallgatók munkáját, és a hallgatók komolyan veszik a gyakorlatot. Nagy örömünkre szolgál az, hogy ma már legalább ? tangazdaságban, Gödöllőn és Hajdúszoboszlón a hallgatók olyan gazdaságot láthatnak, amelyek Jók, és ahol Jólmenő üzemet láthatnak. Baj viszont, hogy a Hosszuháti gazdaság még ehhez messze van. Itt igen megnehezíti a munkát a szakember-hiány. u