Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1989-1990

1990. március 19.

A tanszék egyik dolgozója dr. fekete József levelet irt és külön- 24 ­nekem is. levél: Mm*­A fekete kollégával személyesen is beszéltem és a levélben foglal­takat elmonta®, az azonban pontosan szabályzott, hogy a Dékánnak milyen jogköre van. Ezeket a dolgokat az egyetem felsőbb vezetésé- és aminisztériummal is vei rügyeztettük, az Akadémia elé is kerül az anyag, és ahhoz hogy július 1-vel ebből megbizás legyen, ahhoz ezt az ügyet el kell indit tani. Méltó örökség formájában rendeződött a dolog. Váraljai prof*$ Kari Tanácsunk másodállásos professzorként közreműködik az oktatás­ba . Fekete professzor muhkájóval együtt. Az ő kifogásai nem olyan természetűek nely akadályozna Füleki György kinevezését. A Dékáni Bizottság eghanguan támogatja a megbiz’s. Van e észrevétel. ngyán: Fekete József 2 minőségembek^keresett meg. Egyrészt mint a Kari Tanács tag ját, Másrészt pedig a ±±dsxx TTDSZ egyet mi csoprt váLasztm'nyi tagját. Ezeket a dolgokat amit leirt nekem is elmondta és kérte képviseljem őt ebben az ügyben. Neki is ugyan ezt mondtam el amit itt el szeretnék mondani. Nem a személyre vonatkozóan tudom az ő javaslatát akceptálni, ltalánosan azt szeretném mondani, hogy ajvezetők kiválasztásának jogrendszere remélhetőleg heteken belül változni fog. Megítélésem szerint ugyan úgy p 'ljázati rendszeren kellene alapulni miá*. ahogyan az egyetemi tanári vagy oktató helyek betöltése. Az adott helyre ki milyen feltételekkel pályázik, mi a programja, ezt értem az egyetemi és a kari vezetésre is, »evezze meg azt a csapatot akivel ezt a programot végig kivánja vinni. A szervezeti és működési szabályzat előir egy procedúrát, amive^a magam részéről mar régen nem értek egyet, nekem határozottan ' \ az a véleményem, hogy a jelenlegi szervezeti és működési szabályza­tot el kellene felejteni és ki kellene nevezni egy bizottságod aki

Next

/
Thumbnails
Contents