Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1988-1989
1988. november 28.
2 A Né ni et Demokratikus Köztársaságból érkező csoport szakmai gyakorlata zökkenőmentesen folyt le, kitűnő közérzettel távozott a csoport. Elégedettek voltak a szakmai és kültúrá- lis programmal egyaránt« A Német Demokratikus Köztársaságba utazó hallgatók aratást követően érkeztek meg. de még, be tudtak kapcsoüódni az utómunkálatokba j Szép keresményük i© volt* jc.Ic/ztók © kísérő tanárc*;-; * Állattenyésztési telepek munkáját is megtekintették« A kísérő tanár égy ítélte meg, hogy az 1 főre eső ellátási költség szűkös volt„ bár az a szerződés szerinti összegben került kifizetésre. Hallgatóink figyelmesek, udvariasak,, szorgalmasak voltak. A Társadalomtudományi Kari egy hallgatója családi ok miatt korábban hazaérkezett. Szovjetunióból a Hidromeli.orációs Egyetemről érkezett hallgatók öntözés gépesítésével foglalkoznak. Ezért az előre összeállított programban időközben módosítás történt, A csoport igen fegyelmezetten dolgozott,, a foglalkoztató gazdaság nem kis örömére» Kitűnő vezető tanári szervezés volt. Kompolti Kutató Intézetünk is szeretettel fogadta a meliorácií iránt érdeklődő hallgatókat, A Szovjetunióba utazó hallgatók kifejezetten az Egyetem és tanszékei munkájával, technikai felszereltségével ismerkedtek meg, A kísérőtanárok s szovhoz* kolhoz élelmiszeripari vállalatok látogatását hiányolják« Célszerűnek tartanák arid és humid szubtrópusi területeken bonyolítani a gyakorlatot , Szükséges ezt már a következő évre pontosítani» Snürjev rektorholyettes is kísérte a csoportot a kultúrprog- ramok során, ami önmagában is külön figyelemreméltó. Egyiptomból az MM közvetítésével került sor a hallgatói esc- regyakorlats**?u Az érkezési idejük módosult t az előkészítésre igen kevés idő állt rendelkezésre. Végülis 13 fő 2o5 I