Mezőgazdasági Gépészmérnöki Főiskola tanácsának jegyzőkönyvei, 1954-1955
1955. május 26.
- 4 Farkasa Imre; az igazgatóval szénben szeretne ellenjávaslatot tenni. Váltó’ zratlenul egyetért Erdei elvtárssal abban, hogy lesznek gépek, amelyeket nem fognak ismertetni á3 nagyon háyesnek tartja, hogy olyan gépeket és berendezéseket, amelyeket ma már nem gyártanak, de a gyakorlatban lehet találni, éneit ■ lopédikusan ismertessék. Teljesen egyetért azzal, hogy mit kell látni az élte - lános és leiró géptanban. Továbbra is azt tartja, hogy szükségtelen ebból gye > korlatot végezni, mert a technikai minimum lesz a gyakorlat. A számolástól ve eltiltást nem úgy értelmezte, hogy egy hutásfokot ne számítson a hallgató. Véleménye szerint leirógéptanra kell 4 óra, a 9. vágj lo. félévben bőven van idő mindazokat a gépeket^ megismerni, amelyeket aodig nem ismertek. Javaslatot tesz, hogy a géprajz foglalja magába a szabadkézi rg zotfí az ábrázoló geometriát. A felszabaduló két órából az egyiket adjuk hozzá a géprajzhoz, amel legyen 4 óra ábrázoló geometria és 3 éra géprajz, f'főrát pedig javasol a felsőbb matematikához csapni, mert szükség van arra, jio^v <első f élév folyamán a hallgatókat minél alaposabban meg tudjuk tanitanxvSzavazást kár, hogy a leix.i géptan'4 óra legyen^ahogy a 9. vagy lo félévben legyen valamilyen géptan. További javaslata, hogy az általános géptanból az egyik órát a géprajz, a másikat a felaőbb matematika tantárgy kapja. Jánosi áoltán: szerinte gyakorlat nélkül nem képzelhető el a tárgy oktatása. Váradi János: szerinte Farkass Imre javaslata'azt jelentené, hogy a matematika óraszZmh heti 9 óra az első félévben. A géprajz óraszámának emelésével nem tud egyetérteni. Felteszi szavazásra a kérdést. Egyik, ho^y általános gép tan 6 óra, ezzel nem változik az órarend. A másik megoldás 4 óra leirógéptan és egy-egy órát megkap a géprajz és a matematika. A lo. félévben legyen valamilyen tárgy. Be.itő feagda: és Balatoni Antalné elvtársnők hozzászólása után váradi elvtár ismét fel teszi a kérdést. A szavazás eredmér\ye: farkass elvtárs véleményét támogatja 9 igen szavazás. A kiadott javaslat mellett szavazott 5 igen. A tanács a Farkass-féle j^ódositást szavazta meg, ami szerint Általános géptan heti 4 óra lesz Leirőgéptan cimmel. Azonkivül a Géprajz és a Matematika óraszáma 1-1 órával emelkedik, a 9. félévben pedig beiktatunk egy tárgyat, 'amelyre később visszatér a tanács. Várad János: a Géprajz c. tantáVgy óraszámának megállapításához kér hozza-szólást. Lehoczky László: ismerteti nagy vonalakban az oktatási anyag felosztását. Májd~megjegyzi, hogy J óra gyakorlat annyit jelent, mint konzultáció. Elvi kérdést ter>z fel, hogy lehet-e a hallgatónak otthon is rajzolnia. A Géprajz ' 7 óráját 4+3•órában javasolja megállapítani. A 2. féléven 4+3+1 az órámeg- oszlás. Ehhez kapcsolódik a tűrése* ás illesztések c. tárgy. A 2. félév végén odáig kell a Géprajz c. tárgyban eljutni, hogy a tűrések és illesztések tárgy hoz hozzá lehessen kezdeni. .* Váradi János: Lehoczky elvtárssal egyetért. Kun István: javasolja, hogy itt kell a szabadkézi rajz oktatását is bevezetn Váradi János; nem lát módot arra, hogy az óraszámot a szabadkézi rajz érdeké- ben emelni lehessen, legfeljebb mint fakultativ tárgyat lehetne beiktatni. Megállapítja, hogy a Géprajz óraszámát a tanács elfogadja. Áttér a Kémia c. tárgyra. Szekeres László: elfogadja a megállapított óraszámot, csupán azt kéri, hogy a gyakorlati óraszámok terhére előadási órát állíthassanak be. Következő tárgy a Felső matematika, 281-297-re emelkedett óraszámmal.