Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1969-1970
1970. február 20.
- 3 etológiái tervek kidolgozásában a hallgatók az eddiginél nagyobb fokú jártasságra tegyenek szert. A növénytermesztéstan cimü tárgy magában foglalja a föld- müveléstan, a részletes növénytermesztés, a rét- és lege- lőmüveléstan ismertetését, az állattenyésztéstan cimü tárgy anyagába pedig bele kell foglalni a legfontosabb állategészségügyi ismereteket is. A szakosított tárgyaknál növeltük a megalapozó elméleti tárgyak aranyát a szakképzésen belül, és megítélésünk szerint a szakosított képzés igényeit a növénytermesztési és állattenyésztési szakokon kellően biztosítani tudtuk. Nem ennyire Ítéljük kedvezőnek a helyzetet a növényvédelmi szaknál, ahol a növénytermesztési, és állattenyésztési, valamint közgazdasagi tárgyak rögzített aránya mellett a specializálódásra viszonylag kevés lehetőség jutott. c/ Az első két évben megoldott együtthaUgatáson túl, a következő években mind a 3 uj szak - a nem szakosított fő tárgy kivételével - az üzemgazdasági szakkal együttes oktatásban részesül. Tehát például a növénytermesztési tárgyakból a növénytermesztési szak hallgatóin kívül a többi szakok együtt hallgatják az előadásokat és hasonló gyakorlati képzésben részesülnek. A tantervben szerettünk volna több időt biztosítani a választott tárgyakra, de a sokirányú feladatok mellett erre csak korlátozottan maradt idő. 4. összefoglalóan szeretnénk hangsúlyozni: a/ Megítélésünk szerint a gyakorlat igényei megkövetelik mérnöki szinten is a szakosított képzés több irányú kifejlesztését, hangsúlyozva azt, hogy a kiképzett specialisták az általános mérnökképzés igényeit is a különböző területeken ki tudják elégíteni.