Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1957-1958
1958. március 14.
- 4 az anyag jórésze feledésbe merült. Sok esetben, bár a lényeget megértették, kifejteni nem tudták kérdésükét. Mutatkozott még bizonyos elraoletieskedés, gyakorlattól való elszakadás a feleletekben, ami az anyag mechanikus, nem értelemszerű tanulására mutat. Különösen súlyoséit ja a helyzetet az, hogy sok hallgató a szövetkezeti kérdést, a tervezés es egyéb, a mindennapi munkájukkal kapcsolatos kérdés alapvető tételeit sem ismerte, ill, azokról nem tudott megfelelően felelni. A jelöltek zöme a tanszék által biztosított konzultációs lehetőségekkel nem élt, és ez a feleleteknél erősen érződött. A hallgatók egy jelentős hányada igen hiányos vagy elégtelen felkészülést mutatott, A politikai gazdaságtan mint államvizsgatárgy helyesnek bizonyult egyrészt mert a marxizmus-leninizmus tárgyai közül itt mérhetők le legjobban a hallgatók ismeretei, másrészt ez az a tárgy, amit gyakorlati munkájukban leginkább alkalmaznak. b/ Agrárgazdaságtan« A tanszék az Agrárközgazdasági Kar kot államvizsga bizottságában vizsgáztatott. A tárgy nem szerepelt külön vizsgatárgyként, hanem a politikai gazdaságtan! vizsgakérdések mindegyikében egy vizsgakérdés volt feltéve agrárgazdaságtnnból. Az emlitett egy kérdésből nehezen lehet megállapítani a teljes felkészültséget, illetve annak mértékét. A hallgatok politkai gazdaságtani tudását is figyelembcvéve, a felkészültség mérteke nem volt kielégítő. Az elmeletet a gyakorlattal nem tudták kellő mértékben összefüggésbe hozni. A felkészültség mértékében főleg ott mutatkozott hiány, amikor a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről esett szó. A vizsgázók kisebb része alaposan felkészült a tárgyból és bármely probléma jcöabcn otthonosan mozgott. c / Növény termesztéstan. A vizsgázók felkészültsége növénytermesztéstanból közepesnél jobb volt. Kiemelkedő tudással rendelkező kevesebb volt, azonban az átlag a jé színvonalat érte el. Gyenge felkészültségű hall ra- tó igen kévés volt. A vizsgázók általában a kérdéseket feldolgozták és válaszaikat jól felépítetten adták meg. Hiányosságként kell megemlíteni, hogy a gépesítésre és a fajtákra vonatkozó reszletkérdesek terén bizonytalanok voltak. A vizsgázók egy részenél .gyenge volt az üzemi szemlelet. A részletes növénytermesztési kurdesek elméleti részé ment a legjobban, azonban ehhez a kérdéshez kapcsolódé gyakorlati rész mér korántsem ment olyan jól. Hiányzott továbbá az ok és okozat boncolgatása. d/ Állat tenyészt cstan. A vizsgázók állattenyosztestanból értek el legjobb eredményt. A számszerű adatok is azt mutatják, hogy a vizsgázók nagyobb része a közepes értéken felüli tudásról tett tanúságot.