Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1964-1965

1964. október 23.

Jelentés, a Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karon az 1963/64, tanévben végzett oktató-nevelő munkáról. Pártunk VIII. Kongresszusa az egyetemek és főiskolák felada­tát a következőkben határozta megi "A felsőfokú képzésben alkosson egységet az oktató-, tudományos- és nevelő munka, az egyetemek és főiskolák nevelje­nek kommunista szakembereket”. A célkitűzésből világosan kitűnik, hogy az ifjúság kommunis­ta szakemberré nevelésével reánkháruló feladatokat csak akkor tudjuk minden vonatkozásban jól megoldani, ha biztosítjuk az oktató, tudományos és nevelő munka egységét, megtaláljuk ennek helyes arányát és munkánknak e három fő területén külön-külön is kiváló munkát végzünk. Hallgatóink nevelésénél különösen arra kell figyelmet fordí­tani, hogy diplomájuk megszerzése után nagy részük olyan mun­kahelyre kerül, ahol szakmailag csaknem teljesen magára van utalva, tehát rendkívül fontos szerepe van az önnállóságra nevelésnek, annál is inkább, mert az önállóan végzett eredmé­nyes munkának nagy jellemformáló ereje van. Fiatal mérnökeinknek szakmai munkájuk mellett úgyszólván már az első naptól kezdve be kell kapcsolódniok a falu szocialista átalakulásával járó társadalmi munkába. Mindezek megkövetelik, hogy a fiatal szakemberek eszmei-politi­kai és erkölcsi nézete szilárd alapon nyugodjék és bizonyos fokig járatosak legyenek a politikai szervező munkában és megfelelően tudjanak bánni leendő munkatársaikkal, beosztotta­ikkal. Az elmúlt tanévben a Karon végzett nevelő munka és annak ered­ményei a következő pontokba foglalható össze; s

Next

/
Thumbnails
Contents