Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1977

1977. március 3.

Jelentés a külföldi hallgatók oktatási-nevelési tapasztalatairól A Kari Tanács 1972 nov. 1-én értesített, hogy a külföldi hall­gatók vezető tanárává választott. Azóta, tehát az 5. tanév során látom el a teendőket. Az ATE Gépészmérnöki Karán - más egyetemhez viszonyítva - kevés külföldi tanult és tanul jelenleg is. Az 1976/77, tanévre ki­lenc hallgató iratkozott he, ehhől az I. évfolyamon egy afgán és egy mongol nemzetiségű, a II. évfolyamon egy ghanai és egy tanzániai, a III. évfolyamon egy szovjet és egy vietnami' állampolgár, az V. évfolyamon pedig egy sziriai egy guineai, és egy csehszlovákiai nemzetiségű hallgató tanul. A kapcsolatot az induló tanév elején felveszem a hallgatókkal. Az oktatás megkezdése után néhány héttel megbeszélést tartunk, amelynek célja egyrészt az uj hallgatók ismerkedése velem és a régi hallgatókkal, másrészt a problémák megbeszélése. A félév után újabb megbeszélést tartunk, amely fő célja a tanulmányi eredményiek megbeszélése, értékelése, a felvetődött problémák megoldása. Ezenkívül a hallgatók bármikor megkereshetnek ba­jaikkal, s ezzel a lehetőséggel élnek is. Résztveszek a kollé­giumban megtartott rendezvényeiken is. Személyes tapasztalataim a külföldi hallgatókkal való beszél­getéseim és a tanszékhez tartozó tantárgyak oktatása során ala­kultak ki. A hallgatók többsége azért tanul Egyetemünkön, mert hazájában nincs felsőfokú mg. g-épészmémöki képzés. Talán ez az oka an­nak, hogy egyeseknek az előképzettsége sem megfelelő színvona­lú és ezért sok nehézséggel kell megküzdeniök az alapozó tár­gyak elsajátítása során. Hozzájárul még ehhez, hogy nyelvi nehézségeik vannak s ez ugyancsak nehezíti tanulmányi munká-18

Next

/
Thumbnails
Contents