Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1969-1970

1970. június 6.

3 Br.Bálint Andor dékán* Penyigei professzox» kérdésér« válaszolja., hogy megnéz­ték a jelenlegi ríl. évfolyam hogyan állitaató át erre a rend­szerre és lényegében az átmeneti tantermek alapján, amelyek elkészítése megtörtént, ez a cél megvalósítható. Oroszlány professzornak válaszolva - nem látja akadályát, hogy a Mg.Építészetet is felvegyék a tematikába. Dr.Király László egyetemi docens: Felveti, hogy esetleg gépesítési jellegű téma is lehet­ne-e téma.-Dr.Bálint Andor dékán: Semmi akadálya nincs, nagyon szívesen vennék, ha a hallga­tók ilyen jellegű munkákat készítenének. Er.x-enyiKey Dénes: Alapjaiban egyetért az előterjesztéssel. így az állam­vizsgáknak igazi befejező jellege kidomborodik. Az alapot jónak találja, megjegyzései: a 6. oldalon "Az államvizsga tárgyai és követelményei" cimü részhez. Tisztázzak, hogy dip­lomamunka vagy szakdolgozat. Szerinte szakdolgozat, mert ez külön technikai terv és ebből vizsgáznak. Kérné ennek a he­lyesbítését. A másik, amikor ugyané ben a bekezdésben azzal folytat­ja, hogy a diplomamunka célja.•• Ez sok, mert túlzott követelmények elé állítja a hallgatót. A növénytermesztési feladatoknál szerinte egy dolog hiányzik és pedig az, hogy a feladat ne^csa*t egy technológiai terv legyen, hanem biológiailag és ökonómialilag is legyen indokolva, Dr.Tóth. Mihály egyetemi tanár* A beküldött Írásbeli anyag és dékán elvtárs kiegészítő árjegyzései alapján álraláoavéve az egesz elgondolástí|és annak felépítésével egyet lehet érteni és azt hiszi, hogy le­hetővé válik ezen induló anyag alapján a különböző tanszékek

Next

/
Thumbnails
Contents