Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1960-1961
1961. február 27.
Stencilszám: 0963 •;j JELENTÉS az 1960/61. tanév 1.félévének tanulmányi eredményeiről. Nappali tagozat. ' Az elmúlt tanév l.és 2.félévének tanulmányi tapasztalatai, valamint az i960, április 22.-^i KISZ aktivaülésen elhangzott javaslatok értékelése a tanulmányi helyzet fokozottabb ellenőrzését tették szükségessé. Az i959/6o. tanév 2. félévének rendes vizsgaidőszaka után az I,évfolyamon I67 elmaradt és elégtelen vizsga volt.Vizsgaköteles volt 133 fő II. " 72 11 11 II 11 • fi 11 94 III. » 51 ti 11 11 11 tt ti 78 IV. " 65 11 11 1» 11 ti It 92 Összesen * 355 ti 11 11 11 II 1». 397 fő Ez az "eredmény” sürgős és határozott intézkedéseket követolt. Figyelmeztető volt az is, hogy az őszi félév utóvizsgái április 22.-ig,.a tavaszi félév utóvizsgái pedig december elejéig húzódtak el. Ennek következtében szinte rendszerré vált az egyes előadásokról' való nagyszámú hiányzás, /nem ritkán utóvizsga és az ellenőrzés hiánya miatt/. Az a hallgató, aki utóvizsga miatt nem foglalkozott a folyó félévi anyaggal, adóságét vitte a következő félévre. Ennek a láncnak a megszakítása volt az előfeltétele a vizsgáknak a vonatkozó miniszteri utasításban megszabott ésszerű keretek közé való szóritásáUoz. A szükséges módszorok egyértelmű alkalmazása és vitatott tanulmányi problémák közös nevezőre való helyezése érdekében i960,november 17*-én a dékán elvtárs oktatói ankétet tartott a társadalmi szervek képviselőinek részvételével. Sajnos tanszékvezetőink 5o %-a ezen nem vett részt. Ennek tulajdonítható az a tény,hogy nem minden esetben történt meg tapasztalataink szerint az ankétot követő dékáni határozatok és utasítások következetos végrehajtása. Az első lépcső a félévi aláirások megszerzésének, illetve megtagadásának felmérése volt. Négy tanszék elismerte minden hallgató félévét. Volt olyan tapasztalat, hogy az aláirást pótboszámolóhoz kötötte a tanszék anélkül, hogy ezt jelentette volna és eszel dékáni engedély nélkül lehetőséget adott olyan hallgatónak az aláírás megszerzésére, akinek több tanszék tagadta meg az aláirást. A tanszéki jelentéseket az évfolyamok KISZ titkárai részvételével megvitatva tettünk javaslatot 12 hallgató vizsgára' bócsátásáfa vonatkozóan. így került sor ogy I.évfolyamos hallgató kizárására ós egy V.évfolyamos hallgató félév ismétlésre való utasítására. . A vizsgaidőszak szabályozására és a vizsgaszabályzat ogyértolmü alkalmazására vonatkozó dékáni utasítást i960.december 7*-én a tanszékek megkapták# A dékáni engedéllyel vizsgárabocsátott hallgatók mindegyikével személyesen beszéltünk, Erre annál is inkább szükség volt, mert a III.és IV.évfolyamok közvéleménye határozott intézkedéseket kér azokkal szemben,akik -összhallgatóink mindegy 1 ?5~a -demoralizálják hallgatótársaikat és visszaélnek az egyetem által nyújtott lohe tőségükkel* Ezeket a hallgatókat figyelmesei kisérjük. Nagyobb részénél megállapítható, hogy megszívlelte az utolsó lehetőséget ós becsületesen igyekszik vizsgakötelezettségeinek eleget tenni. Febíuáf 28.-án, illetve március 4.-én az utóvizsgaidőszak lezárul /az V.évfolyamon III*l8„-án/. ./.