Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1978-1979
1979. május 9.
11 a Salzburgi , a Minnesota! egyetemekkel, és a Welsi Központi Mesterséges Term, Állomással, Ennek keretében dr. Veres Imre vendégelőadóként 8 hónapot töltött Salzburgban és mint ösztöndíjas 7 hónapot Minnesotában. 4# Külföldi szakmai egyesületekben való részvétel: Dr.Veres Imre 1973-tól az "Állattenyésztés Haladásáért" el-, nevezésü olasz társaság levelező tagja, i i IV, Emberi tényezők és káderfejlesztési tervek A tanszék jelenlegi szervezete 1973-ban alakult ki, amikor az addig önálló központi ELMI és Rtg. Laboratóriumot rektori rendelettel a Mikrobiológiai tanszékhez csatolták. A tanszék működési és ügyviteli szabályzatának megfelelően a Mikrobiológiai tanszék ELMI és Rtg. Laboratóriumának az élén a labor vezetője, dr.Veres Imre áll, aki a tanszékvezető által megadott feladatok alapján szervezi és irányitja a Laboratóriumban folyó munkákat, A tanszékvezető gondoskodik az oktatók és kutatók munkafeltételeinek biztositásáról, rendszeresen ellenőrzi tevékenységüket. Ennek érdekében az oktatók- kutatók számára két hetenként, az egész tanszék számára pedig 4 hetenként tanszéki értekezleteket tart. A tanszéki értekezleteken rendszeres beszámoló történik az oktató- nevelő munkáról és a gazdálkodás helyzetéről. Az össztanszéki értekezleteken rendszeresen foglalkoznak a munkafegyelem és a munkahelyi légkör kérdésével is. A tanszékvezető rendszeresen látogatja és ellenőrzi a hallgatói gyakorlatokat , továbbá értékeli a hallgatók önálló feladatáéiról készült dolgozatokat a gyakorlatvezetők bevonásával. Személyi kérdésekben a tanszékvezető csak a vezető oktatók meghallgatása és a pártcsoportbizalmi, valamint a szakszervezeti bizalmi javaslata alapján dönt. A Bizottság megállapította, hogy a tanszéki jelentés rész