Magyar Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1951

1951. március 9.

-3- », akik kalkulálni,mindent előre kiszámítani és pontos terveket késziteni tudnak. A politikai tantárgyak eredménye nem volt rossz, de a tanulás annyira dogmatikus, Hogy saját szakmájukra nem tudják alkalmazni az ideológiát, hanem elvontan tanulják. Ezt a szűk keresztmetszetet sür­gősen fel kell számolni.A szakmai tárgyak tanulása elég jó eredményre vezetett, de az osztályozásban határozott liberalizmus volt észlelhető Ez a múlt csökevénye, mert a hallgatóság baloldali elhajlása és evant - gardizmusa annakidején megfélemlítette a tanszemélyzetet és lazább osztályozásra birta.Ennek megszüntetése is folyamatban van. A tanul­mányi fegyelem megszilárditísára csak az első lépést hajtottuk végre. Meggyőztük az órákon a hallgatóságot ennek szükségességéről és buzdítot­tuk őket,Ez nem bizonyult elégnek, ezért a második félév elejétől kezd­ve meg is követeljük a szilárd fegyelem betartását.A folyamatos tanu­lás biztosítására több értekezletet tartottunk, melyeken tudományos pedagógiai tanulmány okkal is alátámasztottuk a bevezetendő módszerek jogosultságát.Megállapítottuk tárgyanként az uj módszerek alkalmazá­sát. Sok professzor az órákon való számonkérés módszerét vezette, vagy vezeti be, mások a gyakorlatokon kérik számon az anyagot. Ismét má­sok gyakori dolgozatírással biztosítják a folyamatosságot, azonban sehol nem hagytuk meg az eddigi számonkérési módszereket , mert az eredmény eddig kampányszerű tanulás volt.Ha azt akarjuk, hogy az ered­mény folyamatos tanulás legyen, akkor a módszereket mindenütt meg kell vá lt o zt atnunk . Félév eleje óta sokat foglalkozunlc a külföldi hallgatók tanulmányi kérdéseivel. Ezek sokat csavarognak és szórakoznak és vizsgáikkal el vannak maradva, ezért nem a jelenleg folyó tárgyak ér­deklik, hanem az elmaradottak. dr.Sályi Gyula dékán be.ielanti. hogy az állatorvosi karon a félév közben kellett más tantervre átállni, ami a tanulmányi és vizs­gaeredményekben meg is mutatkozik. A félévközi kisviz agáknak nevezett referátumok rendszeresit ését helyesebbnek tartaná folyamatos számon­kéréssel felváltani, mert ezek kampányszerű tanulást váltottak ki. A félévvégi kollokviumok előtt sem volt idő a tanulásra, ezért az utolsó órákról már nagy lemaradás volt észlelhető, mert a nehéz tan­tárgyakat tanulták.Ezért helyesnek tartaná, ha a vizsgák előtt két hét szapadidő^ állna\ tanulásra rendelkezésre.A munkás-paraszt szár- mazáéuaS^olyah nagy száz allékban vannak jeleli, hogy velük foglalkoz­ni csaknem annyit tesz, mint az egész évfolyammal foglalkozni. Reform tervünk megváltoztatására szóló javaslatunkat, melyben oktatásunkat 9 félévre óhajtjuk széthúzni, ésigy a nehézsége­ket kiküszöbölni, határidőre a rektor urnák adjuk át. A II.éveseknél fegyelmezetlenség mutatkozott az orosz nyelv oktatásában, egyébként sem rózsás a helyzet.Akik már tavaly tanultak úgy képzelik, hogy mindent ? í

Next

/
Thumbnails
Contents