Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 2000
2000. szeptember 7.
14 (2) Az egyetem hallgatója a más intézményben hallgatott tantárgyat leckekönyvébe fel is veheti, és vizsgát tehet, ha ezt a fogadó intézmény (kar, szak) előzetesen engedélyezi. (3) Ha az egyetem hallgatója a tantervben a kötelezően előírt tantárgyat kívánja felvenni egy másik felsőoktatási intézményben, és abból vizsgát is kíván tenni, ahhoz mindkét érintett intézmény illetékes tanulmányi bizottságának engedélye szükséges. Az ilyen vizsgát úgy kell tekinteni, mintha azt a hallgató a saját intézményében tette volna le. A kari szabályzatok azonban különbözeti vizsga letételét is előírhatják. (4) Más egyetemek (főiskolák) hallgatói az egyetemen megtartott bármely tanrendi elfoglaltságon - a tárgy felelős oktatójának történő bejelentés mellett - külön engedély nélkül is részt vehetnek, feltéve, hogy a részvételt objektív körülmények (pl. laboratóriumi férőhely hiánya) nem akadályozzák. 23.§ (1) A külföldi részképzés az áthallgatás különleges esete. Ennek keretében az egyetem hallgatója legalább három hónapig külföldi felsőoktatási intézményben folytat tanulmányokat és ott vizsgát tesz. (2) A külföldi részképzés megvalósulása esetén a tantárgyfelelős (szakvezető) javaslatára a tanulmányi bizottság - lehetőség szerint - tételesen rendelkezik a beszámítható tantárgyakról. A hallgató a külföldi részképzésen egyéni tanulmányi rend, vagy évhalasztás keretében vesz részt. (3) A külföldi részképzés keretében vagy más magyar egyetemen, főiskolán a 22.§ (3) bekezdése szerint sikeresen teljesített tantárgyak a leckekönyvbe bevezetésre kerülnek. A kredit pont értéket - egyéb rendelkezés hiányában - az illetékes tantárgyfelelős oktató véleményének figyelembevételével a tanulmányi bizottság állapítja meg. (4) A tantervben előírt gyakorlatok külföldi teljesítéséhez a gyakorlat szervezéséért felelős vezető előzetes engedélye szükséges. KTVSZ: (1) A külföldi felsőoktatási intézményben teljesített vizsgák elismerését az érvényben lévő tantárgylistában szereplő beazonosított tantárgyak felelős oktatójának hozzájárulása alapján a KTB engedélyezi az előírt kreditérték jóváírásával. 10. Felmentés a tanulmányi és vizsgakötelezettség alól 24. § (1) Az egyetem másik karáról (szakáról), vagy más felsőoktatási intézményből átvett, a párhuzamos - illetve második alapképzésben résztvevő, továbbá a tanulmányait bármely okból megszakitó hallgató kérheti, hogy az előírt számonkérési formával általa már lezárt tantárgy(ak) esetében felmentést kapjon azok tanulmányi és vizsgakötelezettsége alól. A kérelemről és az így beszámítható kredit értékről, az illetékes tantárgyfelelős (szakvezető) véleményét meghallgatva, a tanulmányi bizottság dönt. (2) Felmentést kaphat a hallgató egyes tantárgyak tanulmányi és vizsgakötelezettsége alól az áthallgatás, illetőleg külföldi részképzés keretében folytatott tanulmányai és vizsgája alapján is. (3) Az egyetemi és kari hallgatói önkormányzat elnöke kérésére megbízatásának időtartamára egyéni tanrendben részesül. KTVSZ: (1) Az Egyetem másik karáról vagy más felsőoktatási intézményből átvett, továbbá a tanulmányait bármely okból megszakító hallgató kérheti az addig teljesített tantárgyakból történő felmentését. A kérelem benyújtása a szorgalmi időszak második hetének végéig történhet KTB-hoz. A tantárgyfelelős hozzájárulása alapján a kreditérték jóváírható érdemjegy feltüntetése nélkül.