Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - II. Magyarország árvízvédelmi rendszere
kulásáig. A Hevesi Társulat a Tisza-balparton csupán egy még a XVIII. században épített töltést talált, Szalók—Bura között a Mirhó-fokot lezáró, már akkor részletes terv szerint épített 1,2 km hosszúságú, de igen jelentős nagyságú területet védő Mirhó-gátat. Az 1855-ös árvíznél Szalók—Ti- szabő között 17,5 km, Szakálos—Szajol között 21 km, az 1876-os árvíznél pedig már 87 km töltést találunk a vonalon. A töltéseket kezdetben az 1830-as NV-hez 0,95 m-es magassági biztonsággal 3,8 m-es koronával, 1 : 2—1- : 1,5 rézsűkkel építették. Az árvízszintek emelkedésével magasították azokat, bekötéseiket meghosszabbították; az 1876-os, majd az 1879- es árvíz után 1 m-es magassági biztonságot, 3 m-es koronát, 1 : 3—1 : 2-es rézsűket, NV alatt 1 m-re 4 m-es koronájú padkákat építettek ki. A Középtiszai Társulat megalakulásakor 89 km hosszúságú töltést vett át az elődöktől. Az 1888-as NV után Örvény, Bura. Roff és Szajol községek előtt 4 km-rel, Tiszabő—Fegyvernek között pedig 8,4 km-rel hosszabbították meg a vonalat, az NV-hez végig 1 m-es magassági biztonságot építettek ki. Az erős hullámverésnek kitett 16 km szakaszon a rézsűt cementhabarcsba rakott téglával burkolták. A burkolt szakaszokon 6 m-es koronát, víz felől 1 : 1-es, mentett oldalon 1 : 1,5 rézsűket, egyébként 4 m-es koronát, 1 : 3— 1 : 2-es rézsűket építettek, NV alatt 1 m-re, 4 m széles padkával, magasabb töltéseknél 2,50 m-re újabb 3 m-es koronájú padkával. Végül az 1930- as, 40-es években Tiszaroff feletti szakaszon az 1919-es, az alatt az 1932-es NV-hez 1,5 m-es magassági biztonságot építettek ki, 4 m-es, a burkolt szakaszon 6 m-es koronával, 1 : 3—1 : 2-es, illetve 1 : 1—1 : 2-es rézsűkkel, az NV szintjében 4 m-es, az alatt 2,50 m-re újabb 4 m-es koronájú padkával. A védvonal menti átvágások kifejlődése után a kanyarok lezárásával, azok töltéseinek feladásával, helyettük az új medret követő töltések megépítésével a jobb vonalozás mellett a töltések hossza mintegy 20 km-rel rövidült. Igen jelentős változást jelentett a Tiszabura—Fegyvernek—Szakálos közötti 3-as kanyar 1919-es árvíz utáni lezárása, és az új mederrel párhuzamos töltések megépítése. Az 50-es és 60-as években a téglaburkolatot mintegy 5 km összhosszúságon elbontották, helyette 1 : 3-as földrézsűt alakítottak ki. Egyébként a 40-es évek óta a töltéseken jelentős változás nem volt. A védvonal felső 31 km-es szakaszán az árvízvédelmi töltés a 70-es évek elején megépült Kiskörei Vízlépcső főműveinek kiépítése után tározótöltés is lesz, ennek megfelelően építik ki. A tiszai védvonaltól teljesen függetlenül és némi késéssel fejlődött az ártér keleti és déli védvonala. A keleti határát képező Hortobágy—Berety- tyó-főcsatorna jobb parti töltését a Hortobágy—Berettyóvidéki Belvízszabályozó Társulat építette és fejlesztette, déli határán a Hármas-Körös jobb parti töltését a főcsatorna torkolata és Kungyalu között — 29 km-es szakaszon — a 90-es évek közepén alakult Mezőtúr—Mesterszállási Ármentesítő Társulat építette ki az 1895-ös árvizet követő három évben. A társulat a községektől és közbirtokosságoktól átvett, nagyobbrészt a Körös kanyarjait követő gátakat feladta s a már akkor átvágásokkal rendezett Hármas- Körös jobb partján a bal parti töltéstől 600 m-re az „új medret” követve építette ki töltését a jelenlegi vonalon 28,5 km hosszon. A töltést az 1885- ös NV-hez 1 m-es magassági biztonsággal, 4 m-es koronával, 1 : 3—1 : 2-es 144
