Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1980-1981

1981. május 6.

- 4 ~ többségének marxista meggyőződése mellett a szakmai és az ideológiai nevelés hallgatóink tudatában, magatartásában még mindig nem ötvöződik azon a szinten, amely a szocialista em­bertípusra jellemző» Megítélésünk szerint ez az oktató neve­lőmunkánk egyik permenens fogyatékosságának következménye» Való igaz, hogy különösen a kollégiumi szakmai-ideológiai vi­ta esték, csakúgy, mint a TDK, sokat tettek a tanrendi anya­gon túli szélesebb vagy alaposabb tájékozódás elősegítésére; ezeken azonban a hallgatóink - bár aktivabb - kisebb hányada vett részt» Rendkívül jelentős azonban az egész hallgatóság­ra a gyakorlati, oktatás nevelőhatása csakúgy, mint a betaka­rít ás i munkákban résztvevők számára, a munka, az elhelyezés stb. megfelelő megszervezésének biztosítása» A szükséges fel­tételek sikeres biztosítása teremti meg a követelmények tel­jesítését, s hallgatóink természetszerűen a saját egyéni él­ményeik alapján vonják le a következtetéseiket, amelyekből azonban általánosítanak» Valószínű, ha részesei lehetnének a feladat előkészítésének, az együttműködés is zökkenőmén- tesebb lenne. Jelentősnek találtuk nevelési vonatkozásban a mérnöki fel­adat és követelményrendszernek a hallgatókkal kellő időben való tudatosítását. Az ifjúsági parlamentek tapasztalata alapján úgy értelmeztük, hogy a jognak és a kötelességnek kellő időben való tudatosítása s ennek gyakorlásához lehe­tőséget biztos.itó kezdeményezésére épitve, ifjúságunk fel tudja ismerni, hogy a jog és a kötelesség egymástól elvá­laszthatatlan fogalmak. Megítélésünk szerint akkor a legha­tékonyabb erre a nevelés, ha ifjúságunk látja és tapasztal­ja, hogy a jognak és a kötelességnek ugyanazon mértékű igé­nye nem csupán az egyetemi hallgatóra, hanem az egyetem min­den egyes dolgozójára vonatkozik. Abból kiindulva, hogy az oktatás és a nevelés egymástól el­választhatatlan, szóvá kell tennünk, hogy miután igen széles skálán mozog az első évben tanuló hallgatók alapképzettsége, ez a Mezőgazdaságtudómányi Karon nagyobb heterogenitást okoz az alaptárgyak elsajátításában az első évben, mint más karon vagy egyetemen.

Next

/
Thumbnails
Contents