Szolnok Megyei Néplap, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1967-08-03 / 181. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. augusztus S. Két országos ejtőernyős csúcs A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság őszifordulójának sorsolása Üjabb két ejtőernyős csúcsot értek el az MHS szolnoki repülő klubjának versenyzői. Kihasználva az eszményi, szélcsendes ugróidőt, több versenyt tartanak, ezek nagyszerű eredményeket hoznak. A szandaszöllősi sportrepülőtéren kedden megtartott két versenyen, a 2000 méteres kombinált célba- ugrásban és az 1000 méteres azonnali nyitásos ugrásban új országos csúcs született. A megyei kézilabda bajnokság őszi, második fordulójára került sor vasárnap. Az eddig lejátszott hét forduló bizonyítja, hogy jól használták ki a csapatok a nyári szünetet. A nagy hőség ellenére a játékosok jól bírták erővel a mérkőzések iramát és különösen az élmezőny csapatai nyújtottak többet, mint a tavaszi fordulóban. A forduló rangadóját a női mezőny két éllovasa, a VÍZIG és a Rákóczifal- va vívta. A jól kombináló és év eleje óta sokat javuló VÍZIG megérdemelten tartotta otthon az első helyet biztosító két pontot. A férfiaknál meglepetés a Tiszaföldvári Tsz imponáló, biztos győzelme a jó játékerőt képviselő Kunszentmártoni VM ellen. A férfi B-csoportban a Túrkeve egyre javuló játéka örvendetes, amit bizonyít az élmezőnyhöz tartozó Vásárhelyi SE felett aratott győzelme. EREDMÉNYEK Nők: Szó. VÍZIG—RáKétezer méteren a Juhász József, Hüse Károly, Preising Konrad és Kovács Sándor összetételű csapat 6,32 méterről 2,47 méterre, ezer méteren a Hüse Károly, Kovács Sándor, László Géza, Szűcs László és Preising Konrad összetételű együttes 3,17 méterről 1,96 méterre javította az országos csúcsot. A régi rekordot is a szolnoki re- pülőklub tartotta. kóczifalva 5:3, Tm. Mg. Tech.—Alattyán 17:5, Cibakháza—Mezőtúri AFC 15:5, Alattyán—Szolnoki VÍZIG 2:8, Rákóczifalva— Öcsödi Tsz 12:11. Férfi. A-csoport: Martfű II—Öcsöd; G. 24:26, Szó. VÍZIG—Rákóczifalva 30:10, Tm. Mg. Techn.— Alattyán 18:18. Cibakháza —Mezőtúri AFC 15:14, T- földvári Tsz—Kunszentmártoni VM 27:14. B-csoport: Tiszapüspöki —Szó. Vegyiművek 15:20, Szó. Traktor—Szó. ITSK 25:20, Szó. MÁV—Zagyva- rékas 43:10, Túrkevei ÁG —Vásárhelyi SE 19:17, Kilián SE II—Jb. Lehel 19:12. A bajnokság állása B-csoport 1. Szó.MÁV 13 13 0 0 371-167 26 2. Szo.Vegyi 13 9 1 3 246:156 19 3. Vásárh. 13 9 1 3 288:194 19 4. Szabó SE 13 715 207 176 15 5. Szó.ITSK 13 7 1 5 210:242 15 6. Szó. Tr. 13 616 170:194 13 7. Túrkeve 13 607 2°0:209 12 8. Kilián n. 13 526 196:176 12 9. Szajol 13 4 1 8 147:248 9 10. Jb.Lehel 13 3 0 10 141:186 6 11. T-püsp. 13 229 156-216 6 12. Z-rékas 13 2 0 11 117:315 4 I. forduló, vm. 6: Jászfényszaru—Szó. Gépjavító, Jaszai- sószentgyörgy—Tiszafüred, Cibakháza— Auádszalók, Rózsa F. SE—Tiszasüly, Zagyvarékas— Kunszentmártoni Sp., Tószeg- Szászberek, Kengyel—Jászki- sér, Tiszaroff—Szajol, Fegyvernek—J ászladány. II. forduló, VIII. 13: Abádszalók—Rózsa F. SE, Tiszafüred—Cibakháza, Szó. Gépjavító— Jászalsószentgyörgy, Jász- ladány—Jászfény szaru, Szajol—Fegyvernek, Jászkisér—Tiszaroff, Szászberek—Kengyel, Kunszentmártoni Sp.—Tószeg, Tiszasüly—Zagyvarékas. III. forduló, Vili. 20: Jászfény szaru—Jászalsószentgyörgy, Cibakháza—Szó. Gépjavító, Rózsa F. SE—Tiszafüred, Zagyvarékas—Abádszalók. Tószeg— Tiszasüly, Kengyel—Kunszentmártoni Sp., Tiszaroff—Szászberek, Fegyvernek—Jászkisér, J ászladány—Száj ol. IV. forduló, vm. 27: Szó. Gépjavító— Rózsa F. SE, Jászalsószentgyörgy — Cibakháza, Szajol—Jászfényszaru, Jászkisér—Jászladány, Szászberek- Fegyvernek, Kunszentmártoni Sp.—Tiszaroff, Tiszasüly—Kengyel, Abádszalók—Tószeg, Tiszafüred—Zagyvarékas. V. forduló, IX. 3: Jászfényszaru—Cibakháza, Rózsa F. SE —Jászalsószentgyörgy, Zagyvarékas—Szó. Gépjavító, Tószeg —Tiszafüred, Kengyel—Abádszalók, Fegyvernek—Kunszentmártoni Sp., Jászladány—Szászberek, Szajol—Jászkisér, Tiszaroff—Tiszasüly. VI. forduló, IX. 10: Cibakháza—Rózsa F. SE, Jászkisér —Jászfényszaru, Szászberek— Szajol, Kunszentmártoni Sp.— Jászladány, Tiszasüly—Fegyvernek, Abádszalók—Tiszaroff, Tiszafüred—Kengyel, Szó. Gépjavító-Tószeg, Jászalsószentgyörgy—Zagyvarékas. Vn. forduló, IX. 17: Jászfényszaru—Rózsa F. SE, Zagyvarékas— Cibákhaza, Tószeg— Jászalsószentgyörgy, Kengyel- Szó. Gépjavító, Tiszaroff—Tiszafüred, Fegyvernek—Abádszalók, Jászladány—Tiszasüly. Szajol—Kunszentmártoni Sp., Jászkisér—Szászberek. vm. forduló, IX. 24: Kunszentmártoni Sp. — Jászkisér, Tiézasüly—Szajol, Abádszalók— Jászladány, Tiszafüred—Fegyvernek. Szó. Gépjavító—Tiszaroff, Jászalsószentgyörgy—Kengyel, Cibakháza—Tószeg, Rózsa F. SE—Zagyvarékas, Szászberek—Jászfényszaru. IX. forduló, X. 1: Tószeg- Rózsa F. SE. Kengyel—Cibakháza, Tiszaroff—Jászalsószentgyörgy, Fegyvernek—Szó. Gépjavító, Jászladány—Tiszafüred, Szajol—Abádszalók, Jászkisér— Tiszasüly, Szászberek—Kunszentmártoni Sp. Zagyvarékas —Jászfényszaru. X. forduló, X. 8: Jászfényszaru—Kunszen márioni Spart., Tiszasüly—Sászberek, Abádszalók—Jászkisér, Tiszafüred—Szajol, Szó. Gépjavító—Jászladány, Jászalsószentgyörgy— Fegyvernek, Cibakháza—Tisza: roff, Rózsa F. SE—Kengyel, Zagyvarékas—Tószeg. IX. forduló, X. 15: Tiszaroff —Rózsa F. SE, Fegyvernek— Cibakháza, Jászladány—Jászalsószentgyörgy, Szajol—Szolnoki Gépjavító, Jászkisér— Tiszafüred, Szászberek—Abádszalók, Kunszentmártoni Sp.— Tiszasüly, ' Tószeg—Jászfényszaru, Kengyel—Zagyvarékas. XII. forduló, X. 22: Jászfényszaru—Tiszasüly, Abádszalók—Kunszentmártoni Sp., Tiszafüred—Szászberek, Szolnoki Gépjavító—Jászkisér, Jászalsószentgyörgy—Szajol, Cibakháza—Jászladány, Rózsa F. SE— Fegyvernek, Zagyvarékas—Tiszaroff, Tószeg—Kengyel. xm. forduló, X. 29: Jászladány—Rózsa F. SE, Szajol— Cibakháza, Jászkisér—Jászalsószentgyörgy, Szászberek—Szó. Gépjavító, Kunszentmártoni Sp.—Tiszafüred, Tiszasüly— Abádszalók, Kengyel—Jászfényszaru, Tiszaroff—Tószeg, Fegyvernek—Zagyvarékas. XIV. forduló, XI. 5: Jászfényszaru—Abádszalók, Tiszafüred—Tiszasüly, Szó. Gépjavító-Kunszentmártoni Sp., Jászalsószentgyörgy — Szászberek. Cibakháza—Jászkisér, Róz<a F. SE—Szajol, Zagyvarékas—Jászladány, Tószeg—Fegyvernek, Kengyel—Tiszaroff. XV. forduló. XT. 12* Jászkisér—Rózsa F. SE, Szászberek— Cibakháza, Kunszentmártoni Sp.—Jászalsószentgyörgy, Tiszasüly—Szó. Gépjavító, Abádszalók—Tiszafüred, Tiszaroff— Jászfényszaru, Fegyvernek— Kengyel. Jászladány—Tószeg; Szalol—Zagyvarékas. XVI. forduló. XI. 19: Jászfényszaru—Tiszafüred. Szolnoki Gépjavító—Abádszalók. Jászalsószentgyörgy—Tiszasüly, Cibakháza—Kunszentmártoni Sn.. Rózsa F. SE—Szászberek. Zagyvarékas—Jászkisér, Tószeg— Szajol. Kengyel—Jászladány. Ti s 7s roff-^-Fegy vern ck. XVTT. forduló. XI. 26: Kunszentmártoni Sp.—Rózsa F. SE. Tiszasüly — Cibakháza, Abádszalók — Jászalsószentgyörgy, Tiszafüred—Szó. Gépjavító, Fegyvernek—Jászfénv- szaru. Jászladány—Tiszaroff. Szalol—Kengyel. Jászkisér—Tószeg, Szászberek—Zagyvarékas. Hegyei kézilabda bajnokság Nyári Kupa Szó. MTE—Kisterenye 2:1 (1:0) MTE sporttelep, — 400, v.: Soós I. MTE: Nagy P. — Papp II. Sári, Papp 1., Molnár, Pál. Palla, Sebők, Pallai, Nagy F.. , Kolláth. Edző: Tóvízi István. A nagy hőségben közepes iramú és színvonalú mérkőzést vívott a két csapat. A technikai fölényben lévő MTE főleg az első félidőben játszott jobban. A Kisterenye védekezésre rendezkedett be és előre vágott labdákkal igyekezett támadásokat vezetni, kevés eredménnyel. I Góllövő: NagyF. (2). ill. Kaszás. Jó: Papp I.. Sári, Pál. Nagy F., ill. Létrái, Juhász, Kovács II. P. MNK mérkőzések Salgótarján—Ű. Dózsa 3:2, Gy6r—Ferencváros 3:2. A november 7-1 döntőt a Salgótarján vívja Győr csapatával. RÖ VI DEN Augusztus 4 és 6 között az NDK-ban nemzetközi ftégyestornán vesz részt a. magyar ifjúsági vízilabda válogatott. A magyar együttesben helyet kapott Ve- zsenyi Péter is, a Szolnoki Dózsa játékosa * Karakast, az SZMTE játékosát a III. kér. elleni mérkőzés utolsó percében kiállították. A fegyelmi bizottság a balszélsőt három soronkövetkező mérkőzéstől eltiltotta. Még szerencse, hogy az eltiltás csak a Nyári Kupára vonatkozik! ☆ Gondban a Szabó Lajos SE labdarúgó csapata. Árvái, a Hódmezővásárhely elleni MNK mérkőzésen bokarepedést szenvedett, szombaton gipszbe tették a lábát, előreláthatóan egy hónapig nem játszhat. Bene Györgyöt felvették a debreceni egyetemre, a DEAC játékosa lesz, az őszszel távozik csapatától. Öröm, hogy jól sikerült a gyopárosi edzőtábor, különösen a támadósor játéka volt biztató, a környékbeli csapatokkal edzőmérkőzést játszottak. b A sportszerűségi verseny állása a kunszentmártoni járási labdarúgó bajnokságban: l. Cibakháza II., 0 pont levonás. 2—4. K.-mártoni Állami Gazdaság, Öcsöd, Homok 1, 5. Tiszaug 3, 6-9. Csépa, Tiszasas, Szelevény, Mesterszállás 4, 10. Kungyalu 5 pont levonás. SZEPTEMBER t-VEL INDULÖ CUKORGYÁRTÁSI időszakra 18—60 éves férfi segédmunkásokat felvesz a Szolnoki Cukorgyár. Kereseti lehetőség: 1700—2500— Ft-ig, három műszakos váltásos, folyamatos munkabeosztás mellett Ebédet, vacsorát és munkásszállást térítés ellenében biztosítunk. .Jelentkezni lehet személyesen a cukorgyár munkaügyi csoportjánál, munkanapokon, 7—15 óráig, vágj’ levélben. Á megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság tavaszi végeredménye 1. Tószeg 17 12 2 3 33:15 26 2 C-háza 17 9 4 4 39:20 22 3. Z-rékas 17 8 6 3 32-23 22 4. Km. Sp. 17 9 2 6 26:17 20 5. Gépjavító 17 7 6 4 22:24 20 6. Szászber. 17 8 3 6 27:22 19 7. J-ladány 17 6 7 4 34:28 19 8. J-fénysz. 17 9 1 7 39-33 19 9. T-füred 17 7 3 7 34:30 17 10. Jászkisér 17 6 5 6 29:26 17 11. Abádsz. 17 5 7 5 19:24 17 12 J-alsógy. 17 6 4 7 36’21 16 13. Fegyvern. 17 6 3 8 31:36 15 14. Tiszaroff 17 4 7 6 24-28 15 15 Kengyel 17 5 3 9 24:30 13 16 Rózsa SE 17 5 2 10 21:37 12 17. Szajol 17 3 6 8 20:36 12 18. T-süly 17 — 5 12 9:49 5 A Jászfényszaru—Rózsa F. elmaradt mérkőzés eredménj’e 0:0 gólaránnyal 2 pont Jászfényszaru javára igazolva. Az ifjúsági bajnokság végeredménye 1. J-ladány 16 12 2 2 4912 26 2. Km. Sp. 16 11 1 4 32:21 23 3. Gépjavító 16 7 7 2 35:21 21 4. T-füred 16 8 4 4 47:28 20 5. Tószeg 16 7 5 4 40:25 19 6. Fegyvern. 16 8 2 6 29-27 18 7. Kengyel 16 8 2 6 36:41 18 8. Tiszasüly 16 8 1 7 39:35 17 9. Szajol 16 7 3 6 29:31 17 10. Jászkisér 16 7 2 7 34:26 16 11. Cibakh. 16 7 2 7 35-29 16 12. Z-rékas 16 6 4 6 30:31 16 13. J-fénysz. 16 6 1 9 39:43 13 14. Szászber. 16 4 4 8 24:34 12 15. J-alsógy. 16 4 2 10 32:40 10 16. Tiszaroff 16 2 2 12 16-70 6 17. Abádszal. 16 1 2 13 8:42 4 A megyei Építőanyagipari Vállalat törökszentmiklósi üvegtec hnikai üzemébe órelisétjizeif, kalonaviselt fialalokai iskoláz be IPART TANULÓNAK 1967. szeptember 1-ével. Tanulmányi idő: 2 év. A tanulók az iskola elvégzése után üvegműves (üvegtechnikus) szakmunkás bizonyítványt kapnak. Jelentkezni lehet: Üvegtechnikai Üzem Törökszentmiklós, Táncsics M u. 18. Megyei Építőanyagipari Vállalat Szolnok, Arany J .u. 2. sz. Jelentkezési határidő: 1967. aug. 10. Szolnoki Tempó Ksz vállalja a lakosság részére — hozott anyagból — 32 alabbi munkák végzését: lakatos javítás és hegesztés. esztergályos munka. kerékpár javítás Szolnok. Jászkürt u. 9. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A VÖRÖS CSILLAG Ruházati Ktsz Szolnok, Verseghy u. 3. perfekt gyors- és gépírót keres szept. l-i belépéssel. SZOLNOKI Sütőipari Vállalat fiú ipari tanulót szerződtet. — Szerződtetési feltétel minimum 3-as átlag eredmény. Jelentkezés: Szolnok, Pólya T. u. 5. A SZOLNOK megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat központi karbantartó üzeme külszolgá- latos munkakörbe asztalos, lakatos és mázoló . szakmunkásokat vesz fel. Fizetés megegyezés szerint. — Jelentkezés: Törökszentmiklós, Bethlen Gábor utca 45—49. Javítóműhely. A SZOLNOK megyei Tanács Építő és Szerelőipari Vállalata Szolnok, Dózsa Gy. út 5. szám az alábbi munkakörökbe azonnali belépéssel dolgozókat vesz fel: kőműves, épületlakatos, épületbádogos, tetőfedő-szigetelő, vasbetonszerelő, szobafestu-mázo- ló szakmunkásokat, kubikos brigádokat, gépkocsira rakodókat, burkolók és vasbetonszerelők mellé kiszolgáló segédmunkásokat Jelentkezni fenti cím alatt kell. RAKTÁROST keres a jászberényi építés- vezetőségre a Debreceni Közúti Üzemi Vállalat. Jelentkezés: Jászberény, Liget u. 13 sz. alatt. GÉPIPARI technikumi végzettséggel 7 éves oktatási és szakmai gyakorlattal rendelkezem, gépészképző szakiskolán dolgozom. — Családi okokból szeretnék ■állást változtatni géncsoport vezetői, fő- gépészi vagy szakiskolába oktatási beosztásba — Szolnok, vagy . környékére. — Lakás szükséges. — Ajánlatot Kisújszállás. Rézműves út 4-be kérek. __________ A KARCAGI Kísérleti gazdaság gépi fejésben jártas tehenészeket és gyakorlattal rendelkező tehenész brigádvezetőt keres- Jelentke- zés írásban._________ A SZOLNOKI Járműjavító Üzemi Vállalat asztalos (bognár) szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat kere9 azonnali felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Szolnok. A SZOLNOK megyei Víz- és Csatornamű Vállalat üzemmérnöki beosztásba gépészmérnököt keres azonnali belépésre. MEGYEI Rendelőintézet (Szolnok, Hősök tere 2—4) november 1-re házfelügyelőt keres szolnoki cserelakással. Érdeklődni lehet az Intézet gazdasági vezetőjénél. MEZŐGAZDASÁGI technikust vagy vegyésztechnikust alkalmaz szeptember l-től az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézet Talajtani Osztálya Mezőtúr, Kossuth L. u. 38. — Jelentkezés írásban. DUTRA forgó-rakodóra gépjárművezetői képesítéssel rendelkező vezetőt felveszünk jászberényi telephellyel. Jelentkezni lehet Szolnok, TüZÉP Vállalat, — Kossuth tér L Irodaház. INGATLAN ÜJ családi ház beköltözhetően eladó. Szolnok, Gém u. 12. Szandaszöllősön — 1178 négyszögöl házhelynek is alkalmas föld eladó. Érdeklődni: Szolnok, Keskeny János u. 6. — Özv. Hegedűs Jó- zsefné. HÁZ eladó sürgősen ! Tiszaföldvár legjobb helyén kőúthoz közel. Artézi kút, villany van, azonnal beköltözhető. — öcsödi út 9 sz. Beköltözhető családi ház 1168 négyszögöl gyümölcsössel eladó. Szandaszöllős, Rákóczi út l3. KÉTSZOBÁS ház beköltözhetően eladó. Szolnok. Vöröshadsereg út 17. sz. KISFALUDY u. 23. sz. alatt két szoba fürdőszobás ház beköltözhetően eladó. Szolnok, Kisfaludy u. 23. SZOBA konyhás tanya beköltözhetően eladó. Szolnok, Ugar 70/3. ELADÓ 600 négy-* szögöl szőlő gyümölcsös Alcsiszigeten. — Érdeklődni: Ecseki Ferenc, Szolnok, Al- csi 6,6. Szandaszöllősön — 1200 négyszögöl gyümölcsös eladó. Érdeklődés: Vörösmező út 35. TSZ-ek! Vállalatok Figyelem! Balaton- lellén vízparthoz 150 m-re fekvő telkemet felajánlom üdültetés céljára épület ráépítéssel. „Megegyezés” jeligére a Siófoki Magyar Hirdetőbe. —Ok SZOBA konyhás 2.5 házrész udvarral, értékes melléképületekkel, garázzsal 90 ezer Ft-ért eladó. — Szolnok, Vöröshadsereg út 23. (Korház melletti sarok.) ÜJ állapodban lévő fekete Danuvia eladó. Szolnok, Vörös- csillag út 13 épület, HL lépcsőház, Fülöp. 175-03 Czezeta motor eladó. Szolnok, Nyár u. 2. Moszkvics 403-as eladó. Szentes, Felszabadulás u. TÜZÉP telep. MEGVÉTELRE keresek 1200-as Skodát megegyezéssel, Trabant Combit adok. Cserkeszöllő, Beton út 24. 407-es Moszkvics ga- razsírozott első kézből kitűnő állapotban eladó. — Nagy motort beszámítok. Érdeklődni szombat, vasárnap. Dr. Rucz, Bucsa. DANUVIA motorke* rékpár sürgősen eladó. Szolnok, Óvoda u. 9. sz. 175-ös teljesen felújított Husgwarna — sürgősen eladó. Kismotort beszámítok. Szolnok, Vasgereben u. 28. 15 órától. JÓ állapotban lévő 52-es Opel-Olympia olcsó áron eladó. — Jászkisér, Nagykörút 12. TATRAPLAN személygépkocsi felújított motorral építkezés miatt 16 000 Ft-ért sürgősen eladó. Szolnok, Orgona u. 23. EGYÉB KERESEM, aki idős beteg eltartását vállalná „vidék előnyben” jeligére a szolnoki hirdetőbe. BAZASSAG 58 ÉVES kisiparos kis járási hibával házasság céljából megismerkedne — nyugdíjas özvegyasz- szonnyal, 58 éve* korig — aki otthonába menne. „Rossz egyedül” jeligére a kisújszállási hirdetőbe. SZOLNOKI AGROKER VÁLLALAT raktárról azonnal szállít 50 1-es, 200 1-es üzentem i/ettjos hordókaf valamint víztároláshoz alkalmas 185 1-es per mellé far fáiij okai Tranzisztoré^ hálózati MAGNETOFONOK B - 41 típus : 1 8 ebessegít 2 sávos B- 42 típus • 1 sebességű 4 sávos B • ♦ típus 3 sebességi 4 sávos il i i jai •TESLA* HÍRADÁSTECHNIKAI TRÖSZT TERMEKEI A VILÁGSZÍNVONALON őr-szerű, megbízható, khü, hang visszaadás Uif-te is Magyar országhozza f RAVTLL-