Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1994
1994. november 30.
Intézményi akkreditáció-t.Küldetésnyilatkozat Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar Kitöltésért felelős neve: Dr.Sajgó Mihály egyetemi tanár, dékán Dátum: 94. | 12. 15, szaktanácsadás, a banki és biztosítási szféra területén; ökonómiai alapismeretekkel, tárgyalóképes nyelvismerettel és fejleszthető készséggel bírnak. Ilyen igényt megcélzó átalakítás arra is lehetőséget ad, hogy a végző fiatalok ne csak az alkalmazotti, hanem a vállalkozói szférába is beléphessenek. Ilyen összetett ismerethalmaz elsajátítását természetesen illúzió lenne megkövetelni. A diplomát szerzett hallgatóknak azonban meg kell kapniuk azt az induló szellemi tőkét, mely a kívánt irányba konvertálható és jól kamatozó. Tudnia kell reagálni a mindenkori helyzetre és annak esetleges megváltozásaira. Ez a képzési rend minden valószínűség szerint összhangban van és lesz az európai képzési gyakorlattal. Az oktatómunkát továbbra is hangsúlyosan a mezőgazdaságtudományi diszciplínák irányában kívánjuk fejleszteni, megfelelve a Kar hagyományainak és a szakmai elvárásoknak. Oktatásunkban továbbra is kiemelten kívánjuk hangsúlyozni a tudományos alapok oktatásának jelentőségét, az alap- és alkalmazott tudományok oktatásának egyensúlyát, különös tekintettel a minőségi terméket előállító mezőgazdasági termeléssel szembeni igényre. Az agrármémökképzés része a megfelelő szintű gyakorlati oktatás. Az új típusú igényeknek megfelelően a gyakorlati oktatás tartalma is reformra szorul. Ennek érdekében indult kezdeményezés jól működő magángazdaságok bevonására hallgatóink gyakorlati képzésébe, ennek azonban még akadálya a magángazdák természetszerűen profitorientált szemlélete, aminek nem mindenben felel meg a tőlük elvárt minőségű oktatás (és nevelés), a vele járó teher és felelősség. A Kar által kínált képzési rendszer lehetővé teszi, hogy a hallgatók főiskolai végzettséggel egyenértékű diplomát szerezhessenek legalább négyéves tanulmányok után (első fokozat). Az új rendszerű, nagyobb igényű gyakorlati képzésre, a korábbi fázisban kezdett szakirányú tanulmányok lezárására, az igényes diplomamunka elkészítésére második fokozatában nyílik lehetőség, ennek főpróbájára az 1995/96 tanévben kerül sor. Az ismeretek további bővítését szolgálja a harmadik fokozatban tervezett agrárszakmémökképzés. A Felsőoktatási Törvény elvben lehetőséget ad a nappali képzés keretén belüli szakmémökképzésre - amire megelőzően csak levelező képzés keretén bűéiül volt lehetőség. Ennek keretében a következő agrárszakmémöki szakok indítása szerepel a Kar terveiben: Biotechnológia Baromfi* és kisállattenyésztő Gyep-és takarmánygazdálkodás Húsgazdaság Növénygenetika és növénynemesítés Növényvédelem Növény produkció-ökofiziológia Talajtan T örzsállattenyésztő Tejgazdaság Természet- és környezetvédelem Trópusi és szubtrópusi mezőgazdaság V etőmaggazdálkodás 7 11/24/94