Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1963-1964
1964. március 5.
2./ Jelentés a félévi tanulmányi eredmény ékről Soós Páls a jelentésen túlmenően rövid kiegészítést tesz. Nappali tagozat tanulmányi eredményeit, vizsgáit vizsgálva mcgállapitható volt a félév folyamán a tanulmányi munkában a javulás. 3,59-re emelkedett a tanulmányi eredmény, ez eddig a legjobb kari átlag* Javul a házi feladatok határidejének betartása, félév végén különösen. A jelentésben közölt számadatok az aznapi adatokat tartalmazzák. Mellékeltem a jelentéshez, a KI tíz egyes évfolyamaokon pii» ben látja az elmaradások okát* Ezek egyrésze nem mindenütt világos, de szóban is tájékoztattak* Csupán azért mellékeltem, hogy ne kelljen visszahivatkozni. Mechanika tárgyból 5 dékáni utóvizsga van. 11 utóvizsga van géprajzból. A tanulmányi eredmények növekedése a tudásbeli növekedést mutatja. Úgy látom, hogy a Karon a többi egyetemekhez viszonyítva megfelelőek az eredmények általában* A hallgatók Ismerete meglehetősen felszínes, nem tudják az alaptárgy legfontosabb feltételeit. A mechanika tárgyat nem rég tanulták, alig volt a tárgyból bukás. Mechanizmus vizsgán egyszerű volt a feladat, viszont alkalmazási készség hiánya mutatkozott. Nagy eltérések mutatkoznak a vizsgakövetelményekben 4,25 volt, máshol 3,4. A vizsgáztató tanárok egymás munkáját nem ismerik. A,dékáni körlevél kiment, a továbbiakban következetesen be kell tartani* Egyik tanszék nem tudja, mi a másikon a követelmény. A színvonalat a félév folyamán következetesen meg kell vizsgálni. Oktatói ankét március végén, április elején lesz megtartva. Konzultációnak az önállóságra nevelésben nagy szerepe van. Egyes tanszékek lekötik a hallgatókat, főleg I.-II. évfolyamon a Matematikai 'fanszék. Azonban a későbbiek folyamán egyszerű kérdésekben gyakran bemennek a tanszékre a hallgatók és olyan elemi kérdéseket tesznek föl, amely az előadásokon már szóba került. Rendelkezésre álló jegyzet áttanulmányozása során neveljék rá a hallgatókat az önállóságra. Hallgatók kérése, hogy utóvizsga időszak a tanév végén és még szeptember elején is legyen. Erről szó volt az előbbi években is. Ez a szabadságolásokat is érinti. A táblázatok a nappali tagozaton a rendes vizsgaidőszak végén elért eredményekre vonatkoznak.