Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1964-1965

1964. október 31.

- 5 ­építőtáborban voltak, s akiknek a nem megfelelő munkafegyelme miatt egy másik leány brigádunknak sem adták meg az egyébként megérdemelt első helyet. Természetesen nem állíthatjuk, hogy hallgatóságunk körében negativ jelenségekkel nem találkozunk. Így például diákotthona­inkban az elmúlt tanévben többször fordultak elő kiaebb-nagyobb lopások, amelyeket esetleg hallgatók is elkövethettek. Egyik- másik hallgatót csal: acL inisztrativ eszközökkel tudtunk rákény­szeríteni, hogy a szálláshelyén rendet tartson. Sajnos, eléggé általános hallgatóink körében a trágár beszéd, amit még a lány­hallgatók egy részétől is hallani lehet. Különösen "kitűnt" ezen a téren is a IV. évfolyam. Komoly probléma volt az elmúlt tan­évben - az előző tanévekhez hasonlóan -, hogy a fiú- és a le­ány hallgatók egy épületben voltak elhelyezve. Ebből az egybe- zártságból számos probléma adódott, amelyek az uj elhelyezéssel ebben a tanévben már tulnyomórészben megoldódtak. v 3e kell őszintén ismernünk, hogy a helyes magatartásra va­ló nevelés nem volt eléggé tervszerű, inkább a spontaneitás jel­lemezte. Ennek ellenére e területen is értünk el eredményeket, ami nagyon jól lemérhető azon a fejlődésen, amelyen a jelenlegi felsőbb évfolyamain!: I. éves koruk óta végigmentek. Minden eset­re a helyes magatartásra való nevelésbe az eddiginél több terv- szerűséget kell belevinnünk. Ezt célozzák - többek között - a KISz keretében megrendezendő etikai előadások, täizdenünk kell a rossz értelemben vett "gazdász-hagyományol:" /virtuskodás, részegeskedés, trágár beszéd, stb/ ellen, s a szocialista ember­hez méltó uj "hagyományokat” kell kialakítanunk. 4. Eszmei-politikai, világnézeti nevelés. Az esmmei-politikai és világnézeti nevelést az elmúlt tan­évben is minden tanszékünk feladatának tekintette. Ez nem je­lentette oktatásunk agyonpolitizálását, azonban minden oktató a dialektikus materializmus elveinek megfelelően igyekezett oktató-nevelő munkáját ellátni. E tekintetben semmiféle kétér­telműséget nem tapasztaltunk. Hallgatóink túlnyomó része tuda­lu

Next

/
Thumbnails
Contents