Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 109-112. (Budapest, 1985)

A TERMÉSZETTUDOMÁNYOK ÉS A MEDICINA A RENESZÁNSZ ÉS A REFORMÁCIÓ KORÁBAN - Karasszon Dénes: A magyar állatorvoslás szakirodalma a XV—XVI. században

A MAGYAR ÁLLATORVOSLÁS SZAKIRODALMA A XV-XVI. SZÁZADBAN* állatorvoslás hazai történetéről, annak egészét részleteiben is felölelni képes, mindent egységes keretbe foglaló munka még nem jelent meg nyomtatásban. Állatorvosi szakoktatásunk és állatorvosképzésünk történetéről Thanhoffer és Kotlán könyvében, a hazai állatorvosi szakirodalom fejlődéséről (Magyary-) Kossá állatorvosi könyvészetében olvashatunk. Az említett műveken kívül azonban csupán elszórtan, folyóiratok cikkeiben, orvostörténeti, járványtörténeti és különféle egyéb kiadványok adatai között mintegy elrejtve találjuk meg azokat az állatorvostörténeti emlékeinket, amelyek kiválogatása és rendezése után megállapíthatjuk, hogy szép számmal állnak rendelkezésre (1. függelék). Csak sajnálkoznunk lehet, hogy művelődésünk történetének e sokak számára bizonyára érdekes fejezete iránt hazai körök részéről mindmostanig csekély érdeklődés nyilvánult meg. A reneszánsz és a reformáció fényénél az állatorvoslásnak, ill. az állatok betegségeinek, különösen a járványos állatbetegségek pusztításainak megvilágításával kívánjuk ezért az állatorvostörténeti kutatások jelentőségét előtérbe állítani. A történészek vitatkozhatnak azon, hogy Amerika felfedezése, a török terjeszkedés, vagy a reformációjelenti-e az újkor kezdetét? Az orvostörténész szemüvegén keresztül nézve az eseményeket, végső fokon minden változást a járványos betegségek hatására tudunk visszavezetni. Elsősorban a pestis, a „fekete halál" volt az a „földöntúli erő", amelynek hatására a skolasztika épülete megingott, a középkori társadalom hűbéri rendszere ledőlt, és a védőszentek, a papság, a nemesség, a lovagrendek tekintélye egycsapásra semmivé vált. A túlvilági igazságszolgáltatás ígéretét többé el nem hívő jobbágyság itt e földön és azonnal, iszonyatos parasztháborúkban állt rettenetes bosszút az őket ért sérelmekért. A pestistől Európa egyetlen országa sem maradt mentes. A nagy városok lakosságának több, mint a fele kihalt. A nagy pandemia áldozatainak számát összesen mintegy 25 millióra becsülik. A pestis félelmetes réme — bár a XIV. században tombolt a legveszettebben — Európában még a.XVII. sz. utolsó harmadában is folyamatosan öldökölt, és átlagosan 10 évenként visszavisszatérve újabb és újabb járványkitörésekben decimálta földrészünk lakosságát és állatállományát, amelyet az ókori pandémiákhoz hasonlóan ezúttal sem kímélt. Ugyanakkor marhavész, veszettség, baromfivész és egyéb járványok tomboló pusztításairól is tudunk, s ezek mind hozzájárultak az emberek rettegésének fokozásához. A pestis és a marhavész útját nyomon követve látjuk, hogy e pandémiák terjedéséhez kapcsolódtak az éhínségek és a parasztháborúk. Az igájától szabaKARASSZON DÉNES * Előadás formájában elhangzott ,,A természettudományok és a medicina a reneszánsz és a reformáció korában" c., a Magyar Tudományos Akadémián 1983. november 30-án megtartott ülésen.