Dietzel Gyula: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 21. - A Bakony nappali lepkéi. (45 színes fotóval) (Zirc, 1997)

A fajok részletes jellemzése

93. Lycaena alciphron (ROTTEMBURG, 1775) Ibolyás tűzlepke (28. kép) (syn.: lampetie SCHIFF, hiere F.) Igen nagy szóródása, nyugatpalearktikus mezoxerotherm faj. A Bakony területén az utóbbi években egyre több helyről vált ismertté, de közel tömegesnek nevezhető előfordulása kizárólag Szoc-Csárdapuszta közelében van (Bartalos R). Egyéb lelőhelyei lokálisak, s azokon is többnyire csak kis példányszámú népességek tenyésznek. A Bakonyban két jól elkülöníthető ökotípusa él, amelyek élőhelyei között szintén fennállnak a klimatikus különbségek. A nedvesebb és általában hűvösebb klímájú Északi-Bakonyban, elsősorban a sekély völgyhajlatokban, valamint a Déli-Bakony északias kitettségű, humidabb rétjein egy nagyobb méretű, sötétebb ökoforma él. Ennek hímjén az alapszín gyengébben ibolyás árnyalatú acélszürke és a hátsó szárny vörösessárga „tükre" redukáltabb, kevésbé tüzes árnyalatú. Mintegy 8-10 nappal később repül, június 10. táján jelenik meg. Amásik alak kisebb, a szárnyfelszín a hímeken világosabb, és az ibolyaszín interferencia nem csak tünemlés, hanem színelemként is megvan. Ahátsd szárnyon túlsúlyban van a sárgásvörös középtér, és a fonák világosabb. Május utolsó harmadában már repül. Mindkét alak nőstényei morfológiailag közel azonosak, illetve változékonyságuk azonos skálán mozog. Ez a kisebb méretű alciphron-a\ak a Déli-Bakony több pontján előfordul, általában dúsvirágzatú, de száraz, néhol dolomiton kialakult gyepszint felett is repül. Rajzása június 10. után gyorsan hanyatlik. A nőstények mindkét alaknál hosszú életűek, egészen július elsd hetéig láthatók. Az „északi forma" kevés helyről került elő, eddig csak a Hárskúti-fennsík néhány pontjáról (Max-völgy, Kdris-hegy, Menta-völgy), a bándi Aranyos-patak völgyéből, a Séd holtágának egykori kiszáradt medréből, a szentgáli Mecsek-hegy és Balog-szeg alatti Cinca-völgyből és a Kab-hegy északnyugati peremérdi vannak adatai. A „szárazréti forma" gyakoribb, nagyobb szdródású. Nagy területeken a Kab-hegy déli kitettségű lejtdsztyepprétjein fordul eld, de egy-egy kisebb tisztáson csak 2-3 egyede látható, az élőhelyet az imágók mintegy felosztják egymás között. Nagyobb példányszámú népességét találta Németh L. a Tapolcai-medencében a Viszld-patak völgyében (in litt.), de az, hogy kivételes gradácidról vagy egy állandó magas példányszámú népességről van-e szd az említett helyen, jelen munkámban már nem szerepelhet. A Bakony többi résztájáról a faunisztikai munkák kevés adatot közölnek. A Keleti-Bakonyból kevés élőhelye ismert, csak Várpalota környékén élnek nagyobb populációi a Fajdas-hegy körül. Itt természetesen a kisebb méretű, szárazréti alciphron él. A Balaton-felvidéken csak Tapolca és környéke, valamint Szigliget szerepel a közleményekben. Ezen kívül Szaböky egyetlen példányát a salföldi csarabosban fogta. Az egyre ritkuld és felszámolódott lelőhelyek mellett szerencsére újabbak is feltárásra kerültek. Gyenge népessége repül a kab-hegyi Fortélyos kis tisztásain. Néhány példánya a hárskúti (Veszprémi-út környéke) Toboz-rétrdl került elő. Ez utóbbiak június elején jelentek meg és repülésük július végéig tartott, amikor a Déli-Bakonyban már nyoma sem volt a fajnak. Igen ritkán, de előfordul még az Esztergáli-völgyben (Hárskút) is. Nősténye általában magányosan él, az erddközeli cserjésekben, egészen kis rétfelületeken mozog, passzív, s megriasztva — nemére korántsem jellemzően — a lombkoronaszintbe menekül. Tenyészhelyei szerencsére nincsenek „vegyszerközeiben", így kíméletének szükségessége, veszélyeztetettségi besorolása, szórványosságára vezethető vissza. Védett faj. Bakonyi státusza: szárazréti népességei: 4; a sötét, nedvesebb élôhelyi alak: 3. Meg kell még említenem a szárazréti populációk egy igen ritka, de rendszeresen előforduld alakját. Ennek az eltérésnek a szárnyain — olykor azok teljes felületén — krémezüst