Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 2000

2000. szeptember 7.

13 8. Párhuzamos képzés 20.§ (1) A párhuzamos képzésben résztvevő hallgató egyidőben két felsőoktatási intézményben, karon/szakon foly­tathat tanulmányokat, és sikeres elvégzésük esetén külön-külön oklevelet kaphat. (2) Az egyetem hallgatói az egyetemi karok közötti párhuzamos képzésben a fogadó kar tanulmányi bizottságá­nak, - az érintett hallgató karának (anyaintézményének) tanulmányi bizottsága véleményét figyelembe vevő - engedélye alapján vehetnek részt. Az engedélyezés során értelemszerűen az egyéni tanulmányi rendre vo­natkozó eljárási rendet kell alkalmazni. (3) Más egyetemek, főiskolák, illetőleg az egyetem karainak azok a hallgatói, akik az egyetem másik karán kívánnak párhuzamos képzésben részt venni, kérelmüket a befogadó kar tanulmányi bizottsága titkárának nyújthatják be. A hallgatónak saját tanulmányi bizottsága (2) bekezdés szerinti véleményét magának kell megszereznie és csatolni kérelméhez. A felvételről a tanulmányi bizottság a felvételre vonatkozó jogsza­bályok, egyetemi és kari szabályzatok alapján dönt. (4) Párhuzamos képzésben csak az a hallgató vehet részt, aki anyaintézményében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik. 21.§ (1) A párhuzamos képzésre felvett hallgató anyaintézményének azt kell tekinteni, ahol jogosult a hallgatói jut­tatásokra. (2) Ha a hallgató az egyik intézményben diplomát szerez, a másik intézményben második vagy további alap­képzésben vesz részt. (3) Párhuzamos képzés esetén a hallgatónak mindkét felsőoktatási intézményben külön leckekönyve van. (4) A párhuzamos képzésben résztvevő hallgatónak - az egyéni tanulmányi rendben engedélyezett keretek kö­zött - teljesítenie kell minden követelményt, továbbá vonatkoznak rá a tanulmányi és vizsgaszabályzat és más, a hallgatókra vonatkozó, egyetemi és kari szabályzatok rendelkezései is. KTVSZ: (1) A Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar tanterve által előírt törzstárgyakat más kar törzstár­gyaival csak abban az esetben lehet helyettesíteni, ha azok óraszáma legalább annyi mint a Kar tan­tervében előírt. (2) Párhuzamos képzésben első évfolyamot kezdő hallgató a mindenkori alapképzésre meghatározott költségtérítés befizetése mellett kezdheti meg tanulmányait a Karon. (3) Más karon teljesített „B” vagy „C” tantárgy a KTB engedélye alapján „C” tantárgyként elismertethe­tő a Karon. 9. Áthallgatás 22.§ (1) Az egyetem hallgatója külön engedély nélkül részt vehet másik felsőoktatási intézmény, kar (szak) előadá­sain és foglalkozásain, ha azt a fogadó intézmény szabályzata nem korlátozza, vagy nem zárja ki, és tanul­mányi kötelezettségeinek ezzel egyidejűleg eleget tud tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents