Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1964-1965

1964. október 23.

- 3 ­2. A hivatástudatra való nevelés A hivatástudatot már az első évfolyamon fel kell ébreszteni a hallgatókban. Erre különösen jó alkalom nyilik a leiró jellegű Géptan c. tárgyban, amely több szaktárgy fontos előtanulmánya. A felébresztett hivatástudatot az egyes tantárgyak előadásain, gyakorlatain elmondott élő példákon keresztül tartjuk ébren a hallgatóságban, amelyre számtalan alkalom kínálkozik nemcsak a szaktárgyak, hanem az alaptárgyakon belül is. Helytelen egyes oktatóinknak az a nézete, hogy a hivatástudat- ra való nevelés a szaktanszékek feladata. minden tanszéknek, - beleértve az alaptárgyi tanszékeket is - meg kell találnia a módját, hogy a hallgatóságot hivatástudatra nevelje a tárgyai keretén belül. Ezt a lehetőséget az alaptárgyi tanszékek csak gyéren használják ki. A hallgatók csak a 6. félévben kezdenek szaktárgyakat tanulni, addig az alaptárgyi oktatóknak kell a felébresztett hivatástu­datot ápolni, elmélyitoni. Ezt pedig csak akkor tudják eredmé­nyesen elvégezni, ha legalább főbb vonásaiban az alaptárgyi oktatók maguk is megismerik a mezőgazdaság szerkezeti felépité- sót, tisztában v-annak a fontosabb terméseredményekkel, továbbá tudják azt, hogy a mezőgazdaságban milyen nagyobb feladatokat oldottunk már meg eddig és melyek azok, amelyek még előttünk állnak és alaposabban megismerik tanítványaik leendő feladat­köreit és munkakörülményeit. Azonban a legtöbb al ptárgyi oktatásnál ezen a téren még; sok a tennivaló. Szaktanszékeink általában kihasználják a tananyag nyújtotta lehetőségeket és szakmai példáit, esetek kapcsán igyekeznek meg­mutatni a szakma jelentőségét és annak szépségeit, bár még itt is akad tennivaló. Különösen jó lehetőséget nyújtanak a szakma megszerettetésére a tangazdasági és az üzemi gyakorlatok, ahol az eredményeken ós hibákon keresztül tudunk rámutatni az üzemeltető mérnök sze­repének fontosságára. Ezt a célt hivatottak szolgálni a különböző országokban eltöl­tött gyakorlatok is, amelyek azonban 3 éves tapasztalataink szerint sem szakmai, sem nevelési szempontból nem érik el a hazai gyakorlatok szintjét. 10

Next

/
Thumbnails
Contents