Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 1966-1967
1966. október 7.
15 Ir» Na/g; László egyetemi tanár a követelményi színvonal biztosítása érdekében megvizsgálták - a KISZ és a nevelő tanárok bevonásával - a vizsgafegyelem követelményeinek betartását. Megállapítja, hogy e tanévben aggasztóan sok volt az utóvizsga. Nagy megfontoltság és egyéni elbírálás alapján a Dékáni vezetés 9 hallgatót eltanácsolt az Egyetemről, minthogy továbbtanulásukat nagyon rossz tanulmányi eredményük folytán nem tartotta indokoltnak. Két személyt félév halasztásra, 19 személyt évismétlésre utasítottak. Október hóra még 15 személy kapott vizsgahalasztást. a volt IV. évfolyamon még 9 ember nem tett eleget' vizsgakötelezettségeinek. Ezeknek feltételeket szabtak, ha ezt nem teljesitik, tanulmányaikat a Dékáni vezetés befejezettnek tekinti. Egyidev-leg 9 hall0atót jótanulásukért könyvjutalomban részesítettek. E jutalmakat az évfolyamgyűléseken adják majd át. Bejelenti, hogy a Dékáni vezetés nagy gondot kiván fordítani arra, ho^ a hallgatok oktatását még színesebbé tegyék. E végből speciálkollégiumokat volna célszerű beindítani. Kéri, hogy a tanszékek ilyen irányú elképzeléseiket nov. 10-ig jelezzék. Az Agrár Sportnapokkal kapcsolatban, amely október 17, 18 és 19-én lesz, az alábbiakat javasolja az oktatók felé: a közönség biztosítása érdekében okt. 17-én az I. évf., okt. 18-án a II. évf., 19-én pedig a III. évfolyam hallgatói az oktatók vezetésével vegyenek részt a sportünnepélyen. Bejelenti végül, hogy előreláthatóan a hallgatók az első félévben állami gazdasagokban fizikai munkát nem fognak végezni. Bejelenti, hogy november 8-án rektori, 9-én dékáni szünet lesz. A fenti időközben pártértekezletek zajlanak le. Ekkor kívánják megrendezni a levelező hallgatók felvételi vizsgáját is. Dr. Petrasovits Imre dékánhelyettes egyrészt hozzászólásként, másrészt tájékoztatásként kívánja elmondani a következőket. Öten foglalkoztak a levelező és szakmérnök oktatással. Köszöni a felvetett kérdéseket, tanácsokat. A következő időszakban az összeállításnál ezt figyelembe veszik. Vágsellyei elvtársnak válaszolva elmondja, hogy a levelező oktatással kapcsolatosan a szabadságok' ellenőrző se terén nekünk is volna tennivalónk. Mi értesítjük a munkáltatókat, ahol az illető levelező hallgatók dolgoznak a tanulmányi eredményekről, elsősorban az ő kötelességük, hogy a Munkatörvénykönyv kijátszását megakadályozzák. A szakos államvizsgarendszer módosítására vonatkozóan az öntöző szak alapján megérett az államvizsgáztatás reformja, olyan irányban, mint Kiss elvtárs említette. Ez az elkövetkező hónapok fel aa at át képezi. Tájékoztatásképpen: a levelező oktatással kapcsolatosan a jelentkezés határideje lejárt. 450-en jelentkeztek, 64 nő, ‘felvételre maximum 145 kerül, minisztériumi kerettel együtt kb.