Agrártudományi Egyetem Agronómiai Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1953
1953. május 29.
5 A versenyhé£ap alatt kiemelkedő munkát végeztek Saáry Anna és Novák ICárolyné clvtársak8 A Növényélettflni tgnszék elég nehezen,.lendült bele a munkába* de azután sok pótfelajánlást tettek. A tanszékről kiemelkedik jé felajánlásával és annak teljesítésével Frenyé Vilmos elvtárs, A Növénytani tanszék munkájára jellemző, hogy nem mindenki' tett tudomásunk szerint felajánlást, mintha nem egyöntetűen kapcsolódtak vplna bele a tanszék tagjai a versenyhénapi munkába* Ki kell emelni a tanszékről Jeanplong József elvtársat azért, mert a felszabadulási versenyhónapban egy termelőszövetkezet patronálását megkezdte. A Talajtani tanszéken á volt szakszervezeti bizalmi^egyáltalán nem törődött a'versonymoZgalómmal, igy elég későn indult meg itt is a munka. A versenyhónap -alatt főként a gyakorlati oktatás megjavítását tűzték-ki colul. JCiemelkedik Halász ó's Gerei olvtársak külön versenykihívása, aminek azonban az ellenőrzése és értékelése elmaradt. ‘ 4 A Mikrobiológiai tanad ék a hónap folyamán nem oktatott. Több felajánlást tett, azonban a legfontosabbat, a termelőszövetkezeti patronlást nem valósította-meg; ‘A szakszervezeti bizalmit sokszor, más helyettesític A Földművel cs tani - tanszék munkájára'jellemző,^ hogy felajánlásaik kisebbek,'mint a teljesítések. A tanszék jé pcláa arra, hogy nem használtak ki azt a mozgósító erőt, azokat a >lehet ősegeket, melyet a'versenyhónap biztosított volna. Aiaint colVv’itósek mutatják a tanszék sokkal j$sbb felaján- lások ’ tehetett volna, mint amilyeneket tett, mert azokat nemes k minőségileg, hanem mennyiségileg is alaposan tul- szári f. -.táko * A Rovartani tanszék sokrétű felajánlást tett az oktató-, és' kutatómunka területén egyaránt* Kezdetben a tanszék nem volt :tisztában azzal, hogy az április 9— i felajánlásokon kivül “ tégyenek-e még felajánlást. A szakszervezeti bizalmi a versenyhónap kezdetén nem ellenőrizte a munkát, később azonban tervszerűen ellenőrizte a tanszék felajánlásainak teljesítését. Jó oktatómunkájával kiemelkedett Zsoár Kálmán*elvtárs. * A Növénytérméiéstani tanszék felajánlásait teljesítette. Értékes eredményt értek el a termelőszövetkezeti patronálds terén, amiben a tanszék valamennyi tagja'részt Vett, A pat- ronalási munka során konkrét eredményeket is értek el. A Növonvnenes11ési tanszék oktatói is több irányú felajánlást tettek. E tanszéken volt tapasztalható többek között a megfelelő nyilvánosság biztosításának hiánya. Az Agrokémiai tanszék-egy tagjának kivételével'a tanszék többi tagjainak felajánlása eléggé gyönge volt. Sokkal több oktatással összefüggő.felajánlást tehettek volna• • /. Q