Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1969-1970

1970. február 20.

- 2 ­Meggyőződésünk azonban, hogy a következő években az igény a Jelenlegi, kb. 70 %-kal szemben a szakosított képzésben részesült mezőgazdasági mérnökök iránt fokozódni fog. 3. Tanterveinkkel kapcsolatban néhány általános megjegyzést kívánunk tenni: a/ Az első két évben minden hallgató teljesen azonos ki­képzésben részesül. Az egyes tárgyak arányán és óraszá­mán az esetek nagy részében nem csináltunk lényeges változtatást. A kémia óraszámát csökkentettük csak bi­zonyos mértékoen és ketté osztottuk a tárgyat oly módon, hogy az első félévben csak az általános szervetlen és szerves kémia kerüljön tárgyalásra. A biokémiát terveink szerint a növény- és állatélettanban kapnák meg, az ag­rokémiát pedig külön tárgyként szerepeltetjük. A növényélettan és részben talajtan oktatására úgy kerülne sor, és ily módon ez az eddiginél magasabb szinten volna megoldható. Előrehoztuk a gépesitéstan cimü tárgyat, hogy a hallgató­ság az első nyáron az alapok ismeretében vehessen részt a gépesitési gyakorlaton, s a IV. félévben megemeltük a tárgy gyakorlati óraszámát, hogy a munkagépek megismerte­tésére is elegendő időt biztosítsunk. Lényegesnek látjuk az első két év anyagában a mérnökkép­zés igényeihez való fokozott közelítést az alaptárgyaknál és a lexikális Jellegű ismeretanyag csökkentését. Ezt a csökkentést azzal szeretnénk egybekapcsolni, hogy ugyan­akkor a gyakorlati szempontból fontos témák az oktatás során nagyobb súlyt, nagyobb szerepet kapjanak. b/ Az üzemgazdasági szak tantervén, a közgazdasági tárgyak arányán, az oktatási helyek csökkentésén kivül semmiféle lényeges változás nem történt. A nem specializált szakok számára racionálisabbá tettük a növénytermesztési és ál­lattenyésztési ismeretek oktatását, növelve az eddigiek­hez képest a gyakorlatok arányát, ami az alapismeretek rögzítésén túl lehetőséget ad arra, hogy különböző tech­£3

Next

/
Thumbnails
Contents