Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 2000

2000. szeptember 7.

7 (4) A beiratkozást a hallgató előzetesen indokolt kérelmére a dékánhelyettes/foigazgatóhelyettes későbbi idő­pontra engedélyezheti. A kérelemhez csatolni kell annak indokát tanúsító igazolásokat, illetve a nyilatkoza­tot. A kérelem teljesítése feltételekhez (pl. különeljárási díj fizetéséhez) köthető. (5) Szünetel a hallgatói jogviszony, ha a hallgató a beiratkozást saját hibájából vagy a hallgatói jogviszonyára vonatkozó tanulmányi, illetve fegyelmi döntés miatt nem teljesíti. Két év szünetelés után a hallgatót törölni kell a névsorból, hacsak a hallgató kérelmére a tanulmányi bizottság nem engedélyezte a törlés mellőzését. KTVSZ: (1) A beiratkozás napja a dékán által a tanév időbeosztásában előre kijelölt nap. (2) A hallgató köteles a beiratkozás napjáig tanulmányainak szüneteltetését írásban bejelenteni a Tanul­mányi Titkárságon. (3) A beiratkozott hallgató számára az adott félév aktív, a tanulmányait szüneteltető hallgató számára az adott félév passzívnak tekintendő. A passzív félévben a hallgatói jogviszony - a jogszabályban megha­tározott eseteket kivéve - szünetel. (4) A beiratkozást elmulasztó hallgató különeljárási díj befizetése mellett a szorgalmi időszak második hetének végéig iratkozhat be. (5) A (4) bekezdésben megjelölt időpont után a hallgató beiratkozása nem fogadható el, a hallgatói jogvi­szony szünetel. Két év szünetelés után a hallgatót törölni kell a jogviszonnyal rendelkezők sorából. (6) Amennyiben a felvételt nyert hallgató beiratkozási kötelezettségének nem tesz eleget és nem kéri írás­ban tanulmányai megkezdésének elhalasztását, abban az esetben a beiratkozás időpontját követően törölni kell a hallgatók sorából. 10.§ (1) A hallgató - egyéb adminisztrációs és nyilvántartási feladatok teljesítése mellett hallgatói jogviszonyának minden félévét leckekönyv megnyitással kezdi. Ennek keretében leckekönyvébe felveszi a tanterv által elő­írt, felkínált tantárgyakat. A hallgatók a tantervben megjelölt tantárgyakat az előírt sorrendben és időben, illetve az előtanulmányi kényszernek megfelelően vehetik fel. (2) A hallgató a beiratkozáskor leckekönyvébe felveszi az előírt tantárgyak nevét, a tárgyfelelős nevét, a tan­tárgy óraszámát és a kar által előírt kredit pontot. (3) A vizsgaidőszak lezárása után az illetékes kari hivatal tanulmányi részlege (tanulmányi osztály-, csoport-, titkárság stb.) kiszámítja a tanulmányi átlagot, majd bevezeti a leckekönyvbe és a leckekönyv tárgyfélévi követelmények teljesítésére vonatkozó oldalát/oldalait lezárja. (4) Az egyes képzési szintek és tagozatok (szakok, szakirányok) szervezéséért felelős karok a tantervi progra­mokat és ajánlásokat valamennyi első éves hallgató számára megadják. A tantervi programok és ajánlások minden esetben tartalmazzák a tantárgyak sikeres lezárása esetén megszerezhető mennyiségi kredit pont­számok értékét. (5) A kari szabályzat az (1) - (4) bekezdésben foglaltakat a kari követelményrendszerben foglaltak alapján ki­egészítheti. (6) A leckekönyv felvételének, illetve leadásának szabályairól a kari szabályzat rendelkezik. KTVSZ: (1) A leckekönyv felvételének és leadásának szabályai: A hallgató az indexét a beiratkozás alkalmával kapja kézhez. A hallgató az adott szemeszterre előírt „A” tantárgyakat a tantervkivonat alapján meghatározott sorrendben köteles az indexbe felvenni.

Next

/
Thumbnails
Contents