Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1960-1961
1961. február 27.
2 Leszögezi, hogy a vizsgákon a tétellapok alkalmazása kötelező. Ha valamilyen szempontból egyes tárgyaknál ettől el akarnak kérni, annak engedélyezését külön kérjék. A tárgyak előadói vizsgáztathatnak az általuk előadott tárgyból, de a tanszéken folyó vizsgákért minden esetben a tanszékvezető felelős. Ha a tanszékvezetőn vagy az előadón kivül más vizsgáztatása válik szükségessé, arra minden esetben külön, személyre szóló engedélyt kell kérni. Az aláirásokkal kapcsolatban megállapítja, hogy a megtagadott aláirás megadását - amennyiben az elmaradt feladatot a hallgató pótolta - kérvényezni kell, aminek alapján megkapja az aláirást. Vargha György javasolja, hogy az utóvizsgák időpontjául^ kössék a hallgatók szabad idejéhez, illetvéyhögy csak olyan időpontban lehessen viszgáztatni, amikor a hallgatóknak nincs előadásuk. Hej tő Magda hozzászólásában szintén az utóvizsgák időpontjával foglalkozott. - Szóvá tette egyes hallgatók nem megfelelő magatartását és különösen a hiányzások igazolásánál tanúsított demoralizáló eljárásukat (Halász Péter}. Javasolja, hogy az uj tanév megkezdését csak azoknak a hallgatóknak kellene engedélyezni, akiknek őszre a tavaszi félévük le van zárva. Halupa Béla kifogásolja a jelentésnek kissé negativ voltát. Szerinte az elmúlt félév tanulmányi eredményében sok pozitívum is volt, mig a jelentés inkább csak negatívumokat ismertet. Megállapítja, hogy a nem megfelelő magatartási tanúsító hallgatók kizárása a hallgatók körében általában megelégedést vált ki. Szerinte a nem megfelelő magatartásu hallgatókat el kell távolítani, mert ezeknek a rehabilitálása a nemrégen történt esetben is bizonyos megdöbbenést váltott ki. A KISZ-nek ebben a törekvésében segítséget kell nyújtani, valamint úgy a KISZ-nek, mint a kollégiumnak a hallgatók ellenőrzését célzó munkáját~a tanszékeknek segiteniők kell. - Az utóvizsgák időpontjával kapcsolatban az az észrevétele, hogy olyankor ne legyen utó• vizsga, amikor a hallgatóknak órájuk van. Pajor L&jos tájékoztatja a Tanácsülést arról, hogy a nagyszámú utóvizsgát a nyelveknél az okozza, hogy a második nj^elvnél nincs kötelező óralátogatás, de vizsga letétele kötelező. Ennélfogva könnyen elmaradnak az órákról, de a mulasztást az anyag egyedül való tanulásával nem tudják pótolni. Amennyiben az óralátogatás kötelező lenne, lénj^egesen csökkenne az utóvizsgák száma. "áradj János dékán^ megállapít ja , hogy ez a felfogás csak valami félreértés alapján alakulhatott igy ki, mert az óralátogatás a nyelvvizsga letételéig kötelező, csupán a vizsga letétele után nincs kötelező óra- látogatás. 33