Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 101. (Budapest, 1983)
SZEMLE Könyvekről - Magalini, S. I. — Scrascia, E.: Dictionary of Medical Syndromes (Karasszon Dénes)
SZEMLE I KÖNYVEKRŐL Magalini, S. L — Scrascia, E. : Dictionary of Medical Syndromes. Philadelphia, Lippincott Co., 1981. 885. p. A betegségek szimptomatológiájában különleges hely illeti a tünet együtteseket éppúgy, mint az orvosi terminológiában az eponymákat. A „signum mali ominis" és a „signum morbi" felismerése és rögzítése mellett ugyanis az eponymák politeizmusban gyökerező használata is végigkíséri a medicina fejlődését. A csillagképek, tengerek, hegyek, folyók, országok, városok nevét adó istenek, félistenek, héroszok kultusza nyomán Aszklépiosz követői is mindig szívesen választottak eponymost (= névadót) nemcsak anatómiai képleteik, gyógyfüveik, gyógyszereik, hanem betegségegységeik és tünet együtteseik elnevezésére. A névadók a mindenkori korszellemnek megfelelően hol mitológiai alakok, hol a vallás szentjei, hol a tudomány héroszai voltak, s az orvostudomány további fejlődésével a műtétek és műszerek, diagnosztikai és terápiás eljárások, kóros elváltozások, paraziták, baktériumok és más kórokozók mellett az újabb tünetek és tünetcsoportok is mind megtalálták a maguk eponymoszát. Az egy-egy újonnan leírt betegségnek vagy szindrómának nevet adó jeles orvosok — az ősi archonokhoz és efóroszokhoz hasonlóan — nevükkel szaktudományuk fejlődésének bizonyos korszakát is meghatározták. Az eponymák sokáig fenntartották az orvostudomány nagyjainak emlékét. A szigorúan tudományos, de skolasztikus és rideg terminus technikusoknál nemcsak mnémonikailag bizonyultak használhatóbbnak, hanem a betegség személynévhez, földrajzi elnevezéshez stb. kötésével az orvos—beteg kapcsolatot közvetlenebbé, megnyugtatóbbá tették, és a lélektelen,.beskatulyázással" szemben a medicina humanista aspektusát erősítették. Használatuk túlburjánzása mégis egy idő után oda vezetett, hogy — az ókori Egyiptom papjaihoz hasonlóan, akik szent titkaik megőrzése érdekében egymással is csak allegorikus jelentéstartalmú enigmákban beszélhettek — hovatovább már maguknak az orvosoknak is érthetetlenné vált az orvosi nyelv. Legelőbb az anatómusok kaptak észbe és igyekeztek saját területükön rendet teremteni. Hermetikus elnevezéseik tudományos terminus technikusokkal történt fölváltása jelenti az onomatológia kezdetét: 1887-ben ült össze az első Nomenklatura Bizottság, amely a purifikátor abolicionisták javaslatára sok eponymát eltörölt. A „titkok titka" megőrzésének eredeti célja azonban ekkorra már elhomályosult. Helyette a szakmákra specializálódott orvostudomány képviselői országonként is szeparálódva, késhegyig menő prioritási vitákban igyekeztek a saját nemzeti tudományuk felsőbbrendűségét eponymoszok inaugurálása útján is érvényre juttatni. Ily módon meddő maradt minden eltörlési kísérlet, s az újból fölénybe került eponyma-pártiak szorgos tevékenysége nyomán az eponymát hordozó szindrómák megfejtése ma már újabb feladatok elé állítja a „hermeneutica medicát". Ezeknek a feladatoknak megoldására vállalkozott a római Szent Szív Katolikus Egyetem orvosi karának két professzora. Mit sem törődve az ellenzők és a pártolók váltakozó hadiszerencsével folyó csatározásaival, immár második kiadásban bocsátották közre több mint 2700 betegségszindrómát feldolgozó 885 oldalas könyvüket. Kár, hogy ennek megjelenését egyikük már nem érhette meg. A szindróma-szótár abc-rendben tárgyalja az elismert tünetegyütteseket. Avastagbetűs címszó
