Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 2000

2000. szeptember 7.

8 A hallgató az általa felvett „B” és „C” tantárgyakat a vonatkozó szorgalmi időszak második heté­nek végéig köteles a leckekönybe bevezetni, majd a tanulmányi előadójának leadni. A leckekönybe felvett „B” illetve „C” tantárgyat a leckekönyv leadása után a különeljárási díjak megfizetése mellett a szorgalmi időszak végéig lehet töröltetni. A fel nem vett tantárgyat a félév során nem lehet elismertetni. A leckekönyvet a vizsgaidőszak megkezdése előtt egy héttel veheti fel a hallgató. A hallgató a leckekönyvét legkésőbb a vizsgaidőszak utolsó napján köteles leadni a Tanulmányi Titkárságra. Ennek elmulasztása az előírt különeljárási díj befizetését vonja maga után. Vizsgaidőszakon kívül engedélyezett vizsga esetén (kivéve, ha a hivatalos vizsgaidőszak megkez­dése előtti hétre esik) a leckekönyvet egy nappal a vizsga előtt lehet felvenni és legkésőbb a vizsgát követő napon le kell adni. H.§ (1) Lehetővé kell tenni, hogy a választható/fakultatív tantárgyak kiválasztásához a hallgatóknak kellő idő álljon rendelkezésükre. Ennek érdekében a felvehető tantárgyakat a vizsgaidőszak megkezdése előtt legalább két héttel meg kell hirdetni és a szorgalmi időszak második hetének utolsó napjáig a tárgyfelvételt le kell zárni. Ezután a hallgatók a kari szabályozástól függően módosíthatják választásukat. Ezt követően az illetékes kari hivatal lezáija a tantárgy felvételt a leckekönyvben. A lezárt indexbe további tárgyfelvételre nincs lehetőség, kivéve, ha a dékán/foigazgató kivételesen engedélyezi félév közben tantárgy meghirdetését. (2) A hallgató feltételes beiratkozása engedélyezhető, ha az előző tanulmányi időszak tantervi követelményeit nem teljesítette. Az engedély megadásáról, az elmaradás pótlásának feltételeiről a kari szabályzat rendelke­zik. (3) Az illetékes kari hivatal köteles tájékoztatást adni:- a kellő számú jelentkező hiányában feltehetően nem induló tantárgyakról,- azokról a tantárgyakról, amelyekre túljelentkezés miatt nem volt elfogadható valamennyi hallgató je­lentkezése, ebben az esetben a tárgyat meghirdető tanszék (intézet) köteles a jelentkezettek rangsorolt listáját és várakozó listáját is közzétenni. Tantárgy indításhoz szükséges létszámot a kari szabályzat határozza meg. KTVSZ: (1) A tárgyfélévben indítandó választható tantárgyak körét a megelőző félév vizsgaidőszakának első nap­ján közzé kell tenni a tanszéki hirdetőtáblákon. (2) A választható tantárgyakra történő jelentkezés a meghirdető tanszéken történik. A tantárgy mini­mum 10 fő jelentkezése esetén indítható. Amennyiben jelentkezés hiányában a tantárgy nem indul, abban az esetben a Tanulmányi Titkárságot írásban értesíteni kell a szorgalmi időszak harmadik he­tében. (3) A társkarok tárgylistájáról választott tantárgy „C” tantárgynak felel meg egységesen 2 kreditértékkel. 3. Tájékoztatás a követelményekről 12.§ (1) A dékánnak/föigazgatónak a kari szabályzat előírásai szerint gondoskodnia kell arról, hogy a hallgatók a beiratkozáskor tájékoztatást kapjanak kötelezettségeikről és jogaikról, az órarendről, a félévi tanulmányi kö­vetelményekről, a tananyagról, a kötelező és ajánlott irodalomról, az üzemi (termelési) gyakorlatokról és a TDK munkáról. (2) A tájékoztatás érdekében a hallgató részére az egyetem- és a kar szervezeti és működési szabályzatait és más, a hallgatókat is érintő fontosabb szabályzatait, a karok, szakok képzési célját, a követelményeket, a tantervi előírásokat és a kar által meghirdetett tantárgyak programját tartalmazó kivonatokat (összefoglaló­kat), a dékáni (kari) hivatalokban, a hallgatói önkormányzatoknál, és lehetőség szerint a kari internetes hon­lapokon, valamint a területi és kari könyvtárakban hozzáférhetővé kell tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents