Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1988-1989

1988. november 28.

Agrártudományi Egyetem. Hezőgazdaségtudományi Ka DM-75/5/iyaa« Az l&38«óvi hallgatói c3eregyakorlatok értékelése. Az 1987/88-as tanév végén a Lengyelországi Olsztyni íiezőgozda- ségi Akadémiával, az NDK-beli űerlini Humboldt Egyetemmelt a Szovjerúnióbeli Hidromeiiorációs Egyetemmel bonyolítottunk le viszonosan hallgatóink számára cseregyakorlatot. Egyiptom 3 egyeteméről érkezett hallgatói csoport gyakorlatának viszonzására eiőrelátha"óan 198S.év elején kerül sor. (Szerve­zése MM közvetítéssel folyamatban.) Valamennyi rizlkax munka helyéül a SiófoKi Állami Gazdaság azolgálv, ahol igen körülte­kintően biztosították a munkavégzéshez szükséges feltételeket. Lengyelországból az Olsztyn-i Mg .Akadémiáról az előzetas tár­gyalásokkal ellentétben növénytermesztőszakos hallgatók helyett haltenyésztők érkeztek. A gyakorlat rugalmasan átszervezésre kerülte Szakmai és kulturális programban ez semmiféle nehézsé­get nem okozott, a kísérő tanár ügyes szervezőnek bizonyult. Megismerkedtek a Szarvasi Haltenyésztósi Kutató Intézet munká­jával. az ÁTK konténeres halkelte tőjével, az ATE referencia telepévelt valamint több haltenyésztési videofilmét tekintettük meg. Lengyelországba kizárólag a haltenyósztós iránt érdeklődők, o tó- mában elmélyültebb tudással rendelkező III .éves hallgatók utaz­tak kísórőtanárukkal« Haltenyésztő gazdaságokban dolgoztak. Megismerték az ottani halászati módszereket, felszereléseket és maguk is aktívan resztvettek a halászati munkában, úgy a nappali, mint az éjszakai műszakban, függetlenül az időjárás­tól . Hagy érdeklődéssel és kedvvel dolgoztak önálló munkát végezve. Elenyészően kevés szervezési, hiányosság volt, a fogadó partneri- dicséret illeti,*

Next

/
Thumbnails
Contents