Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1960-1961
1961. február 27.
J_e_g_2_z_5_k_Ö_n_i7__v Készült az Agrártadó mányi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karán (Budapest, XI. Villányi at 29. sz.J 1961. február 27-én tartott rendes kari ülésén. Jelen vannak: jelenléti iv szerint. Várad! János dékán az ülést megnyitja, üdvözli az ülésen megjelent Cselőtei László elvtársat, a Mezőgazdaság Tudományi Kar dékánját. - Tudomására hozza az ülés résztvevőinek, hogy dr. Lehoczky László és dr. Ti_ hold Vilmos, valamint dr. Pogácsás György elvtársak kimentették távolmaradásukat, betegség, ille^ tőleg hivatalos elfoglaltságuk indokolásával. A jegyzőkönyv vezetésére felkéri Szűcs Sándort, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig Szendrői Pált. és dr. Beer Györgyöt. Ezután felkéri Szűcs Sándor elvtársat, ismertesse az 1. napirendi pont anyagát. 1.) Beszámoló az elmúlt félév tanulmányi eredményeiről. Szűcs Sándor'elvtárs beszámolójában ismerteti az utóvizsgák lefolyását és az elmaradt utóvizsgák számát évfolyamonként . Ezek szerint az I. évfolyamon 17, a II. évfolyamon 11, a III. évfolyamon 15, a IV. évfolyamon 32, az V. évfolyamon 47 utóvizsga hiányzik még a fenti napon. Az I., II. és III. évfolyamon a határidő m'r lejért, a IV. évfolyamon március 4, az V. évfolyamon március 18. a határidő. A tárgyankénti megoszlást ismertetve kiderül, hogy összesen lo a kettőnél több tárgyból elmaradtak s z ána. Beer György a jelentéssel kapcsolatban kifogásolja, hogy a jelentésnek az a pontja, mely a potbeszámolőkról adandó jelentés tételt ismerteti, nem elég világos és igy félreértésre adhat okot. Vargha György a 2.) pontban közölt aláírás megtagadással kapcsolatban szól hozzá a jelentéshez. Közli, hogy a Tanszéke megtagadja az aláírást, ha a hallgatók az előirt feladatokat nem teljesítették. Felteszi a kérdést, hogy amennyiben már közölte a hallgatókkal, hogy az aláírást a fenti okból megtagadja, de a hiányzó feladatokat utána pótlólag benyújtják, az aláírást megadhatja-e a Tanszék. J’AraUi János a beszámoló alapján az utóvizsgák számával kapcsolatban megállapítja, hogy azok csökkenő tendenciát mutatnak ás remélhető, hogy az utóvizsgáknak az u- tőbbi években tapasztalt nagy száma az uj tantervvel kapcsolatban csökkenni fog és megoldható lesz, hogy az utóvizsga időszak után nem lesznek már vizsgák. 32